Kedves Hallgatók!
Ezúton küldjük februári hírlevelünket. Amennyiben a levelező rendszer nem jeleníti meg a hírlevél képi elemeit, kérjük, kattintson ide!
|
|
A Károli idén is a legnépszerűbb egyetemek egyike
|
|
Az Oktatási Hivatal március 4-én közzétett adatai alapján egyetemünk továbbra is népszerű választás a továbbtanulás előtt állók körében. A 2025. évi általános felsőoktatási felvételi eljárás (2025A) során a Károli Gáspár Református Egyetem világi képzéseire 13.204 fő jelentkezett, összesen 21.342 darab jelentkezést benyújtva.
A jelentkezők száma a tavalyi évhez képest tehát emelkedett, összesen 504 fővel többen választották egyetemünket az általános felvételi eljárásban, mint tavaly.
|
|
Áder János lesz a Károli Szabadegyetem márciusi vendége
|
|
Márciusban folytatódik egyetemünk ismeretterjesztő rendezvénysorozata, a Károli Szabadegyetem. Az est meghívott vendége ezúttal Áder János, Magyarország korábbi köztársasági elnöke, a Kék Bolygó Alapítvány alapító kuratóriumi elnöke.
A pódiumbeszélgetés során Közelebbről! Életút, fenntarthatóság, közélet! címmel Áder János életútjának főbb állomásait ismerhetik meg az érdeklődők, az est során politikai pályájának kezdetéről, a köztársasági elnöki évekről, valamint a klíma- és természetvédelem fontosságáról esik szó.
Helyszín: Károlyi–Csekonics-palota, Aula
Időpont: 2025. március 19. 18 óra
|
|
|
|
Gulyás Gergely miniszter volt a Károli Szabadegyetem februári vendége
|
|
Telt ház fogadta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető minisztert a Károli Szabadegyetem idei első rendezvényén. A portrébeszélgetés során az egyetemi évekről és a jogászi pályafutás kezdetéről is beszélt a miniszter, majd elmesélte, hogyan vezetett az útja a politika területére, s miért lehetett már fiatalként élete szerves és természetes része a politika.
|
|
|
|
Oklevélátadó ünnepségek a GESZK-en
|
|
Februárban oklevélátadó ünnepséget tartottak a Gazdaságtudományi, Egészségtudományi és Szociális Kar budapesti és kecskeméti oktatási helyszínein. Február 14-én 17 szociális munka, szociálpedagógia és diakónia szakos hallgató vehette át diplomáját a kecskeméti református templomban, február 22-én pedig 78 hallgató vette át a sikeres tanulmányai befejezését igazoló oklevelet emberi erőforrások, gazdálkodási és menedzsment, ápolás és betegellátás, szociálpedagógia és szociális munka alapképzési szakokon.
A budapesti oklevélátadóról készült beszámoló ide kattintva érhető el, a kecskeméti ünnepség beszámolója itt olvasható.
|
|
|---|
DÍJAK, KITÜNTETÉSEK, KINEVEZÉSEK
|
|
|
|---|
JÖSz – Innovatív Jogászképzésért Díjjal jutalmazták Tóth Andrást
|
|
2025. február 28-án átadásra került a JÖSz - Innovatív Jogászképzésért Díj a Digitalizáció a jogban, Jog a Digitalizációban konferencia keretén belül. A díjat minden évben három – Mentor, Újító és Példakép – kategóriában osztják ki, amelynek célja, hogy elismerjék a hazai és határon túli jogászképzés fejlesztéséhez nagy mértékben hozzájáruló szakemberek teljesítményét és munkáját. Újító kategóriában idén a díjat Tóth András, a Versenytanács elnöke, az Állam- és Jogtudományi Kar tanszékvezető egyetemi docense kapta, aki példaértékű munkásságával és innovatív megközelítéseivel jelentős hatást gyakorol a jogászképzés modernizálására.
|
|
Legjobb forgatókönyvírónak járó díjjal jutalmazták Jakab Edit munkáját
|
|
Jakab Edit, egyetemünk Kommunikáció- és Médiatudomány Tanszékének egyetemi docense számára ítélték a Legjobb Forgatókönyvíró díjat a Barcelona Indie Awards Filmfesztiválon a Rootless (Gyökértelenül) című nagyjátékfilm forgatókönyvéért. A kategória legmagasabb díját február 8-án személyesen vehette át Barcelonában.
