Tisztelt Kollégák!
Ezúton küldjük decemberi-januári hírlevelünket. Amennyiben a levelező rendszerük nem jeleníti meg a hírlevél képi elemeit, kérjük, kattintson ide!
|
|
|---|
Gulyás Gergely miniszter lesz a Károli Szabadegyetem februári vendége
|
|
Február 26-án ismét kinyitja kapuit a Károlyi–Csekonics-palota, folytatódik az egyetem nagy sikerű rendezvénysorozata, a Károli Szabadegyetem. A 2024/2025. évad tavaszi félévének első vendége Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter lesz, akivel az est házigazdája, Trócsányi László rektor beszélget.
A 18 órakor kezdődő rendezvény során Gulyás Gergely életútjához kapcsolódó portrébeszélgetés keretében szakmáról, életről és társadalmi kérdésekről is szó esik, többek között Miniszter úrnak a Károli-egyetemhez fűződő emlékeiről is, hiszen 2006 és 2011 között megbízott egyetemi oktatóként tanított az Állam- és Jogtudományi Kar Alkotmányjogi Tanszékén.
A Károli Szabadegyetem rendezvényére a belépés ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.
|
|
|
|
Együttműködési megállapodás a Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel
|
|
A Károli Gáspár Református Egyetem és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem megállapodást kötött arról, hogy lehetővé teszik az NKE államtudományi osztatlan képzését végzettek számára a KRE jogász osztatlan mesterképzési szak rövidebb idő alatt történő elvégzését.
Trócsányi László, a Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) rektora és Deli Gergely, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) rektora együttműködési megállapodást írtak alá 2025. január 22-én az NKE-n, amelynek egyik fő célja a KRE jogász osztatlan mesterképzési szakára jelentkezők számára az államtudományi osztatlan szakon teljesített tantárgyak automatikus kreditbeszámítási eljárásának kialakítása, ezzel biztosítva az NKE-n végzett hallgatók számára, hogy az eredeti képzési időnél rövidebb időtartam alatt tudják tanulmányaikat teljesíteni a KRE Állam- és Jogtudományi Kar osztatlan mesterképzési szakán.
|
|
|
|
A Károli is részt vett a 25. Educatio Kiállításon
|
|
Január 9-11. között került megrendezésre az ország legnagyobb oktatási rendezvénye, az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás. Az elmúlt évekhez hasonlóan intézményünk mindhárom napon az érdeklődők rendelkezésére áll tanulmányi és oktatási kérdésekben, de a látogatók az egyetemi sportélettel, valamint a tehetséggondozás különböző fórumaival is találkozhatnak a színpad közelében lévő HF05-ös egyetemi standunknál. A kiállításon készült összefoglaló videónk ide kattintva tekinthető meg.
|
|
|
|
|---|
DÍJAK, KITÜNTETÉSEK, KINEVEZÉSEK
|
|
|
|---|
Nemzeti Emlék-Őr díjban részesült Szakály Sándor
|
|
Elismerésben részesült Szakály Sándor, a BTK Történettudományi Intézet kutatóprofesszora, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság alapító tagja és jelenlegi elnökhelyettese.
Dr. Szakály Sándor Széchenyi-díjas történész, egyetemi tanár a hadtörténeti munkássága és intézményvezetői feladatainak kiváló ellátása mellett a 21. századi magyar emlékezetkultúra terén is maradandót alkotott. Megalakulása óta tagja a Nemzeti Kegyeleti Bizottságnak (2006-tól Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság), 2021-től elnökhelyettese. A Bizottságban végzett negyed évszázados munkája során rendkívül sokat tett a nemzet kiválóságai sírjainak védetté nyilvánítása, azaz a nemzeti sírkert kialakítása, valamint a nemzeti és a történelmi emlékhelyek hálózatának létrehozása érdekében. Különösen nagy részt vállalt az arra érdemes magyar katonák és sportolók emlékének megőrzésében, a hősies magyar katonai múlt ápolásában. A Bizottság üléseinek aktív tagjaként számos szakvéleményt fogalmazott meg, rendszeresen vállalt emlékbeszédet, emlékművek létrehozását javasolta, támogatta. Személyesen is szorgalmazta a Fiumei úti sírkert kiemelt módon, állami szinten megvalósuló kezelését, illetve kezdeményezte a Nemzeti Örökség Intézete létrehozását.
|
|
Akadémiai Ifjúsági Díjban részesül Szabó Gergely
|
|
A Magyar Tudományos Akadémia 1972-ben alapította meg az Akadémiai Ifjúsági Díjat, amelynek célja a fiatal kutatók eddigi tudományos munkájának elismerése, továbbiak ösztönzése. A bölcsészet- és társadalomtudományok művelői között idén Szabó Gergelyt, a Magyar Nyelvtudományi Tanszék adjunktusát is díjazza az MTA Tudományértékelési Elnöki Bizottsága. Szabó Gergely pályamunkájának a címe A diaszporizáció jelenkori nyelvi vonatkozásai. A díjátadóra február 20-án kerül sor az MTA Könyvtár épületében.
|
|
|---|
Konferenciafelhívás – Kutatásetikai kérdések a mesterséges intelligencián alapuló technológiák korában
|
Egyetemünk 2025. április 17-én (csütörtökön) a tavaszi Károli Közösségi Napok (Tréninghét) keretein belül interdiszciplináris konferenciát rendez a BTK Reviczky utcai épületében Kutatásetikai kérdések a mesterséges intelligencián alapuló technológiák korában címmel.
A konferencia délelőttjén felkért előadók plenáris előadásai hangzanak el, délutánra pedig egyetemünk oktatóinak és kutatóinak jelentkezését várjuk a kiírt témához illeszkedő, 20 perces előadás megtartására. A délután programját, szekcióbeosztását a beérkezett jelentkezések és témák tükrében alakítják majd ki a konferencia szervezői.
A részletes konferenciafelhívás itt érhető el.
A jelentkezés előadás tartására 2025. február 14-ig, absztrakt leadásával történik (min. 1000 – max. 1500 karakter; a bolcskei.andrea@kre.hu és a toth.dora@kre.hu címekre). A tervek szerint a konferencián elhangzott előadások írott változatából készül majd el a Studia Caroliensia egyetemi évkönyv 2025-ös kötete. A tanulmányok leadási határideje: 2025. május 15.
|
|
Call for Papers: Interweaving Languages: Multilingualism in Art and Education
|
|
Az MMA MMKI, a Language Center University of Bielefeld, valamint LangueFlow közös szervezésében valósul meg Budapesten 2025. október 9-11. között az angol nyelvű Interweaving Languages: Multilingualism in Art and Education konferencia.
