…ti csak ideig-óráig akartatok örvendezni az ő világosságában.
Egzisztenciális öröm, lelket-testet átjáró, melyet az atyai teremtő-megváltó-megszentelő kegyelem vált ki az emberből. Nem a természet szépsége, valamilyen kulturális élmény, másik ember vagy az illető önnönmagának szerzett örvendezés, hanem Istentől ajándékba kapott létöröm. Valamiért nem tudták a Jézus-korabeli zsidók hosszútávon elviselni ezt. Talán azért, mert a létöröm másik fele; az alapvető megszomorodás, az emberélet céltévesztettsége, céltalansága, kilátástalansága, értelmetlensége miatt. A létörömöt még csak-csak elfogadnánk, bár sokan rettegnek az örvendezéstől, de ami előtte van, attól félünk csak igazán. Aztán egy ekkora ajándék elfogadása, óhatatlanul, hálát von magával. Hála, dicsőítés és elköteleződés az Atya iránt….ennél kevésbé kockázatos a megszokott és kiszámítható, kisszerű félhomály esetleg a sötétség vagy mégsem….?
Szentpály-Juhász Imre, Egyetemi Lelkigondozói Szolgálat
