…majd ő beszél önmagáról.
Szülők, akik a közösségből való kitaszítástól, félelmükben elhatárolódnak gyermeküktől. (Akkoriban, a közösség szélére vagy azon kívül kerülés a „szociális halállal” volt azonos; nem érintkeztek, beszéltek az ilyenekkel, a leghétköznapibb és legszükségesebb kontaktusokat is megszakították…) S a másik oldalon a megtagadott, lenézett és megvetett ósdi, maradi ilyen-olyan szülők, akikkel már nem érdemes semmilyen kapcsolatot fenntartani, ha hébe-korba anyagi támogatást nyújtanak; az jöhet, de más nem. S az utolsó gondolat; mit mondunk, vallunk magunkról? Mi az önazonosságunk legmeghatározóbb, alapvető eleme? Milyen szerepet játszik a nemzeti, felekezeti, nemi, lokális meghatározottság; fontos részletek, melyek nem a központi, istengyermekség azonosság tudattal egyenlő súlyúak, de annak kiegészítői…..mit mondunk, mondanánk önmagunkról?
Szentpály-Juhász Imre, Egyetemi Lelkigondozói Szolgálat