A rendezvény angol nyelvű előadói felhívása (CfP) itt olvasható.
A konferencia külön szekciót szentel magyar elemek kódváltására (bármely művészeti ágban, bárhol a világon). A jelentkezést 2025. március 31-ig lehet erre a címre elküldeni: zerocodeswitching@pm.me
|
|
Redmenta hozzáférés a Károlin
|
|
Örömmel tudatjuk, hogy a BETT oktatásinformatikai kiállítás innovatív díjnyertes magyar fejlesztésű alkalmazására még 50 db Redmenta AI licencet tud az IKT Kutatóközpont biztosítani egy éven keresztül. Az alkalmazás segítségével már nemcsak a teszteket szerkeszthetik mesterséges intelligencia segítségével, hanem MI asszisztensekkel különböző komplexebb feladatokat is készíthetnek, melyek segíthetik színesebbé tenni az órai feladatokat. A Redmenta legújabb értékeléssel kapcsolatos funkcióit február 27-én mutatjuk be, amire itt tudnak jelentkezni az érdeklődők.
A hozzáférés igényléséhez töltse ki a jelentkezési űrlapot!
|
|
Új nyelvtudományi kutatás indult a Károlin az NKFI Alap támogatásából
|
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztés és Innovációs Hivatal 2024-ben megújította a korábbi OTKA-pályázatokat Nemzeti Kutatási Kiválósági Program néven. A december 12-i döntés értelmében két nyelvtudományi kutatás nyert támogatást, ezek közül az egyik egyetemünkön indulhatott el január 1-jén Szabó Gergely, a Magyar Nyelvtudományi Tanszék adjunktusának vezetésével. A kutatás címe Az írás szociolingvisztikai vizsgálata: Változó írásbeli gyakorlatok és ideológiák. A projekt a kortárs írásbeli gyakorlatokat (írási szokásokat) és ideológiákat (az e szokásokról alkotott nézeteket) vizsgálja különböző kontextusokban, így a közösségi médiában, valamint egyetemi hallgatók vagy éppen külföldön élő magyarok körében. A kutatási projekt megvalósítására 4 év áll rendelkezésre, az odaítélt támogatás pedig 98 964 000 forint. |
|
ÁJK-s részvétel nemzetközi perbeszédversenyen Hágában
|
Az Állam- és Jogtudományi Kar csapata az idei évben is részt vesz az IBA ICC Moot Court Competition elnevezésű nemzetközi tanulmányi versenyen, amely a Nemzetközi Büntetőbíróság eljárását szimulálja. A kar hallgatói több mint 110 másik csapattal mérik össze tudásukat a júniusi hágai döntőben.
A csapat részvételét az NTP-NTMV-24-A-0020 sz. pályázat finanszírozza.
|
|
Megjelent a Károli Podcast legújabb adása
|
|
A 38 évvel ezelőtt indult Erasmus program az Európai Bizottság egyik legsikeresebb és legismertebb felsőoktatást célzó programja, mely mostanáig több mint 2,5 millió egyetemi hallgató mobilitását segítette elő Európában. A programnak köszönhetően a hallgatók nemzetközi tapasztalatokra, új barátokra és élményekre tehetnek szert. A Károli Podcast huszonötödik epizódjában az egyetemen elérhető hallgatói mobilitási programokról és lehetőségekről beszélgetünk Karai Virág és Wakai Karin alumni hallgatóinkkal.
|
|
|
|
Megjelent a 37. OTDK Állam- és Jogtudományi Szekciójának hivatalos kisfilmje
|
2025. március 24-26. között egyetemünk Állam- és Jogtudományi Kara ad otthont a 37. Országos Tudományos Diákköri Konferenciának, amely hazánk legjelentősebb tudományos eseménye. Az egyetem számára óriási megtiszteltetés a rendezés joga, hiszen ez a rendezvény nemcsak a hallgatók szakmai fejlődését támogatja, hanem az egyetem hírnevét is tovább erősíti a tudományos életben. Az esemény rangját tovább emeli egy most elkészült beharangozó videó, amely betekintést nyújt az OTDK szellemiségébe és jelentőségébe, bemutatva a konferencia helyszíneit.
A videó az alábbi linken elérhető.
|
|
Megjelent a 37. OTDK Tanulás- és Tanításmódszertani – Tudástechnológiai Szekció hivatalos kisfilmje
|
Az Országos Tudományos Diákköri Konferencia a magyar tehetséggondozás legjelentősebb eseménye, a fiatal egyetemista kutatók legfontosabb szakmai rendezvénye. 2025. április 14–16. között egyetemünk Pedagógiai Kara rendezi meg a Tanulás- és Tanításmódszertani – Tudástechnológiai Szekciót Nagykőrösön. A szekcióról készült kisfilmet ide kattintva tekinthetik meg. |
|
|---|
KÖNYV-, FOLYÓIRAT- ÉS TANULMÁNYMEGJELENÉSEK
|
|
|
|---|
Könyvbemutató – Fundamentalizmus, protestantizmus, modernitás
|
|
A fundamentalizmus kérdésével foglalkozó néhány könyv és számos rövidebb írás után a Fabiny Tibor, Horváth Orsolya és M. Pintér Tibor szerkesztésében megjelent kötet tizenegy teológus, irodalomtudós, nyelvész és filozófus szerzőjének mindegyike a maga szemszögéből és kutatása alapján szemnyitogató és érdekes tanulmányokban közelíti meg elsősorban a protestáns fundamentalizmus eredetét, történetét, a Szentírás tévedhetetlenségét, hatását a bibliafordításokban, jelenlétét az ábrahámi vallásokban, Luther dinamikus hermeneutikáját, Barth sajátos viszonyulását, a fundamentalizmus lélektanát, szerepét exfundamentalista írónők önéletrajzában, végül pedig a politikában. Az akadémiai igényességgel megfogalmazott tanulmányok olyan olvasók számára is követhetők, akik nem szakmabeli érdeklődők. Hozzájárul ehhez az írások mértéktartó terjedelme. A további tájékozódást pedig az irodalmi utalások bősége segíti. (Reuss András) Minden érdeklődőt szeretettel várunk a Fabiny Tibor – Horváth Orsolya – M. Pintér Tibor (2024, szerk.): Fundamentalizmus, protestantizmus, modernitás című könyvbemutatóra és kerekasztal-beszélgetésre.
