A Kaláka együttes művésze, Gryllus Dániel lesz a Károli Szabadegyetem áprilisi vendége

Április 30-án Gryllus Dánielt, a kétszeres Kossuth-díjas zeneszerzőt, előadóművészt és zenészt, a Kaláka együttes alapító-vezetőjét köszönthetjük a Károli Szabadegyetem színpadán. Szabó Lőrincet idézve az „Örülök, hogy élek, hogy élek és ember vagyok” című pódiumbeszélgetés a 75. életévét éppen a napokban betöltő művész életútját, gazdag életművét állítja az est középpontjába, szóban és zenében egyaránt bemutatva a zenéhez és költészethez fűződő személyes kapcsolatát. Gryllus Dániel 56 éve áll színpadon, több mint tízezer koncert van a háta mögött, életműve a magyar kultúra és az irodalmi hagyományok ápolására épül.

Úton a református jogászképzés felé - könyvbemutató

Április 8-án 15 órakor a Károlyi-Csekonics-palota Báltermében kerül bemutatásra az Úton a református jogászképzés felé - Szellemi elődök, tudós példaképek című tanulmánykötet. 

Először rendeztek sakkbajnokságot egyetemünkön

Első alkalommal rendezték meg a Károli Rapid Sakkbajnokságot egyetemünkön, melynek a Károlyi-Csekonics-palota Szivarterme adott otthont. A patinás versenyhelyszín kiválasztásáért még a Magyar Sakkszövetség képviselői, Kapás Róbert, Akóts Gábor és Horváth Csaba is elismerését fejezte ki.

Hallgatóink sikere a 36. Országos Tudományos Diákköri Konferencián

2023. április 3-án az Állam- és Jogtudományi Szekció rendezvényeivel megkezdődött a hazai felsőoktatás idei legnagyobb hallgatói tudományos seregszemléje, a 36. Országos Tudományos Diákköri Konferencia. Az Állam- és Jogtudományi Szekciót a győri Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kara rendezte, ahol egyetemünk hallgatói is kiváló eredményeket értek el. A szekció záróünnepségén Prof. Dr. Smuk Péter, a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar dékánja ünnepélyes keretek között átadta a stafétabotot  Prof. Dr. Miskolczi-Bodnár Péter dékán részére, hiszen 2025-ben egyetemünk Állam- és Jogtudományi Kara rendezi az Állam- és Jogtudományi Szekciót.

Utazz fenntarthatóbban! – Zichó Viktor volt a Károli Szabadegyetem vendége

Pakisztáni expedíciójáról mesélt a Károli Szabadegyetem áprilisi rendezvényének vendége, Zichó Viktor. A Pakisztáni bikepacking és hegymászás - Utazás fenntarthatóbbancímű előadás során a korábban energetikai mérnökként dolgozó Viktor először arról mesélt, miért is hagyta ott jól jövedelmező irodai munkáját és fordult a kalandok, kihívások felé. Pakisztáni útjának részleteit videós illusztrációkkal kiegészítve osztotta meg a közönséggel. Expedícióját a környezettudatos, fenntarthatóbb utazás szempontjai mentén mesélte el, olykor meghökkentő példákat sorolva, hogy micsoda ellentmondások húzódnak a környezetvédelemre felhívó üzenetek és a valódi tettek között.

Idén első alkalommal adták át a Szenczi Molnár Albert Díjakat

A Prof. Dr. Trócsányi László rektor kezdeményezésére alapított Szenczi Molnár Albert Díj célja, hogy erkölcsileg és anyagilag is támogassa a Károli Gáspár Református Egyetem kutatási és oktatási eredményeit. Idén első alkalommal, április 24-én került sor a díjak átadására a Károlyi-Csekonics-palotában. A református lelkészről, nyelvtudósról, műfordítóról elnevezett elismeréseket 37 oktatónk vehette át: 23 fő pályázat útján és 14 fő külön bírálati folyamat nélkül részesült a díjban. A díjazottak a kitüntető cím mellett 24 hónapon keresztül meghatározott összegű külön juttatásban részesülnek.

Tavaszi Sportnap a Károlin

Egyetemünk 2022 óta még fokozottabb figyelmet fordít hallgatóink és munkavállalóink fizikai jóllétének támogatására, az újjáalakult egyetemi sportiroda szervezésében immár második alkalommal került megrendezésre a félév nagyszabású sporteseménye, a Károli Sportnap, melynek idén tavasszal a Margitszigeti Atlétikai Centrum adott otthont. A sportnapon számos sportágban és csapatsportban kipróbálhatták magukat a résztvevők, a klasszikus csapatjátékoktól kezdve széles kínálattal várták a hallgatókat, munkavállalókat. Az eseményen a dunai evezés mellett kötélhúzó versenyt, tizenegyesrúgó bajnokságot is rendeztek, labdarúgó-, streetball- és strandröplabda kupát, különböző challange-játékokat, ergométeres evezést, laser runt, de az e-sport szerelmesei sem maradtak magukra, valamint az Edzőcipőben lelki utakon címmel szervezett programon a mozgás lelkiségét élhették meg mindazok, akik a futás vagy gyaloglás során szerettek volna elmélyülni, elcsendesedni.

Mit adhatnak számunkra a mesék? – megjelent a Károli Podcast legújabb adása

A Károli Podcast tizenharmadik epizódjában Dr. Hermann Zoltánnal, a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar egyetemi docensével, a Gyermek- és ifjúsági irodalom szakirányú továbbképzési szak szakfelelősével beszélgettünk a mesék szerepéről és azoknak az olvasóra és hallgatóra gyakorolt hatásairól.

Károli Sportnap a Margitszigeten

Április 20-án 9 órától kerül megrendezésre a tavaszi Károli Sportnap, amelynek ezúttal a Margitszigeti Atlétikai Centrum ad otthont. Az egész napos rendezvényen több sportágban és csapatsportban is kipróbálhatják magukat a résztvevők, valamint a szervezők további érdekes programokkal várnak mindenkit.

Szakirányú továbbképzések

Szakirányú továbbképzések

Közösségi Média

Közösségi média

Napi jegyzet

Rádió

Károli Podcast

Károli Podcast

Károli Shop

Károli Shop

Tudomány, kutatás

Tudomány, kutatás

Galéria

galéria, fotógép