|
|
Különdíjjal jutalmazták Jakab Edit dokumentumfilmjét
|
Jakab Edit Szarvasbőgés című dokumentumfilmje Elismerő Oklevelet kapott az All That Moves International Film Festival (São Paulo, Brazília) zsűrijétől. |
|
Vívóbajnokságot nyert Harsányi Szabolcs Gergő egyetemi docens
|
|
2025. február 11-én Szolnokon, a Magyar Vívó Szövetség szervezésében megrendezett országos bajnokságon párbajtőr kategóriában Országos Veterán Bajnok lett a 40+ korcsoportban Harsányi Szabolcs Gergő egyetemi docens, a Pszichológiai Intézet Szociálpszichológiai és Interkulturális Tanszékének tanszékvezetője.
|
|
|---|
Már elérhető a Scopus Ai funkciója az egyetem polgárai számára
|
|
2025. október 31-ig elérhető egyetemünk hallgatói és munkavállalói számára a Scopus Ai funkciója, amely többek között használható kutatási összefoglalók készítésére, interaktív fogalomtérképek készítésére, egyes tudományterületek neves szerzőinek és gyakran hivatkozott dokumentumainak összegyűjtésére, valamint egy-egy részterület mélyebb megértésére.
A program ide kattintva érhető el.
A Scopus kutatási funkciójának részletes bemutatója itt tekinthető meg.
|
|
Megjelent a Károli Podcast legújabb adása
|
|
A mai felgyorsult, információban gazdag világ az élet szinte minden területére hatást gyakorol. Nincs ez másképp az egészségünkhöz való hozzáállásunkkal sem. Gondolhatunk többek között az influencerek által mutatott képekre vagy a különböző betegségeket leíró honlapokra. Így az interneten megtalálható információk és tartalmak következtében nem meglepő, hogy ma már minden 5. embernél okoz valamilyen problémát az egészségszorongás. A Károli Podcast 26. epizódjában Csabai Márta egészségpszichológussal, a Személyiség- és Egészségpszichológiai Tanszék egyetemi tanárával beszélgettünk az egészségszorongás hatásairól, kialakulásáról.
|
|
|
|
Károlis kedvezmények a Nemzeti Színház előadásaira
|
|
A Nemzeti Színház műsorkínálatában több előadást is kedvezményesen, 1500 forintért tekinthetnek meg egyetemünk polgárai a KRE1500 kuponkóddal. Az egyes megadott időpontokon többek között megtekinthető az Anne Frank naplója, a María de Buenos Aires és a Szentivánéji álom.
Egyetemünk polgárai továbbá 25%-os kedvezménnyel vásárolhatnak jegyet a Nemzeti Színház saját előadásaira a KRE30 kuponkóddal.
További információ és a kedvezményes előadások listája ide kattintva érhető el.
|
|
|---|
Hétvégenként ismét szabad a rakpart!
|
|
Idén a március 15–16-i hétvégén nyílik meg először a Pesti alsó rakpart a mozogni és kikapcsolódni vágyók előtt. Az arra járók a már jól bevált gyakorlatnak megfelelően autómentes környezetben használhatják a Margit híd és az Erzsébet híd közelében lévő Irányi utcai lehajtó közötti rakpartszakaszt.
|
|
|
|
Egész estés koncerttel ünnepelhetjük Johann Sebastian Bach 340. születésnapját
|
|
Az évforduló alkalmából a Művészetek Palotája megismétli a valaha volt leghosszabb koncertjét, a zeneszerző orgonaműveit bemutató Bach24-et. Egy napon át könnyed hangulatban, fesztiválélményben és csodás zenében lehet részünk. Május 2-án este 9-től másnap este 9-ig neves magyar és külföldi orgonaművészek előadásában összesen 14 koncert keretében, gondosan felépített tematika mentén a zeneszerző összes orgonaműve felcsendül majd a Müpában.
|
|
|
|
Kortárs kiállítások a Capa Központban
|
|
A Capa Központ emeletén újra és újra megújuló kortárs fotóművészeti kiállítások várják az érdeklődőket. A központba látogatók a jegy kiváltását követően jelenleg az Európaiság – kelet-európai perspektívából című tárlatot tekinthetik meg, amely március 30-ig látogatható. A kiállítás lengyel és magyar fotográfusok munkáin keresztül vizsgálja az európai identitást, különös tekintettel a kelet-európai nézőpontra.