A kötetet Tóth Sára (irodalomtörténész) moderálásával Nagy Szabolcs (evangélikus teológus), Sitku Tibor (pünkösdi teológus) és Zalatnay István (református teológus) mutatja be.
A bemutatót a szerzőkkel folytatott kerekasztal-beszélgetés követi.
Az esemény helyszíne: KRE BTK 319. terem (1088 Budapest, Reviczky u. 4.)
Időpontja: 2025. február 14. (péntek) 17 óra
|
|
Szimbólum: a psziché jelentésmunkája – az Imágó Budapest lapbemutatója
|
|
Megjelent az Imágó Budapest legújabb lapszáma: Szimbólum: a psziché jelentésmunkája (szerkesztette: Bókay Antal, főszerkesztő: Borgos Anna) címmel, benne Szabó Orsolya egyetemi tanársegéd (BTK Pszichológiai Intézet, Fejlődéslélektani Tanszék) recenziójával.
A téma Sigmund Freud és a régészet kapcsolata, Freud régészeti gyűjteménye és az ehhez kapcsolódó pszichoterápiás folyamatok, a londoni Freud Múzeum régészeti kiállítása kapcsán született tematikus kötetben.
Maga az írás itt érhető el. A teljes lapszám a többi írással pedig itt: https://imagobudapest.hu/2024-4/
A lapszámbemutató február 17-én, hétfőn lesz 18:00-19:30 között a Kelet Kávézóban (1114 Budapest, Bartók Béla út 29.)
Az esemény Facebook-linkje itt érhető el.
|
|
Megjelent a European partitives in comparison című kötet
|
|
Az Elméleti és kísérletes nyelvészeti Kutatócsoport szakmai szerkesztésében megjelent a European partitives in comparison című kötet, mely az európai partitív szerkezetek univerzális és sajátos vonásainak vizsgálatára fókuszál. A kötet a L’Harmattan Kiadó gondozásában került kiadásra, online formában elérhető itt.
|
|
Megjelent a Duj Dzséne – Ketten nyelvészeti etnográfiai folyóirat második száma
|
|
Már elérhető a Duj Dzséne – Ketten című folyóirat második száma.
Ezt a nyelvészeti etnográfiai folyóiratot a BTK Transzlingváló Kutatócsoportjának számos tagja és tiszavasvári civilek együtt írják és szerkesztik. A folyóirat azért jött létre, hogy elősegítse a Magyarországon marginalizált roma közösséghez tartozó romani-magyar kétnyelvű helyiek és a többségi, jellemzően egynyelvű magyarok párbeszédét. A folyóirat magyar és kisebb részben romani nyelvű. Megjelenik nyomtatásban és online. A folyóirat print verziója elsősorban a városi közösség, részben angolra is lefordított online verziója pedig a szélesebb, tudományos és közéleti érdeklődésű közönség figyelmére tart számot.
|
|
Állam és egyház kapcsolata Ausztriában – egy szeretetből született könyv
|
2024. december 5-én mutatták be Birkás Antal habilitált egyetemi docens Állam és egyház kapcsolata Ausztriában című kötetét. Az alkalmon résztvevők számára Badacsonyi Zoltán jogász, a Keresztény Jogakadémia elnöke, az MRE Zsinati Hivatal Jogi és Közigazgatási Osztályának a vezetője mutatta be a könyvet, aki bevezető mondataiban jelezte: ez egy szeretetből született könyv, a téma és az ország iránti szeretet olvasható ki a könyv oldalaiból. |
|
|
|
|---|
Időtérképeim – életmű-kiállítás Újpesten
|
|
Időtérképeim címmel nyílt meg 2025. január 24-én az újpesti Polgár Centrumban a Pedagógiai Kar oktatójának, Somodi Ildikó tanszékvezető kiállítása. Somodi Ildikó az oktatás mellett rendszeresen kiállító, többszörösen díjazott textilművész. Jelenlegi kiállítását művészete szintézisének tekinti. Alkotásait vegyes technikával, a hagyományos keleti ikatok és a szabadkézi festés technikáival készíti. Fontos számára a művészet emlékeztető, emléket állító funkciója, ezért műveiben a képben megragadható keresztény szakralitás kifejezésére törekszik. A kiállítást a Közép-Európai Művészettörténeti Kutatóintézet és az Artpool Művészetkutató Intézet munkatársa, Molnár Eszter művészettörténész-muzeológus nyitotta meg.
A kiállítás 2025. január 24. és február 16. között tekinthető meg a Polgár Centrum – Újpest Galériában (1042 Budapest, Árpád út 66.)
|
|
|
|
Gerald V. Bradley, a Notre Dame Egyetem professzora tart előadást egyetemünkön
|
|
A Horváth Barna Jog és Szabadság Kör meghívására február 11-én 19 órai kezdettel online előadást tart egyetemünk közösségének Gerard V. Bradley, a Notre Dame Egyetem professzora. A meghívott előadó Religious Liberty as the Keystone in the Arch of Freedom témában tart vitaindító beszédet, majd válaszol a hallgatóság kérdéseire.
Az eseményhez az alábbi Zoom-linken lehet csatlakozni:
https://zoom.us/j/93835132842?pwd=wnnpbAjdWt9uDJwHHNPAb6myRdWkCS.1
|
|
Fiatalkori bűnözés és a büntethetőségi korhatár aktuális kérdései
|
A Büntetőjogi Tanszék következő TDK eseményére a Fiatalkori bűnözés és a büntethetőségi korhatár aktuális kérdései címmel február 26-án (szerdán) 17 órakor kerül sor, amelynek vendége - Domokos Andrea tehetséggondozási dékánhelyettes, intézetvezető, tanszékvezető, egyetemi tanár meghívására – Révász Dániel LL.M., állatvédelmi- és jogpszichológiai szakjogász és kriminológus lesz.
Az előadás helyszíne: KRE ÁJK A épület, alagsori 2-es előadóterem
Minden kedves érdeklődőt nagy szeretettel várnak!
|
|
|
|
Aktualitások a választási jog és igazgatás terén című tudományos konferencia
|
|
Egyetemünk Állam- és Jogtudományi Karának Lőrincz Lajos Közjogi Kutatóműhelye tudományos konferenciát szervez Aktualitások a választási jog és igazgatás terén címmel.
