Az Állam- és Jogtudományi Karon működő Lőrincz Lajos Közjogi Kutatóműhely szervezésében 2025. február 20-án, a Károlyi–Csekonics-palotában került megrendezésre az Aktualitások a választási jog és igazgatás terén című tudományos konferencia.
A rendezvény Trócsányi László rektor köszöntőjével kezdődött, majd Rixer Ádám egyetemi tanár, a kutatóműhely vezetőjének és Nagy Attila, a kutatóműhely tagjának köszöntője következett.
Az első szekcióban, melyet Sasvári Róbert, a Nemzeti Választási Bizottság elnöke vezetett, kiemelkedő előadók osztották meg tudományos eredményeiket és ehhez kapcsolódó gondolataikat. Varga Zs. András, a Kúria elnöke a Jogegység a választási ítélkezésben című előadásában a választási bíráskodás aktuális helyzetét jogeseteken keresztül mutatta be. Ezt követően Patyi András alkotmánybíró a választási ítélkezés történeti fejlődését elemezte. Fábián Adrián, a Pécsi Tudományegyetem dékánja a pécsi választási bizottság jogorvoslati tapasztalatait ismertette, míg Hajas Barnabás kúriai bíró a választási eljárás alapelveinek szerepét és jelentőségét tárgyalta a jogorvoslati eljárásokban. A blokk zárásaként a hozzászólók egyetértettek az előadókkal abban, hogy a választási bíráskodási határidők rendkívül rövidek.
A második szekcióban, melyet Köbel Szilvia, egyetemünk Közjogi Intézetének vezetője elnökölt, izgalmas választási jogi dilemmák kerültek a terítékre. Cservák Csaba, a Károli-egyetem tanszékvezető egyetemi tanára a választási rendszerek választópolgárok szemszögéből történő kategorizálását mutatta be. Téglási András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) habilitált egyetemi docense az érvénytelen szavazatok alkotmányjogi aspektusait elemezte Badó Katalin, a Sándor-palota főigazgatói szakreferensével közös kutatása alapján. Kurunczi Gábor, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docense a választójog „tudatossági korlátainak” kérdéseit tárgyalta a gyermekek és a gondnokság alatt álló személyek vonatkozásában. Nagy Attila, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke és egyetemünk adjunktusa pedig a közigazgatási szankciók alkalmazását vizsgálta a választási és népszavazási eljárásokban. A blokk végén a hozzászólók a választási eljárásokhoz és bíráskodáshoz kapcsolódó korrekciós ötleteiket fejezték ki, nemzetközi példákkal alátámasztva.
Az utolsó szekcióban, amelyet Rixer Ádám egyetemi tanár, tanszékvezető moderált, a szakemberek az aktuális kérdésekre és tapasztalatokra fókuszáltak a választási igazgatás területén. Wiedemann János, az NVI főosztályvezetője a jelölő szervezetek nyilvántartásba vételének tapasztalatairól beszélt. Péter-Delbó Márta, az NVI főosztályvezetője a választási igazgatásban előforduló automatikus döntéshozatali eljárásokat ismertette. Ezt követően Juhász Zoltán, az NVI jogi szakreferense egy jogeset kapcsán a jogszerűség és a jóhiszemű joggyakorlás kérdéseit vizsgálta. Bajmóczyné Balázs Tímea, Bács-Kiskun vármegye jegyzője a 2024. évi nemzetiségi önkormányzati választásokkal kapcsolatban saját közigazgatási területi egységének tapasztalatait osztotta meg, míg Tusor Gabriella, Belváros-Lipótváros jegyzője a választójog gyakorlásának igazgatási szempontú kérdéseit elemezte. A blokk végén a kérdések a közigazgatási rendszerek és automatizmusok jövőbeni fejlesztéseire irányultak.
A konferencia rendkívül gazdag tudományos és gyakorlati ismereteket kínált a választási jog és igazgatás aktualitásairól a népes hallgatóság részére, így a szervezők ezt felismerve a jövőben is nyitottak hasonló rendezvények megtartására.
A rendezvényről készült képgaléria ide kattintva megtekinthető.