2025. szeptember 25-én tartották a Fiatal kutatóink II. Az Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program, 2024/2025 a Károli Gáspár Református Egyetemen c. tanulmánykötet bemutatóját a Károlyi-Csekonics Palotában.
A kötetbe a nevezett ösztöndíjprogram, az Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program (EKÖP) ösztöndíjasai (az egyetem hallgatói, doktoranduszai, fiatal oktatói) által készített munkák kerültek, különböző tudományterületekről, a kötetbe így bölcsészet-, hit-, jog- és társadalomtudományi tanulmányok is szerepelnek.
Az eseményt Pénzes Martin, intézményi EKÖP koordinátor nyitotta meg. Az első felszólaló Dr. Tóth Bence, tudományos főtitkár volt, az ösztöndíj támogatója, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) képviseletében. Főtitkár Úr köszöntötte a résztvevőket és rövid előadást tartott a fiatal kutatókat támogató pályázati lehetőségekről "A kutatói utánpótlás helye az innovációs ökoszisztémában" címmel.
Főtitkár urat követően Dr. Furkó Bálint Péter tudományos és innovációs rektorhelyettes felszólalása következett. Rektorhelyettes Úr elismerően szólt az ösztöndíjasok nagyon magas színvonalat képviselő publikációiról, valamint megköszönte a témavezetők támogató, segítő munkáját, amit az ösztöndíjasoknak nyújtanak. Mindezek mellett Rektorhelyettes Úr is szólt a kutatói életpályáról, arról, hogy az EKÖP hogyan támogatja pályájuk során az ösztöndíjasokat.
A felszólalások után a kötet tudományterületenkénti bemutatása következett. Első körben Birinyi Márk és Pataki Viktor szóltak a kötet szociális tudományi és irodalom- és nyelvtudományi tanulmányairól. A következő körben, a kerekasztal résztvevői Literáty Zoltán, Horváth Miklós és Stipta István professzor urak voltak, akik a kötet hittudományi, történettudományi és jogtudományi dolgozatait értékelték, méltatták.
Az esemény teljes képgalériája ide kattintva érhető el.
A kötet kiadása és a program a Kulturális és Innovációs Minisztérium, Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alapból
nyújtott támogatásával, az Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program keretében valósul meg.




