Az egész napos konferencián a szakma neves képviselői tartanak tudományos igényű előadásokat a döntéshozatalról és jogorvoslatról a választási eljárás során, a választási jogi dilemmákról, valamint az aktuális kérdésekről a választási igazgatásban. Előadást tart többek között Varga Zs. András, a Kúria elnöke, Patyi András alkotmánybíró, Hajas Barnabás kúriai bíró, valamint Nagy Attila, az NVI elnöke is. A részletes program ide kattintva érhető el.
Időpont: 2025. február 20. (csütörtök) 09:30-15:30
Helyszín: Károlyi-Csekonics-palota (1088 Budapest, Múzeum utca 17.)
A konferencia ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött, amelyet az alábbi linken tudnak az érdeklődők megtenni.
|
|
|
|
|---|
Az űrkutatás legújabb eredményeiről szólt a Károli Open Talks
|
|
Január 20-án a Károli Open Talks keretében egy különleges, Magyarországon egyedülálló kerekasztal-beszélgetést tartott egyetemünk, melynek vendégei Eryn Andrews NASA mérnök és Jim Christensen űrkutatási oktatási szakemberek voltak. Az impozáns Károlyi–Csekonics-palotában tartott beszélgetést Szuchy Róbert egyetemi tanár, oktatási rektorhelyettes moderálta.
Az est középpontjában az űrkutatás, az űrtechnológia és az ezekhez kapcsolódó oktatási kérdések álltak. A rendezvény kivételes lehetőséget biztosított az érdeklődők számára, hogy bepillantást nyerjenek az űripar legújabb fejleményeibe és azok oktatási vonatkozásaiba.
|
|
|
|
Részvétel a BETT 2025 oktatástechnológiai kiállításon
|
|
2025. január 21-23. között a londoni Bett Global-on vett részt Furkó Péter tudományos és innovációs rektorhelyettes, valamint az IKT Kutatóközpont munkatársai: Dringó-Horváth Ida, Horváthné Gyurisán Szabina és Sebestyén Lilla.
A rendezvényen az oktatástechnológia legújabb trendjeivel, az újonnan megjelenő hasznos alkalmazásokkal és más felsőoktatási intézmények digitális jógyakorlataival lehetett megismerkedni. Az előadásokon, workshopokon és a kiállítói standoknál is kollégáink azt láthatták, hogy a fejlesztők elsősorban a mesterséges intelligencia (MI) által támogatott tanítási-tanulási folyamatok innovációján dolgoznak. A már jól ismert szoftverek esetében pedig egyre inkább jellemző a funkcióbővülés: így például Kahoot!-nál az MI-generált kvízkérdések mellett a prezentálás, a Canvában pedig a szavaz(tat)ás jelent meg új lehetőségként. A nemzetközileg (el)ismert cégek mellett pedig a piac új szereplőit is meglátogatták és a startup-ok fejlesztései között is találtak egyedi, igen ígéretesnek tűnő elgondolásokat.
A technológia fejlődésével tehát az oktatásfejlesztők is igyekeznek lépést tartani – s örömükre szolgált, hogy az edtech cégek között több magyarral is találkozhattak a nemzetközi rendezvényen.
|
|
Károli Kormány volt a ,,Mint-a-Parlament” rendezvényén
|
|
Az Országgyűlés Hivatala a 2024. évben is megszervezte különleges eseményét, a parlamenti szimulációt bemutató versenyt, amelyben a felsőoktatásban részt vevő hallgatók tapasztalhatták meg a törvényhozás folyamatát és az országgyűlési képviselők feladatait egy napra.
A verseny napját megelőző hetekben egyetemünk joghallgatói, a MORES frakcióként (Magyar Országos Rend és Erkölcs Szövetsége) nyújtottak be törvényjavaslatot – amely összhangban állt a 2024. évi magyar soros elnökséggel és ennek fényében igyekezett reflektálni olyan társadalmi problémákra, mint az apai szabadság kérdése.
A Bíráló Bizottság a MORES frakció javaslatát értékelte a legmagasabb pontszámmal, így az ülésnapon ők alakíthattak (kisebbségi) kormányt, valamint az általuk benyújtott javaslatot vették napirendre a Tisztelt Házban.
|
|
|
|
Beszámoló a GESZK Berekfürdőn tartott kétnapos elvonulásáról
|
|
A kar immár hagyományosan, minden év elején a berekfürdői Megbékélés Házában, a református egyház konferencia- és képzési központjában tart kétnapos elvonulást munkatársainak. Idén január 28-29-én tartották meg a rendezvényt, amelyen több mint 40-en vettek részt.
A kétnapos elvonulás célja az intézményi akkreditációra való felkészülési munkák folytatása, valamint a kari munkatársak kötődésének erősítése. A kötődés erősítése érdekében beszélgetéseket, közös gondolkodást, az eredmények áttekintését és csapatépítő blokkot illesztettek a programba. Az áhítatot az első napon Czagány Gábor, a második napon Siba Balázs, a GESZK oktatói vezették.
A két nap során a GESZK dékánja és dékánhelyettesei, a kar munkatársai, valamint az Egyetemi Minőségbiztosítási Bizottság vezetője is szakmai előadást tartott. A következő témák kerültek napirendre: kari stratégia 2030, akkreditációra való felkészülés, nemzetközi ügyek, a kar küldetése, kari kutatások, intézeti értekezletek és oktatói karrierutak.
|
|
|
|
A Pedagógiai Kar intézményi TDK-konferenciája a 2024/2025. tanév 1. félévében
|
|
A Pedagógiai Kar 2024. december 5-én megtartott kari TDK-konferenciáját a megszokottnál is nagyobb figyelem kísérte a hallgatók és témavezetőik részéről, hiszen a 2024/2025. tanévben számukra még lehetőség van az OTDK Tanulás- és Tanításmódszertani – Tudástechnológiai Szekciójába való bekerülésre.
A rendezvényen a karnak mindhárom képzési helyszínéről, szinte minden alapképzési szakjáról érkezett nappali és levelező munkarendű hallgatói jelentkezés. A hallgatói kutatások érintettek többek között neveléstudományi, hittudományi témaköröket, történeti, elméleti és módszertani kérdéseket, illetve a készségfejlesztések különböző aspektusait, mindezek által is széles körben feltárva leendő hivatásuk főbb területeit, eszköztárát és azok tanulságait.