A kortárs kiállításokra a jegy 2500 forintba kerül.
|
|
|
|
Március 30-ig látogatható a HAB ingyenes kiállítása
|
|
Március végéig még megtekinthető a Derkovits Gyula képzőművészeti ösztöndíjasok 2024. évi beszámoló kiállítása a HAB művészeti központban. A kiállítás fiatal képzőművészek ösztöndíjas időszaka alatt készült műveiket a különféle életszakaszok és létállapotok jellegzetességei fűzik össze. Ennek megfelelően a tárlat a Bardo címet kapta és e fogalom köré szerveződik.
|
|
|
|
|---|
KÖNYV-, FOLYÓIRAT- ÉS TANULMÁNYMEGJELENÉSEK
|
|
|
|---|
Megjelent az Infokommunikáció és Jog legújabb lapszáma
|
|
A közelmúltban jelent meg az Infokommunikáció és Jog c. jogi szaklap legutóbbi száma (XXI. évfolyam, 1. szám) immár egyetemünk kiadásában. A folyóirat két évtizedes múltra tekint vissza, s az informatikai jog, a hírközlési jog, a médiajog és a hálózatos iparágak aktuális kérdéseit veszi górcső alá.
|
|
|
|
Megjelent a Károli magazin legfrissebb lapszáma
|
|
Egyetemünk hallgatói folyóiratának 2025/1. száma már elérhető a kari épületekben, online ide kattintva olvasható.
A lapban megismerhetitek Szőke Anna szabad bölcsész szakos hallgatót, akinek nemrégiben megjelent első verseskötete. Az Útravaló rovatban Balla Péter rektorhelyettes üzenete olvasható, valamint pszichológiai témákban is elmerülhet az olvasó: az egyetem pszichológia szakos hallgatói köre, a KAPSZLI két cikkével izgalmas témákra hívja fel a figyelmet. Az idei első lapszámban bemutatkoznak a II. KREaktív tehetségkereső verseny győztesei.
|
|
|---|
Összehasonlító jogi online szemináriumsorozat az ÁJK szervezésében
|
|
Budapest Comparative Law Seminars címmel online előadássorozatot indított egyetemünk Európai Jogi és Nemzetközi Magánjogi Tanszéke. A szemináriumsorozat célja, hogy betekintést adjon külföldi országok nemzeti jogrendszerébe, bírósági joggyakorlatába, hiszen a 21. század változásainak köszönhetően egyre közelebb kerültek egymáshoz az országok, így egyre fontosabb az egyes jogrendszerek megismerése, a hasonlóságok és különbségek feltárása. A jogrendszer az adott ország kultúrájának része, aminek ismerete segíthet az egyes országok közötti kölcsönös bizalom kialakulásában, megerősödésében is.
A sorozat következő online előadására március 19-én, 16 órakor kerül sor:
Dr. Varga Attila - A romániai félelnöki rendszer főbb jellemzői - különös tekintettel az alkotmánybíróság legutóbbi határozataira
Az előadásra a Teams-en keresztül bárki becsatlakozhat.
|
|
|
|
Nemzetközi konferencia a szociológiaoktatásról
|
|
Az idei Károli Közösségi Napok keretében nemzetközi konferenciát tart egyetemünk Szociológia Tanszéke. A konferencián hazai és határon túli magyar egyetemek szociológia szakos oktatói előadások és kerekasztal-beszélgetések keretében osztják meg gondolataikat a szociológiaoktatás jövőjéről.
A konferencia fókusza ugyan a szociológia oktatáson van, azonban a megfogalmazott gondolatok a felsőoktatás általános kérdéseire, problémáira is reflektálnak, így a szervezők minden érdeklődő oktatót, oktatásszervezőt és hallgatót szeretettel várnak!
Időpont: 2025. április 16. 9.00-18.00
Helyszín: Károlyi–Csekonics-palota, Szivarszoba
|
|
Idén is megrendezésre kerül a KAPSZLI Pszichológiai Napok
|
|
Egyetemünk pszichológia szakos hallgatói köre, a KAPSZLI idén is megrendezi Magyarország legnagyobb ingyenes pszichológiai konferenciáját, ahol három napon keresztül a legnevesebb hazai szakemberek által tartott előadásokon és műhelyeken vehetnek részt az érdeklődők.
2025-ben a Világítótorony elnevezést kapta a KAPSZLI konferenciája: mindenki számára ismerős a hajó metaforája, ahogyan a viharos, sötét tengeren hánykolódik és nem találja a helyes utat, de egy világítótorony utat mutat.
Az idei konferencia során szó esik a döntési helyzetekről, a céltalanság érzéséről, a céljaink kijelöléséről és eléréséről, érzelmeink feldolgozásáról, a motivációról, a kiégésről és mindezek mellett a harmóniáról és az egyensúly megtalálásáról, vagyis arról, hogy mi az, ami nehéz időkben erőt ad számunkra.
Helyszín: Pszichológiai Intézet (1037 Bécsi út 324.)
Időpont: 2025. április 11–13.
|
|
|
|
|---|
Választásjogi konferenciát tartottak egyetemünkön
|
|
Az Állam- és Jogtudományi Karon működő Lőrincz Lajos Közjogi Kutatóműhely szervezésében 2025. február 20-án került megrendezésre az Aktualitások a választási jog és igazgatás terén című tudományos konferencia.
