Kedves Hallgatók!
Ezúton küldjük szeptemberi hírlevelünket. Amennyiben a levelező rendszer nem jeleníti meg a hírlevél képi elemeit, kérjük, kattintson ide!
|
|
Károli Egyetem Napja: köszönetnyilvánítás és hálaadás
|
|
Október 11-én az impozáns Károlyi–Csekonics-palota bálterme adott otthont az egyetem alapítására emlékező és az egyetem munkatársainak, támogatóinak köszönetet mondó Károli Egyetem Napja rendezvénynek. Az ünnepségen kerültek átadásra az egyetem díjai és kitüntetései, melyek a hallgatók és munkavállalók elkötelezett munkájáért, az egyetem hírnevét öregbítő szakmai sikerekért, az egyetemi közösség érdekében végzett odaadó és önzetlen munkáért, közösségteremtő tevékenységért hivatottak köszönetet mondani. Az ünnepség díszvendége Christopher Vajda brit királyi tanácsos volt, aki a rendezvény keretében vette át a tiszteletbeli doktori és professzori címet Trócsányi László rektortól. Idén Szakály Sándor történész, kutatóprofesszor, a Történettudományi Intézet egyetemi tanára részesült a Pro Universitate díjban.
|
|
|
|
170 éves a budapesti református teológia
|
|
2025-ben ünnepli 170 éves fennállását a budapesti református teológia. A jeles évforduló alkalmából rendezett, október 10-i jubileumi Dies Natalis ünnepségen vehette át tiszteletbeli doktori címét Matthias Konradt, a Heidelbergi Egyetem professzora, aki évek óta szoros kapcsolatot ápol a Hittudományi Karral. Az esemény keretében Konradt professzor vendégelőadást tartott Máté és Pál etikája – Párbeszédkísérlet címmel. Ugyanezen az ünnepi eseményen Willem van den Brink holland lelkipásztor a Károli Egyetem Támogatója díjat vehette át, elismerésül azért, hogy több mint 25 éve támogatja a Hittudományi Kar elsőéves hallgatóit héber és görög nyelvű Bibliákkal.
|
|
|
|
25 éves a kommunikáció képzés
|
|
2025. október 28-án a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Társadalom- és Kommunikációtudományi Intézetének Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszéke ünnepi rendezvényt tart a Reviczky u. 4. Buda Béla termében 10 és 18 óra között a kommunikáció képzés fennállásának 25. évfordulója alkalmából.
|
|
|
|
Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj oklevélátadó ünnepség
|
|
Szeptember 25-én a Károlyi–Csekonics-palotában került sor a 2025/2026. tanévben Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjat nyert hallgatók okleveleinek ünnepélyes átadására. A Károli Gáspár Református Egyetem által kiírt és a Kultúráért és innovációért felelős miniszter által adományozott ösztöndíjak célja a kiemelkedő tanulmányi, illetve tudományos eredményt elért hallgatók támogatása. Ebben a tanévben összesen 30 nappali munkarendű alapképzésben, osztatlan képzésben, illetve mesterképzésben részt vevő hallgatónk nyerte el az ösztöndíjat, mely 10 hónapon keresztül nyújt havi rendszeres anyagi támogatást és egyben erkölcsi elismerést legkiválóbb hallgatóink egy részének. Az ünnepségen Furkó Péter tudományos és innovációs rektorhelyettes köszöntötte a hallgatókat, majd a karok dékánjaival együtt adta át az elismerő okleveleket.
|
|
|
|
|---|
DÍJAK, KITÜNTETÉSEK, KINEVEZÉSEK
|
|
|
|---|
Herman József Fiatal Kutatói Díjat vehetett át oktatónk
|
Szabó Gergely, a Magyar Nyelvtudományi Tanszék egyetemi adjunktusa az ELTE Nyelvtudományi Központ által alapított és adományozott Herman József Fiatal Kutatói Díjban részesült. A díjat a 35 évnél fiatalabb, nemzetközi viszonylatban is számontartott tudományos és publikációs tevékenységet folytató szakemberek kaphatják.
|
|
Kiemelkedő ÁJK-s sikerek a Deák Ferenc Ösztöndíjpályázaton
|
|
Az Állam- és Jogtudományi Kar nyolc hallgatója is az idei Deák Ferenc Ösztöndíj 40 nyertese között szerepel. Az Igazságügyi Minisztérium által meghirdetett, nagy presztízsű támogatás célja, hogy elismerje és támogassa a jogászi pálya legígéretesebb fiatal tehetségeit. A Deák Ferenc Ösztöndíjat elnyert hallgatóink: Biki István, Bőhm Enikő, Gruber András, Kovács Lili Petra, Máthé Levente, Mutlak Jázmin, Sziládi Levente Szabolcs, Tarjáni-Nagy Zsófia.
