Mert közülünk senki sem él önmagának….
A mai emberek többségéből, ez a kijelentés botránkozást és elutasítást vált ki. Az én életem, testem, vágyam, gondolatom az enyém, vallják. Miért akarna, miért lenne joga bárkinek, bármily módon beleavatkozni, befolyásolni, meghatározni, mit tegyek, gondoljak, szóljak, cselekedjek? Önálló, autonóm, felnőtt, magáról gondoskodni tudó, saját életcéljait meghatározó, pillanatnyi vágyait, elképzeléseit megvalósító személyiség vagyok. Csak hogy, a magamból kiinduló s önmagamban „végződő”élet egy rövid lefutású, öncélú lét. Ha szeretnék többet, teljesebbet, örökkévalót, akkor létem célja, beteljesedése az isteni szeretet, Jézusban testet öltött s a Lélek által megtapasztalható valóságában van. Ebből az következik, hogy sem a kezdeti, sem a vég pontja nem bennem van, hanem a teremtő, megváltó és megszentelő Istenben és ez ez így van jól.
Szentpály-Juhász Imre, ELSz