A 37. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Tanulás- és Tanításmódszertani – Tudástechnológiai Szekciójának szervezője egyetemünk Pedagógiai Kara. A rendezvény 2025. április 14-16. között a kar székhelyén, Nagykőrösön kerül megvalósításra. A szervezők számára külön öröm, hogy a 37. OTDK-ra húsz pályamunkával neveztek a Pedagógiai Kar hallgatói.
|
|
|
|
OTDK és demonstrátori oklevélátadó
|
|
Ünnepélyes oklevélátadó keretében köszöntötte az Állam- és Jogtudományi Kar intézetei és tanszékei mellé kinevezett demonstrátor hallgatóit, valamint a 2024. november 28-án tartott kari TDK forduló helyezettjeit és a 37. OTDK Állam- és Jogtudományi Szekcióba továbbjutott hallgatókat. Az eseményt Boóc Ádám dékánhelyettes, a kari TDT elnöke nyitotta meg és köszöntötte a megjelenteket. A köszöntőben kiemelte, hogy a hallgatóink remek teljesítményt nyújtottak a kari TDK-n, valamint kiemelte továbbá, hogy a legtöbb TDK-s hallgató demonstrátori kinevezésben is részesül.
Az okleveleket Domokos Andrea dékánhelyettes és Boóc Ádám dékánhelyettes adta át. A rendezvényt Schlachta Boglárka Lilla TDT titkár moderálta. A kari TDK helyezett hallgatók névsorát és az események készült galériát itt lehet megtekinteni.
|
|
„Tiltott állatviadal szervezése” – Nyomozási tapasztalatok
|
|
2024. december 4-én a Büntetőjogi Tanszék TDK-ján Daróczi István állatvédelmi szakjogászt, volt nyomozó rendőralezredest látta vendégül Domokos Andrea dékánhelyettes. A hallgatók szép számmal jelentek meg és érdeklődve hallgatták az állatviadalok nyomozási technikáit, az állatviadalokkal halmazatban álló bűncselekmények bemutatását, majd a nagykőrösi több rendbeli állatviadalszervezés nyomozásának menetét, amit képekkel és videóval színesített az előadó. Sebők Melinda, az ÁJK kari igazgatója örömmel jelentette be, hogy 2025/2026. tanévtől lehetőség van szakirányú képzésben elsajátítani az állatok és a természet védelmével kapcsolatos ismereteket és 2025 tavaszán állatvédelmi témájú összegyetemi szabadon választható kurzust indítanak az ÁJK-n.
|
|
Az online csalások a mindennapokban
|
|
Az internetes csalások egyre jobban terjednek és változatos formákat öltenek. A személyes kontaktus hiánya, az internet nyújtotta anonimitás megkönnyíti a csalók munkáját. A csalás ezen típusának egyaránt ki vannak téve a gyakorlatlan és a rendszeres internethasználók. Ezért tartottuk fontosnak, hogy az egyetemi hallgatók, akik mindennapjaik jelentős részét a virtuális térben töltik, fontos ismeretekre tegyenek szert és megelőzhessék azt, hogy ennek a bűncselekményfajtának az áldozatául essenek. A téma egyik avatott szakértőjét hívtuk meg, hogy mutassa be azokat a módszereket és a napjainkban ismert eseteket, amelyek tanulságként szolgálhatnak mindenki számára, aki a számítógép elé ül és internetes felületen vásárol vagy éppen a pénzügyeit intézi.
Czine Ágnes tanszékvezető egyetemi tanár Álmos Gergő címzetes rendőrőrnagyot, az ORFK Bűnügyi Főigazgatóság Bűnügyi Főosztálya Kiberstratégiai Osztályának vezetőjét hívta meg 2024. október 17-én, hogy a TDK keretében tartson erről a témáról előadást. Így elsőkézből a legfrissebb és napi tapasztalatokkal rendelkező személytől hallhattunk az online csalások fajtáiról, módszereiről, elkövetőiről, valamint azokról a nehézségekről és sikeres megoldásokról, amelyekkel a csalók tevékenysége megelőzhető és leleplezhető.
|
|
Népdalok az Operában – rövid beszámoló
|
|
A Pedagógiai Kar Egyházzenei és Zenepedagógiai Tanszéke Ádám Jenő életművét feldolgozó konferencia-sorozatának ötödik alkalmára került sor 2024. december 4-én a Magyar Állami Operaház Medgyaszay tetőtermében.
A Népdalok az Operában című konferenciát köszöntötte Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója, valamint Pap Ferenc, a Pedagógiai Kar dékánja. A konferenciát elnökölte Méhes Balázs dékánhelyettes, tanszékvezető főiskolai tanár.
A köszöntések után a délelőtt folyamán négy előadásra került sor. Miss Nándor, a szigetszentmiklósi Ádám Jenő Emlékház muzeológusa Egy muzsikus a történelem viharában címmel a fordulatos, sokszor nehéz, mindig embert próbáló életút történelmi események által formált szakaszaiba engedett betekintést. Tamás Margit mesteroktató több éve foglalkozik Ádám Jenő pedagógiai munkásságának feldolgozásával. Kutatásai eredményeit Örökség – Ádám Jenő hagyatéka címmel osztotta meg hallgatóságával. Hargita Péter főiskolai tanár előadása hidat képezett a nap további részéhez, hiszen a Magyar Állami Operaház idén újította fel Ádám Jenő Magyar Karácsony című színpadi művét. Eredeti hangfelvételek segítségével, magától Ádám Jenőtől hallhattunk két operaházi felkéréséről, benne a Magyar Karácsony születésének körülményeiről. Ezt követően Karczag Márton, a Magyar Állami Operaház Emléktárának vezetője adott betekintést a mű 2024-es felújításának szellemi és gyakorlati hátterébe és operatörténeti előzményeibe.
A konferencia közvetlenül kapcsolódott a mű nyilvános főpróbájához, lezárva, s mintegy megkoronázva a gazdag szakmai napot.
|
|
Konferencia, ahol a jogvédelem mellett a zene is főszerepet kapott
|
|
December 12-én került megrendezésre Cservák Csaba tanszékvezető egyetemi tanár és Lajos Edina L.LM. szervezésében a Magyarország és Cigányság jogvédelme című konferencia. A konferencia első felében jogvédelmi és jogtörténeti előadásokat hallhattak a résztvevők. Az esemény fényét tovább emelte, hogy a tudományos előadások között csodás zenei betétek hangoztak el. A második szekcióban olyan fontos témákról esett szó, mint a nemzeti kisebbségek védelmének morális vonatkozásai a cigányság aspektusából, a kisebbségek és az igazságszolgáltatás, illetve a kisebbségvédelem a választási jogban.