|
|
|
|
|---|
Témahét a Duj Dzséne – Ketten című részvételi folyóirat és az ehhez kapcsolódó kutatások bemutatására
|
A Heltai János Imre egyetemi docens vezette Nyelvi Sokféleség és Társadalmi Részvétel Kutatócsoport egy olyan részvételi kutatást koordinál, amelynek során hivatásos kutatók (egyetemünk polgárai) és nem hivatásos kutatók (felkért civilek) közösen végeznek kutatást. A kutatás témája a roma-magyar együttélés. A kutatócsoport 2025 őszén nyílt témahetet tart. Az események célja a kutatócsoport Duj Dzséne – Ketten című részvételi folyóiratának, illetve a folyóirathoz kapcsolódó részvételi kutatásoknak a bemutatása. A témahét fő eseményei keretében október 28-án (kedden) egy fővárosi moziteremben nyilvános vetítésen kerül bemutatásra egy, felkért dokumentumfilmesek által a kutatásról készített dokumentumfilm. Október 29-én, szerdán egy tréningheti esemény keretében egyetemünk polgárai ismerkedhetnek meg a kutatócsoport hivatásos és civil (roma és nem roma) tagjaival, illetve a dokumentumfilmmel.
|
|
|
|
Megjelent a Károli Podcast legújabb epizódja!
|
|
Az IKEA bútorok világában, átalakuló kulturális és gazdasági közegben megváltozott a műértékek szerepe a hétköznapi emberek életében. Az internetes vásárlás megjelenésével a piac nagy része is áthelyeződött az online térbe – ehhez hasonló nehézségekkel kell szembenéznie a műértékek gyűjtőinek, és a műértékbecslőknek, mégis van igény a hiteles szakmai tudásra. A Károli Podcast 31. epizódjában Moll Richárd történelem szakos alumni hallgatóval beszélgettünk arról, hogyan lesz valakiből műtárgybecsüs, mitől függ egy alkotás értéke, és hogyan működik a műtárgypiac Magyarországon. A beszélgetés során többek között azokra a kérdésekre kerestük a választ, milyen szempontok alapján értékelhető egy műtárgy? Milyen nehézségei és felelőssége van egy műértékbecslőnek? Hogy áll a műgyűjtés helyzete a digitalizáció korában?
|
|
|
|
Pont ott: kollaboratív etnográfia podcast
|
|
Hogyan érthetjük meg a beszélgetőpartnerünk nézőpontját? Fel tudjuk-e ismerni, hogy a megszólalásaink mögött milyen előítéletek és társadalmi egyenlőtlenségek húzódnak? Hogyan tudunk ezekkel a felismerésekkel szembenézni, hogy közelebb kerülhessünk egymáshoz, és szorosabb, együttműködőbb, bizalomra épülő kapcsolatokat hozzunk létre közösen? E kérdések megválaszolásával foglalkozik a társadalmi nyelvészet és a közösségi együttműködésre épülő kutatást folytató Nyelvi Sokféleség és Társadalmi Részvétel Kutatócsoport egyetemünkön. A kutatócsoport Pont ott: kollaboratív etnográfia című, az NKFIH által támogatott tudománykommunikációs projektje keretében egy hat részes podcast-sorozatot készített. A projektben hivatásos és civil kutatók együtt foglalkoznak a roma-magyar együttélés kérdéseivel.
|
|
|
|
Értékes könyvadománnyal gyarapodott az ÁJK könyvtára
|
|
Az ÁJK könyvtárába látogatott szeptember 23-án Szilassy Aladár dédunokája, Toldalagi Pál és felesége. Az Egyesült Államokból hazalátogató vendégeket a kar dékánja, Tóth J. Zoltán és a Szilassy Aladár Könyvtár vezetője, Czene Péterné fogadták. Sok érdekeség hangzott el a Szilassy családról és a könyvtár névadójáról, akinek egykori gyűjteményéből egy 18. századi könyvet adományozott a könyvtár számára.
|
|
|
|
Az Innovatív Oktatói Díjak szakmai tartalmának bemutatója
|
|
Az egyetemen végzett kiemelkedő oktatói tevékenységükért és az innováció iránti elkötelezettségükért öt oktatónk vehette át az Innovatív Oktatói Díjat a Károli Egyetem Napja rendezvényen október 11-én. A pályázatok szakmai tartalmának bemutatója az őszi tréninghéten, október 30-án 12:00 órakor kerül megrendezésre, amelyre mindenkit szeretettel vár az IKT Kutatóközpont csapata.
