Tudományos Mecenatúra (MEC_24) pályázati felhívás

Idén ismét meghirdetésre került a Tudományos Mecenatúra (MEC_24) pályázati felhívás. A Kulturális és Innovációs Minisztérium mint támogató által a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal mint kezelő szerv útján meghirdetett pályázati felhívás elsődleges célja a hazai tudományos kutatói közösség nemzetközi vérkeringésbe való bekapcsolódásának ösztönzése, a tudománykommunikáció és a nyílt tudomány hazai térnyerésének támogatása.

A pályázati felhívásról szóló tájékoztató és a pályázati dokumentáció a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal honlapján elérhető:

 A felhívás keretében három alprogramra lehet pályázni, alprogramonként legfeljebb egy pályázat nyújtható be.

Alprogram

Megnevezése

Igényelhető összeg/ max. futamidő

Kódszáma

1. alprogram

Részvétel külföldi konferencián:

·         külföldön megrendezésre kerülő, meghirdetett nemzetközi tudományos konferenciákon részvétel és kutatási eredmények bemutatása

·         kutatóként olyan személy pályázhat, aki

  • a doktori fokozat megszerzéséhez szükséges komplex vizsgával és Magyarországon akkreditált doktori képzés keretében aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkezik (pályázat benyújtásához szükséges a komplex vizsga és a doktori hallgatói jogviszony igazolása) VAGY
  • a doktori (PhD/DLA) fokozat megszerzése 2016. január 1. után történt és munkavégzésre irányuló foglalkoztatási jogviszonnyal rendelkezik a Befogadó intézménynél

·         futó „OTKA” projekt vezető kutatója az 1. alprogramra nem pályázhat

0,25-1,5 millió forint/12 hónap

 

A projektek megvalósításának kezdő időpontja: 2024. október 1. és 2024. december 1. között.

MEC_R_24

2. alprogram

Nemzetközi konferencia hazai szervezése:

·         Magyarországon megrendezésre kerülő nemzetközi tudományos rendezvények, konferenciák szervezése (különös tekintettel a nemzetközi kutatási infrastruktúra tagságainkkal összefüggő rendezvényekre)

·         a pályázatot benyújtó Kutatónak a pályázat beadásának időpontjában PhD/DLA fokozattal, vagy MTA/tudomány doktora címmel kell rendelkeznie és a Befogadó intézményhez kell kötődnie

3-15 millió forint/12 hónap*

 

A projektek megvalósításának kezdő időpontja: 2024. október 1. és 2024. december 1. között.

MEC_SZ_24

3. alprogram

Tudományos eredmények népszerűsítése:

·         tudományos eredmények társadalmi népszerűsítése, és a közösségi tudomány (citizen science) támogatása

·         a pályázatot benyújtó Kutatónak a pályázat beadásának időpontjában PhD/DLA fokozattal, vagy MTA/tudomány doktora címmel kell rendelkeznie és a Befogadó intézményhez kell kötődnie

10-35 millió forint/12 hónap*

 

A projektek megvalósításának kezdő időpontja: 2024. október 1. és 2024. december 1. között.

MEC_N_24

* A támogatói okiratban megállapított megvalósítási időszak szakmailag alátámasztott indoklás mellett összesen legfeljebb 12 hónappal hosszabbítható meg.

A pályázatokat magyar nyelven az NKFI Hivatal Elektronikus Pályázatkezelő Rendszer (EPR) felületén keresztül kell elkészíteni és benyújtani (https://www.otka-palyazat.hu/). Az EPR felület 2024. április 30-án nyílik meg.

A pályázatok intézményi jóváhagyását követően történő benyújtási határideje: 2024. május 28. 16:00 óra

Ahhoz, hogy a pályázatok az Egyetem befogadó nyilatkozatával határidőre benyújthatóak legyenek, kérnénk a csatolt Pályázat Előkészítő Dokumentumot kitöltve és aláírva 2024. május 2-áig a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ímélcímre megküldeni (lásd 1/2024. (III. 8.) számú utasítás).2024. május 2-15. között lehetőség van személyes vagy online konzultációra.

A pályázat költségvetésének legkésőbb 2024. május 15-ig el kell készülni, hogy annak pénzügyi jóváhagyás megtörténhessen.

A pályázónak a megfelelő jóváhagyások rendelkezésre állását követően 2024. május 26-áig kell a pályázat szakmai és költségvetési részét az EPR-ben véglegesíteni.

További kérdések esetén, kérjük, keressék a tudományos pályázatok koordinációjával megbízott munkatársakat a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ímélcímen.

 

Pályázati felhívás

Pályázat Előkészítő Dokumentum (PED)