|
|
|
|
European Dialogue on Civil Procedural Law nemzetközi konferencia
|
|
2024. december 5-én és 6-án került megrendezésre Arató Balázs szervezésében, a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, a Johannes Kepler Universität Linz és a Heinrich Heine Universität Düsseldorf együttműködésével a European Dialogue on Civil Procedural Law című nemzetközi konferencia. Az esemény hibrid formában, angol és német nyelven zajlott, összesen 19 előadó részvételével. A konferenciát Balla Péter rektorhelyettes, Udvary Sándor dékánhelyettes, valamint Simonné Gombos Katalin, a Kúria tanácselnöke közösen nyitotta meg.
|
|
|
|
Kihelyezett európai polgári eljárásjogi szeminárium a linzi egyetemmel együttműködésben
|
Arató Balázs szervezésében 2024. december 2-4. között egyetemünk Állam- és Jogtudományi Kara immár második alkalommal adott otthont egy német nyelvű kihelyezett – európai polgári eljárásjogi – szemináriumnak. Míg tavaly a grazi egyetem hallgatói és professzorai látogattak el Budapestre, idén a linzi egyetem képviselői vettek részt az eseményen. Az idei szeminárium központi témája az osztrák felsőbíróság ítélkezési gyakorlata volt, különös tekintettel a Brüsszel 1a rendelet alkalmazására. |
|
|
|
|
|
2024 végén került megrendezésre Budapesten a Károlyi–Csekonics-palotában a soron következő MoveS szeminárium „Free movement, social security, coordination and posting of EU and third-country nationals in the EU" (Az EU és harmadik országok állampolgárainak szabad mozgása, szociális biztonsága, koordinációja és kiküldetése az EU-ban) címmel. A MoveS az Európai Bizottság által fenntartott, a munkavállalók szabad mozgásával és a szociális biztonságával foglalkozó független szakértői testülete. A szeminárium a MoveS szervezésében és a két hazai MoveS-tag – Kun Attila (KRE ÁJK) és Hajdú József (SZTE ÁJK) – társszervezésében valósult meg.
|
|
|
|
Nemzetközi kerekasztal-beszélgetés
|
|
2024. december 6-án Settling Disputes by Foreign Judges: A Round Table Discussion on a Newly Discovered Bronze Tablet From Olympia címmel antik jogi kerekasztal-beszélgetés került megrendezésre a Károlyi-Csekonics-palotában. Jakab Éva intézetvezető, tanszékvezető egyetemi tanár, a Doktori Iskola vezetője meghívására az ógörög jog nemzetközileg elismert szaktekintélyei, Martin Dreher magdeburgi, Alberto Maffi milanói és Gerhard Thür bécsi professzorok látogattak el egyetemünkre.
|
|
|
|
Beszélgetés az ügyvédi hivatásról
|
|
2024. november 28-án Te is szeretnél ügyvéd lenni? Tudod, milyen ügyvédnek lenni? címmel Czine Ágnes tanszékvezető egyetemi tanár beszélgetett az ügyvédi hivatásról Bánáti János ügyvéddel, a Magyar Ügyvédi Kamara örökös tiszteletbeli elnökével, a Magyar Jogász Egylet alelnökével, a PPKE JÁK címzetes egyetemi tanárával.
Bánáti János a tőle megszokott kitűnő előadókészséggel, érzékletesen és érdekesen beszélt az ügyvédi hivatás szépségeiről, buktatóiról, sikerekről és nehézségekről egyaránt. Néhány ügyének példáján keresztül bemutatta, hogy egy ügyvédnek milyen kihívásokkal kell szembenéznie a tárgyalóteremben és azon kívül. Számára az ügyvédi munka nem egy olyan foglalkozás, amelyből nyugdíjba lehet vonulni, hanem az élet fontos része, amelyet – sok pályatársához hasonlóan – mindaddig gyakorolni fog, amíg csak lehetséges. A beszélgetés hallgatói fontos tanulságokkal és egy igazi szakmai élménnyel lettek gazdagabbak.
|
|
Látogatások az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben
|
|
Az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet (IMEI) 128 éves, alapvetően a kényszergyógykezelés végrehajtására hozták létre. Az intézet speciális egészségügyi tevékenységet végez, melyben kiegészíti egymást a klasszikus pszichiátriai gyógykezelés és büntetés-végrehajtási tevékenység. Betegnek tekintendő az előzetes kényszergyógykezelt és a kényszergyógykezelt személy, illetve a kóros elmeállapotúvá vált elítélt.
2024. november 11-én a levelezős hallgatók vettek részt intézetlátogatáson, ahol az intézet megbízott orvosigazgatója, Fekete Szabolcs bv. őrnagy fogadta a hallgatókat. Az intézménybe Czine Ágnes tanszékvezető egyetemi tanár rendszeresen szervez látogatásokat a jogi kar hallgatói számára. A látogatás célja, hogy a hallgatók betekintést nyerjenek a kényszergyógykezeltek büntetés-végrehajtási körülményeibe. Nemcsak a nappali munkarendű diákok vehetnek részt ezeken az intézménylátogatásokon, hanem a levelezős hallgatók is. Az alábbi kép is a levelezős hallgatók látogatásának alkalmával készült.
Az IMEI meglátogatása nemcsak különleges tapasztalat, hanem egyúttal elmélyíti a hallgatók büntetésvégrehajtási jogi ismereteit is, mivel a benyomások mellett az intézet munkatársai számos szakmai kérdésre választ adnak.
|
|
Elindult a Simonyi-verseny
|
|
Immár hagyomány, hogy a Pedagógiai Kar ünnepélyes keretek között rendezett szakmai megnyitóval indítja el a Magyar Nyelvtudományi Társasággal együttműködésben szervezett Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei helyesírási versenyt. Ezúttal 2024. december 11-én került sor a versenyévadot megnyitó online rendezvényre, amelyre szép számmal kapcsolódtak be az érdeklődő pedagógusok, felkészítő tanárok.
A 2024/25. tanévben már ötödik alkalommal digitálisan rendezett verseny méltó színtere az alkalmazott tudományok népszerűsítésének, az alkalmazott nyelvészet társadalmi hasznosulásának. Az égisze alatt megvalósuló fórumok, szakmai találkozók a szakmai ismeretek közvetítésén túl a nyelvi közösség erősítését is szolgálják.
