2023. február 24. és október elseje között magyar és idegen nyelvű konferenciákkal, jubileumi kötettel, számos programmal emlékezünk intézményünk fennállásának 30. évfordulójára. A jubileumi emlékév során nemcsak az elmúlt három évtizedre, hanem az ezt megelőző időszakra, a református felsőoktatás gyökereire, az intézményt létrehívó lelkületre és küldetéstudatra is emlékezünk.A Károli Gáspár Református Egyetem a nagy múltú református kollégiumok hagyományait folytatva végzi nevelői, oktatói szolgálatát. Az egyetem 1993-as megalapításakor döntő szerepet játszott Dr. Hegedűs Loránt református lelkész, a Dunamelléki Egyházkerület akkori püspökének keresztyén tradícióra és a református hitvallásra vonatkozó mély meggyőződése, miszerint szükség van református felsőoktatási intézményre. Hegedűs Loránt küldetésének tekintette a református – így az oktatási – intézmények létrehozását, megszilárdítását, hiszen tudta, hogy a hitélet fejlődésében, a lelki megújulás elősegítésében nélkülözhetetlen bástyákra van szükségünk. A református egyetem alapításának szükségszerűségéről többek között úgy érvelt, hogy „minden tudománynak van református keresztyén hermeneutikája, és minden tudománynak olyan interdiszciplináris kapcsolódási pontja, amellyel a teológia épp a kálvini egyetemes vagy – mai kifejezéssel – holisztikus látásmóddal gazdagíthatja tudásunkat” 1.A Magyarországi Református Egyház Zsinata 1993. február 24-i ülésén, az alábbi ige szellemében döntött a Károli Gáspár Református Egyetem megalapításáról: „Elvész az én népem, mivelhogy tudomány nélkül való.” (Hóseás 4,6). Az Országgyűlés 1993. október elsejei hatállyal fogadta el azt az előterjesztést, amely az egyetem megalapítását kodifikálta.Az egyetem nevére tett javaslatok a Károli Gáspár név mellett a következők voltak: (ábécé sorrendben): Apáczai Csere János, Ráday Pál, Ravasz László, Szegedi Kis István, Szenci Molnár Albert, Tótfalusi Kis Miklós, Török Pál. Az 1993. május 5-i Zsinat 35 igen, 23 nem és 7 tartózkodás mellett megerősítette a Károli Gáspár nevet.A széles körű összefogásnak és szakmai támogatásnak köszönhetően született meg az egyetemi rangú Teológiai Akadémiára építve és a Nagykőrösön működő Tanítóképző Főiskolai Karral összekapcsolva, majd a Bölcsészettudományi Karral kiegészülve a Károli Gáspár Református Egyetem. A Rektori Hivatal átmenetileg a Ráday Kollégium második emeletén kapott helyet.A Teológiai Akadémia – Ráday utca 28. szám alatti – patinás épülete eredetileg katonai kaszárnyának épült, de később üzemelt kórházként, majd dohánygyár működött benne. Miután a dohánygyár a külvárosba költözött, a Dunamelléki Református Egyházkerület lett az új tulajdonosa az egykori dohánygyári épületnek. Az egy évig tartó átépítés után, 1912. november 2-án ünnepélyes keretek között adták át az épületet, amely már a teológiai akadémia hallgatóinak, tanárainak is helyet adott, megnyílt az internátus is.Az intézmény másik alapító karának, a Tanítóképző Főiskolai Karnak az elődjét, a Tanítóképezdét 1839-ben alapította a Nagykőrösi Református Anyaszentegyház Presbitériuma és mintegy száz éven keresztül bocsátott ki kántortanítókat, mígnem először 1948-ban államosították, majd 1957-ben bezárták a jó hírű intézményt. 1990-ben indult meg újra a tanítók és hittanoktatók képzése Nagykőrösön, és rövidesen újabb szakokkal bővült a kar tevékenységi profilja. A Tanítóképző Főiskolai Kar 2021. augusztus elsejével Pedagógiai Kar néven, immár négy képzési helyszínen (Nagykőrösön, Budapesten, Kecskeméten és Marosvásárhelyen) indít képzéseket pedagógusképzés, hitéleti és bölcsészettudomány képzési területen.Az intézmény első ünnepélyes tanévnyitóját 1993. október 11-én, a Ráday Kollégium dísztermében tartották. Intézményünk első rektora Benda Kálmán akadémikus, Széchenyi-díjas történész, a Dunamelléki Egyházkerület egykori levéltárosa volt. Az Állam-és Jogtudományi Kar – a szegedi József Attila Tudományegyetemmel történő kecskeméti közös képzést követően – 1998-ban Budapesten kezdte meg működését. A Gazdaságtudományi, Egészségtudományi és Szociális Kar 2022. augusztus elsejével a 2019-ben alapított Szociális és Egészségtudományi Kar jogutódjaként működik. Bölcsészettudományi Karunk névváltoztatására 2018-ban került sor, mivel a kar képzési profilja működésének 25 éve alatt jelentősen kiszélesedett, és a bölcsészettudományi képzések mellett egyre jelentősebbek lettek a kar társadalomtudományi képzési területhez tartozó szakjai is, ezért a kar nevében is megjelent a szélesebb képzési kínálat jelzése, így lett Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar.A Károli Gáspár Református Egyetem címerében az 1Mózes 1:3 bibliai igevers olvasható: „Akkor ezt mondta Isten: Legyen világosság! És lett világosság.” (RÚF 2014) A kezdeti címer 2012-ben nyerte el ma is használatos formáját. A címerben megjelenő 1855-ös évszám a Pesti Református Teológiai Intézet (későbbiekben a Budapesti Református Teológiai Akadémia) alapítási évére utal, mely a Hittudományi Kar jogelődjeként működött.
Az egyetem alapításáról bővebben ide kattintva olvashatnak.
Az egyetem Alapító okirata itt olvasható.
1 https://portal.kre.hu/images/doc/hirek/2020/Bekesi_Sandor-Az_egyetemalapito.pdf