|
|
|
|
|
|---|
Új monográfia jelent meg a választottbíráskodásról
|
|
Megjelent Boóc Ádám nemzetközi és tudományos dékánhelyettes, intézetvezető egyetemi tanár monográfiája Felelősség és immunitás a választottbíráskodásban mint alternatív vitarendezési eljárásban címmel az Orac Kiadó gondozásában.
|
|
|
|
Bemutatták a Fiatal kutatóink II. tanulmánykötetet
|
|
2025. szeptember 25-én tartották a Fiatal kutatóink II. Az Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program, 2024/2025 a Károli Gáspár Református Egyetemen c. tanulmánykötet bemutatóját a Károlyi–Csekonics-palotában. A kötetbe a nevezett ösztöndíjprogram, az Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program (EKÖP) ösztöndíjasai (az egyetem hallgatói, doktoranduszai, fiatal oktatói) által készített munkák kerültek, különböző tudományterületekről, a kötetbe így bölcsészet-, hit-, jog- és társadalomtudományi tanulmányok is szerepelnek. A kötet tanulmányait tudományterületenként kerekasztal-beszélgetés keretében az egyetem oktatói mutatták be.
|
|
|
|
|
|---|
Hallgatói konferencia a nyelv önreflexivitásáról
|
|
A nyelv önreflexivitása című hallgatói konferencia célja, hogy olyan kutatásokat mutasson be, melyeket a Magyar Nyelv-, Irodalom- és Kultúratudományi Intézetében jelenleg is tanuló vagy végzett hallgatók készítettek. Az előadások ennek megfelelően sokszínűek: vannak lírával, prózával kapcsolatos munkák, de a stílustudomány és az alkalmazott nyelvészet területét érintő kutatások is megjelennek.
Olyan témák kerülnek előtérbe, mint a nyelv használatára történő reflexió az irodalomban, a nyelv identitásképző ereje vagy a nyelvi stílus helyzete a történetiségben. A konferencia zárópontja egy kerekasztal-beszélgetés, melyen két nyelvész és két irodalomtörténész gondolatait hallgathatjuk majd a nyelv önreflexivitásával kapcsolatban, ezzel megválaszolva a kérdést: mikor és hogyan reflektál saját magára nyelv?
Időpont: 2025. október 28. 9:45–15:40
Helyszín: BTK Magyar Nyelv-, Irodalom- és Kultúratudományi Intézet (1146 Budapest, Dózsa György út 25-27. I. em. 122-es és 127-es terem)
|
|
|
|
Tér a Léleknek – reformációra emlékező egyetemi istentisztelet
|
|
A Károli Egyetemi Lelkészség szeretettel hívja és várja a Károli Közösség minden tagját a Károli Közösségi Napok keretében a reformációra emlékező istentiszteletre.
Emlékezzünk együtt a reformáció örökségére, fedezzük fel az evangélium megújító erejét életünkben és világunkban.
Az egyetemi istentisztelet időpontja: 2025. október 28. (kedd) 17 óra
Helyszíne: Kálvin téri református templom
|
|
A KIDA programjai az őszi Károli Közösségi Napokon
|
A Károli Interdiszciplináris Akadémia az őszi tréninghétre számos programmal készül:
• Az Élet a Károli Interdiszciplináris Akadémián - avagy mi is az a KIDA? című beszélgetés során a négy képzési műhelyt képviselő hallgatók beszélgetnek Bársony Márton igazgató vezetésével. Szó lesz a KIDA felvételiről, a szakkollégiumi tapasztalatokról, közösségi élményekről és az akadémia mindennapjairól.
• Az Alumni KIDA-sok karrierútja és tanácsai károlis hallgatóknak című eseményen a meghívott vendégek – volt szakkollégistáink – mesélnek tapasztalataikról, a pályakezdés nehézségeiről és a legfontosabb tanulságokról, amelyeket az egyetemi évek után szereztek.
• A KIDA Központ megismerése – társasozz szakkollégistákkal! esemény résztvevői rövid időre beköltözhetnek a KIDA Központba, miközben olyan nagyszerű játékokat próbálhatnak ki, mint a Sheriff of Nothingham, a Bang, a Concept, a Cash n' Guns, vagy a Spicy.
A KIDA képzési műhelyei idén is hirdetnek szakmai programokat:
• A billegő kontinens - Európa geopolitikai helyzete a 21. században címen bemutatkozó előadást tart Béres Merse Máté, az Európa helye a világban képzési műhely új műhelyvezető-helyettese. Az előadás arra világít rá, hogy a geopolitikai gondolkodás háttérbe szorulása, és a liberális külpolitizálás luxusa milyen súlyos stratégiai következményekkel jár Európa számára.