A rendezvényt Pap Ferenc dékán nyitotta meg. A versenyévhez kapcsolódó tudnivalókat Tóth Etelka dékánhelyettes foglalta össze. A versenyhez kapcsolódó kutatások keretében megjelent kiadványokról Bárdos Dóra számolt be. A továbbiakban az egyes évfolyamok tartalomfejlesztői, a Pedagógiai Kar oktatói – Szinger Veronika, Galuska László, Vallent Brigitta, Józsa Gabriella, Kovács Tibor, Kiss Margit – számoltak be a versenykorpusz adatainak elemzése alapján leszűrhető nyelvészeti és anyanyelv-pedagógiai vonatkozású eredményekről.
|
|
|
|
Nochta Tibor professzor köszöntése
|
|
December 11-én Nochta Tibort, a Polgári Jogi Tanszék egyetemi tanárát 65. születésnapja alkalmából ünnepi kötettel köszöntötte az ÁJK, amelyet megható ünnepség keretében adtak át számára.
Az ünnepség végén Professzor úr megköszönte a kedves szavakat, majd dedikált példányokkal ajándékozta meg a kötet szerkesztőit.
|
|
|
|
Egy terem, ahol a hallgatók is Lincoln Lawyer-ré vagy Perry Mason-né válhatnak
|
|
Az ÁJK 102. számú szemináriumi termében számos rendezvényt és szemináriumot tart a kar. A Büntető Eljárásjogi Tanszék ezúton is szeretné kifejezni köszönetét Tóth J. Zoltán dékán úrnak, hiszen a tárgyalóterem elkészülésével egy álom valósult meg.
Az itt tartott eseményekből ki kell emelni a büntető perszimulációkat, amelyeket Czine Ágnes tanszékvezető egyetemi tanár irányít és minden szemináriumot ebben a teremben tart.
A való életben már lefolytatott büntetőperek, jogesetek alapján minden részt vevő hallgató kipróbálhatja magát ügyészi vagy védői szerepben és ezzel „rutint” szerezhet a perszimulációs versenyeken történő részvételre. Nemcsak elsőfokú, hanem a másodfokú eljárások szimulációjára is sor kerül. Így a tárgyalás-látogatások mellett egy másik dimenzióban, belülről láthatják és tapasztalhatják a résztvevők azokat a nehézségeket és kihívásokat, amelyekkel majd gyakorló jogászként szembesülnek.
|
|
Szigeti Warga Jánosra emlékeztünk
|
|
A jeles pedagógus, akadémikus, tanítóképző- és gimnáziumigazgató, tankönyvszerző, filozófiai és pedagógiai szakíró, Szigeti Warga János halálának 150. évfordulójára emlékezve január 10-én rendezett ünnepséget egyetemünk Pedagógiai Kara, a százéves Nagykőrösi Arany János Társaság és a Teleki Sámuel Kulturális Egyesület. A megemlékezésen részt vettek Nagykőrös önkormányzatának képviselői, valamint Szigeti Warga születési helyének, Kovácsvágás községnek a küldöttsége is.
Az 1833-tól Nagykőrösön tanár Szigeti Warga János 41 éven keresztül állt helyt elkötelezetten a különféle nagykőrösi katedrákon, és évtizedeken át küzdött a magyar tanítóképzés ügyének rendezéséért, melynek eredményképpen 1855-ben megszervezte az önálló tanítóképzőt.
Az ünnepségen elhangzott köszöntők mellett emlékező beszédet mondott a Pedagógiai Kar dékánja, Pap Ferenc. Szavai megidézték a nagy tekintélyű, európai műveltségű, a városban és az egész országban köztiszteletben álló Szigeti Warga János igaz értékeket felmutató, tanítványai felé szeretettel és türelemmel forduló egyéniségét.
|
|
|
|
Sikeres nyílt napok a BTK-n
|
|
Nagy érdeklődés mellett zajlott le 2025. január 22-én és 23-án a BTK két nyílt napja. Az előző évhez képest összességében mintegy 15%-kal többen vettek részt a BA, osztatlan tanári és MA szakokat magába foglaló január 22-i, illetve a Pszichológia BA szak iránt érdeklődők részére január 23-án rendezett eseményen.
A rendezvények elején a látogatók közös tájékoztatást kaptak a Tanulmányi Osztály munkatársától, majd szakonként, képzésenként vehettek részt külön tájékoztatókon az érdeklődők. Egyes szakok két tájékoztatóval is készültek, így a látogatóknak lehetőségük volt akár több szakról is információt gyűjteni.
|
|
|
|
|
|
A Kelet-Ázsia Intézet nyílt nappal egybekötött Kelet-Ázsia Napot rendezett január 22-én. Az érdeklődők kipróbálhatták a kalligráfiát, készíthettek kínai húsostáskát, kvízzel egybekötött ismeretterjesztő előadásokat hallgathattak a japán kultúráról, irodalomról, történelemről.
|
|
Sikeresen zárult az ÁJK január 28-i nyílt napja
|
|
Az Állam- és Jogtudományi Kar 2025. január 28-án nyílt napot rendezett, melyen közel háromszázötven érdeklődő vett részt. Az általános felvételi eljárás jelentkezési határideje előtt a kar még egy februári nyílt napot rendez az érdeklődők számára február 11-én.
|
|
|
|
|---|
Egyetemünk vezetésének, illetve munkatársainak decemberi-januári szereplései
|
|
|
HírTv – Az Európai Unió bírósága 200 millió euró megfizetésére kötelezte Magyarországot reformatus.hu – Hogyan szólítható meg a digitális bennszülöttek nemzedéke?
