…Juliusz emberségesen bánt Pállal…
Egy római százados, aki a rábízott zsidó fogollyal emberségesen bánik. A megszálló, idegen, pogány, császárát isteninek tekintő ember, aki átlép a közöttük lévő vallási, politikai, nemzeti és fogoly ill. fogvatartó korlátain s meglátja a másikban az embert, a kiszolgáltatottat. Engedi, hogy keresztyén testvérei gondoskodjanak Pálról, még akkor is, ha ezzel egy gonddal kevesebb nyomta a vállát. Felismerni a másikban, másikon az „istenarcot” (Reményik S.) nem mindig sikerül, főleg ha az megbántott, megsért, rosszat akar, helyemre, pozíciómra tör, igaztalant állít, terjeszt rólam. Mégis, saját magunkért is, érdemes gyakorolni ezt a nemes gesztust; ő is Isten gyermeke, még ha ez, az adott helyzetben nem vagy nehezen érzékelhető. Gyülekezetben, munkahelyen, családban, esetleges emberi formációkban az Atyára mutat, utal, ha így tudunk gondolkodni, szólni, cselekedni.
Szentpály-Juhász Imre, Egyetemi Lelkigondozói Szolgálat