• A házasság: jogi vagy pszichológiai kötelék? című beszélgetésben a Családvédelem – középpontban a gyermek (CSAK a gyermek) képzési műhely csapata azt vizsgálja, hogy miként alakítják a házasságot a jogi szabályozások és a társadalmi intézményrendszer, illetve miként hatnak rá a pszichológiai tényezők.
A Károli Game Studies műhely és a KIDA közös munkával három kerekasztal-beszélgetést szervez, amelyeknek címei: Problémás videójáték-használat, Miért jó nekünk az e-sport?, és Videójátékok az egyetemen?. A kerekasztal-beszélgetéseken egyetemünk vezetői beszélgetnek neves meghívott előadókkal, jövőkutatókkal, médiaszakértőkkel, pszichológusokkal.
• A Problémás videójáték-használat című beszélgetés arra keresi a választ, hogy önmagában problémás-e a videójátékozás, vagy képes bizonyos készségek fejlesztésére is? A fókusz a rizikóhelyzetek és korai jelek felismerésén van, és az ártalmatlan helyzetek szelíd felismerésén.
• Meghívott szakértők segítségével tárgyalja az e-sport oktatási, közösségfejlesztő és gazdasági hasznát a hagyományos (nem e-sport) sportokkal összevetve a Miért jó nekünk az e-sport? című előadás, ami részletesen kitér a készségfejlesztésre (stratégiai gondolkodás, csapatmunka, digitális kompetenciák) és a „healthy gaming” etikai kereteire, szembe állítva az e-sportot a klasszikus sportok fizikai terhelésével, egészségügyi kockázataival és fair play normáival.
• A Videójátékok az egyetemen? című beszélgetésen szó esik a Game Studies-ról, mint kutatói-oktatói területről és annak interdiszciplináris megközelítéseiről, a lehetséges tantervi kapcsolódásairól és azokról az értékről, amelyeket hozzáadhat az oktatáshoz. A beszélgetés során egyetemünk két rektorhelyettese, Szabó István és Furkó Péter beszélget Rab Árpád jövőkutatóval.
|
|
Japanológia konferencia: Változások a múltban és a jelenben Japánban
|
|
Egyetemünk és az ELTE szervezésében kerül sor a Változások a múltban és a jelenben Japánban című konferenciára 2025. október 29-én a BTK R4 épületében. A rendezvényen plenáris előadást tart Vihar Judit professzor A japán irodalmi változások a Heiszei- és a Reiva-korban címmel, valamint Hidasi Judit professzor Változások a posztmodern Japánban címmel.
|
|
|
|
|---|
Imázsia Filmklub – Ázsiai filmélmények egész évben!
|
|
Egyetemünk Kínai Tanszékének adjunktusa, Váradi Viktória szervezi az idén induló Imázsia Filmklubot, melynek első vetítésére október 21-én 18:30-tól kerül sor a budapesti Corvin mozi Jávor termében. A Pillekönnyű című film igazi egyedülálló filmújdonság, egy Kínában szeptember közepén bemutatott vígjáték. A filmről bővebben ide kattintva olvashatnak.
|
|
|
|
Pán Péter mesebeli világa elevenedik meg a Füvészkertben
|
|
Október 17-én megnyitotta kapuit az utóbbi idők egyik legizgalmasabb fény- és multimédia-kiállítása, melyen Pán Péter mesebeli világa kel életre.
A mese helyszíne, Sohaország az ELTE Füvészkertben elevenedik meg: lélegzetelállító látvány, ahogy a több mint 250 éves botanikus kert festői környezetét ismét csodalények ragyogják be.
|
|
|
|
|---|
Kolumbán Vilmos József püspök volt a Károli Szabadegyetem vendége
|
|
Negyedik évadát kezdte meg szeptember 24-én a Károli Szabadegyetem, az ismeretterjesztő rendezvénysorozat vendége Kolumbán Vilmos József, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke volt. Az impozáns Károlyi–Csekonics-palota báltermében Trócsányi László rektor beszélgetett az est meghívott vendégével, aki évek óta szoros kapcsolatot ápol az egyetemmel, különösképpen a Hittudományi Karral. |
|
|
|
|---|
Felelős szerkesztő: KRE Kommunikációs Osztály.
Amennyiben kérdésük vagy észrevételük lenne a hírlevéllel kapcsolatban, azokat kérjük küldjék a hirlevel@kre.hu e-mail címre. Amennyiben a jövőben nem szeretne hírlevelet kapni, kattintson ide !
|
|
|
|
|
|