A konferencia rendkívül gazdag tudományos és gyakorlati ismereteket kínált a választási jog és igazgatás aktualitásairól a népes hallgatóság részére, így a szervezők ezt felismerve a jövőben is nyitottak hasonló rendezvények megtartására.
|
|
|
|
XXVIII. Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei helyesírási verseny
|
|
A Pedagógiai Kar szervezésében zajló Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei helyesírási versenyre az idei tanévben közel 2000 intézmény több mint 25 000 tanulója nevezett magyarországi és a határon túli (felvidéki, kárpátaljai és vajdasági) iskolák ötödik–nyolcadik évfolyamaiból.
A verseny első fordulóján mintegy 19 000 diák lépett be a digitális versenyfelületre, ahonnan
a március 24-én megrendezésre kerülő 2. fordulóba több mint 5000 diák jutott tovább. A május 24-i döntőbe, amelyet a Pedagógiai Kar a Magyar Nyelvtudományi Társasággal együttműködve szervez, 140 fő juthat tovább.
|
|
|
|
Doktorandusz Szakmai Találkozó az ÁJK-n
|
|
Egyetemünk Állam- és Jogtudományi Doktori Iskolája 2025. február 3-án tartotta hagyományos szakmai találkozóját, ahol 59 doktorandusz tartott előadást 6 szekcióban: Államtudományok, Angol nyelvű szekció, Bűnügyi tudományok, Civilisztika, Jogelmélet, jogtörténet, Nemzetközi jog.
A napot a konferencia főszervezője, Jakab Éva, a Doktori Iskola vezetője nyitotta meg és köszöntötte a résztvevőket. A konferencia nyitóelőadását Matthias Armgardt, hamburgi professzor tartotta Leibniz as a Scholar of Private Law címmel.
|
|
|
|
OTDK kerekasztal-beszélgetést szerveztek egyetemünk jogi karán
|
|
2025. február 19-én a kari TDT által szervezett OTDK kerekasztal-beszélgetésen vehettek részt az érdeklődő hallgatók. A Bocskai István Jog- és Társadalomtudományi Szakkollégium épületében megrendezett esemény meghívott vendége Sallai Balázs, Pro Scientia aranyérmes doktorandusz volt, aki a Debreceni Egyetem Marton Géza Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola PhD hallgatója.
A beszélgetést Boóc Ádám dékánhelyettes, a kari TDT elnöke nyitotta meg. A beszélgetés moderátora Schlachta Boglárka Lilla tanársegéd, a TDT titkár volt.
|
|
|
|
Elindult az Állatvédelmi alapismereti kurzus az ÁJK-n
|
|
2025. február 19-én indult el a Büntetőjogi Tanszék Állatvédelmi alapismeretek szabadon választható kurzus, melynek első alkalmán Vetter Szilvia állatvédelmi- és jogpszichológiai szakjogász, az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Jogi, Elemző- és Módszertani Központjának vezetője, a Közös Ügyünk az Állatvédelem Alapítvány kuratóriumának elnöke, a Miskolci Egyetem címzetes docense adott elő Hol tartunk, és hogyan jutottunk el idáig címmel.
|
|
|
|
A fiatalkori bűnözésről hallhattak előadást hallgatóink a Büntetőjogi Tanszéken
|
|
2025. február 26-án Révász Dániel kriminológus, politológus, állatvédelmi- és jogpszichológiai szakjogász, a Miskolci Egyetem doktorandusz hallgatóját látta vendégül Domokos Andrea dékánhelyettes a Büntetőjogi Tanszék TDK rendezvényén.
A nagy létszámú előadás során az érdeklődő hallgatók többek között a fiatalkorúak bűnözésére vonatkozó kriminológiai jellemzőket, valamint a büntetőjogi reagálást és a büntethetőségi korhatár aktuális kérdéseit is megismerhették.
|
|
|
|
Az online támadásokról és zaklatásokról szólt a Büntetőjogi Tanszék rendezvénye
|
|
2025. március 5-én Zsirai Lilla bírósági fogalmazó, egyetemünk jogász alumni hallgatóját látta vendégül Domokos Andrea dékánhelyettes a Büntetőjogi Tanszék TDK rendezvényén. Az előadás során az érdeklődők többek között a gyermekek ellen irányuló internetes támadásokról, az online térben rejlő csapdákról, a vonatkozó kriminológiai jellemzőkről, valamint a büntetőjogi reagálásról hallhattak.
|
|
|
|
|---|
Felelős szerkesztő: KRE Kommunikációs Osztály.
Amennyiben kérdésük vagy észrevételük lenne a hírlevéllel kapcsolatban, azokat kérjük küldjék a hirlevel@kre.hu e-mail címre. Amennyiben a jövőben nem szeretne hírlevelet kapni, kattintson ide !
|
|
|
|
|
|