Időtérképeim – Somodi Ildikó képzőművész tárlata ujkk.hu – SOMODI ILDIKÓ DLA – „Időtérképeim” bibliatarsulat.hu – Testről és lélekről reformatus.hu – Merre induljunk a megújulás felé? parokia.hu – Összefoglaló a Református Megújulás Konferenciáról reformatus – Súlyos egyházi ütközések a vészkorszakban M5 História – Második tatárjárás Igenlő Podcast – Isten csodálatos műve - Testről és Lélekről Vassányi Miklóssal és Pecsuk Ottóval szekesfehervar.hu – Sebők Melinda, a Vörösmarty Társaság elnöke lesz a Fecsegő vendége fidelio.hu – Többgenerációs magyar színháztörténet
parokia.hu – A példamutatás nem mehet a kiteljesedés kárára parokia.hu – „Nem kioktatni akarom őket, hanem odaülni melléjük” Fekete Rita podcast – Sorsdöntő hetek következnek: az atom-program a tét? hirado.hu – Fogolycseréről és tűzszünetről állapodott meg Izrael a Hamásszal parokia.hu – Isten egyházában egyfajta vezetés létezik: a szolgálat teol.hu – A történettudomány jeles képviselői dolgoznak a város gazdag múltjának megírásán parokia.hu – Nem mellékes, hogy mit hiszünk 777.blog – Megnyílt a Szó-Tér, az egyetemi missziók találkozási helye #Griffsider – Digitális Legendárium: Ókori Perzsia – árják, médek, perzsák hirbalaton.hu – Nemzeti Emlék-Őr Díjban részesült Szakály Sándor parokia.hu – Szeretetben történik
eduline.hu – Így tanulhattok Erasmus nélkül külföldi egyetemeken mandiner.hu – Tiszteletben kell tartani a köztársasági elnök hatáskörét – Trócsányi László a Mandinernek
index.hu – Sok mindenre lehet pluszpontot kapni a felvételinél Mária Rádió – Magyar 2. hadsereg emléknapja magyarjelen.hu – Egy kanyargó orosz folyó tragédiánk szinonimája Szabad Európa Rádió – Bizarr indokokkal próbált meg a hatalmon maradni, de börtön várhat a dél-koreai elnökre Hit Rádió – Miért robbantották ki a világháborút? Magyar Hang – Ki a jó egyetemi tanár? reformatus.hu – Idén is részt vesz a Károli az Educatio szakkiállításon media1.hu – Új főszerkesztő a Móra Kiadó élén parokia.hu – Ködfoltok és kinyújtott kezek epiteszforum.hu – Megkötötték a szerződést a Károli Gáspár Református Egyetem új campusának megtervezésére Mária Rádió – MI az oktatásban és a tanulásban bama.hu – Pszichológusok segítettek a diákoknak eduline.hu – Egyházi egyetemek – növekvő népszerűség, pluszpontok a hitéletért reformatus.hu – Mikor van karácsony?
parokia.hu – Alacsony küszöb, magas színvonal
reformatus.hu – Református felsőoktatási tájékoztató a 2025/2026-os tanévre
jobbadni.hu – Lássuk meg az igazi kincset – jótékonysági est a Károli Egyetemen
infostart.hu – A tehetség kincs – ismét jótékonysági estet rendezett a Károli Egyetem
reformatus.hu – Elkezdődött a Károli Gáspár Református Egyetem új campusának tervezése
Mediaklikk.hu – Károlis koncert a budapesti aluljáróban
szinhaz.online – Színházpedagógiai körkép – A színházi nevelés területét vizsgáló kötet jelent meg
kormany.hu – Pósánné Rácz Annamária: a felsőoktatási irányítás feladata az innovációk generálása és támogatása klubradio.hu – "Az egyházaknak mindig az áldozatok mellé kell állniuk" reformatus.hu – „Isten követeiként kedvessé lesznek” – intézményi karácsony a Református Pulmonológiai Centrumban
reformatus.hu – „Aki járt ott, máshogy olvassa a Bibliát”
reformatus.hu – Együttműködési megállapodást kötött a Károli Gáspár Református Egyetem és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem
magyarkurir.hu – Együttműködési megállapodást kötött a Károli és a Pázmány
infostart.hu – Csoma Mózes: Dél-Korea népszerűtlen elnökének kínos próbálkozása volt a hadiállapot sportal.hu – Aranyos vendégek: olimpiai, világ- és Európa-bajnokok is részt vettek a KREathlonon
eduline.hu – Ezek az ország legjobb bölcsészkarai 2025-ben klubradio.hu – "A dél-koreai demokrácia jól vizsgázott" hvg360.hu – A magyarok Mózese és az államkasszával megszökő politikus – interjú Hermann Róbert történésszel a Kossuth-kép változásairól
szabadfold.hu – Patikamérlegen az elítéltek
pestidivat.hu – A tehetség kincs! – jótékonysági est a tehetséges fiatalokért
reformatus.hu – Nem túlélni, hanem megélni az adventet
jogiforum.hu – Állatjólléti és természetvédelmi szakjogász- és szaktanácsadó képzés indul 2025 őszén Budapesten
hvg.hu – „Igenis sorsfordító lehet extra 100 pont” – Polónyi István oktatáskutató az egyetemi felvételiről
Kossuth Rádió – Minden időben: Hogyan csökkenthető a családok képernyő előtt töltött ideje?
refresher.hu – Kijött a lista az ország legjobb egyetemeiről
eduline.hu – Itt a HVG 2025-ös oktatói részrangsora
eduline.hu – Ezen a 10 egyetemen van a legtöbb tudományos fokozattal rendelkező oktató
24.hu – Ezek az egyetemek a legjobbak a hallgatók felvételi pontjai alapján
eduline.hu – Ezen a 10 egyetemen volt a legmagasabb a felvettek átlagpontszáma szinhaz.online – Létezik-e még misztériumjáték?
parokia.hu – Milyen célokat szolgál a lelkipásztorképzés?
szinhaz.online – Színházi nevelés és színházra nevelés konferencia
tata.hu – Benda Kálmánra emlékeztek a népfőiskola szervezésében
ma7.sk – Nyolcvan évvel ezelőtt sok bodrogközi család adventje volt szomorú
gondola.hu – Keresztény civilek a kétélű fegyverről
vasarnap.hu – Félni kell a mesterséges intelligenciától? Nem, de az embertől igen!
parokia.hu – „Nem a földi életre lettünk kiválasztva”
bdpst24.hu – Magyar Filozófiai Enciklopédia készül
bajahangja.hu – Pályaorientációs délután 2024
teol.hu – Hunyadi János hadvezéri zsenialitása és honvédő öröksége
|
|
|---|
Felelős szerkesztő: KRE Kommunikációs Osztály.
Szíves figyelmükbe ajánljuk egyetemünk weboldalát és közösségi oldalait. Amennyiben kérdésük vagy észrevételük lenne a hírlevéllel kapcsolatban, azokat örömmel vesszük és állunk rendelkezésükre a hirlevel@kre.hu e-mail címen.A következő munkavállalói hírlevélbe szánt anyagokat szíveskedjenek mindenkor az illetékes kari kollégáknak továbbítani.
Amennyiben a jövőben a @kre-s e-mail címén kívül is értesülni szeretne egyetemünk híreiről és szeretné megkapni hírlevelünket másik (privát) postafiókjába is, akkor az alábbi linken adja meg nevét és e-mail elérhetőségét, így feliratkozhat a havonta kiküldésre kerülő, egyetemi Munkavállalói Hírlevélre. (Figyelem! A megadott adatok titkosak, a kitöltést követően csak a szerkesztők láthatják, azokat harmadik félnek nem adják tovább!)
|
|
|
|
|
|