Lk 4;38-44

” De Ő megdorgálta és nem engedte őket beszélni, mivel tudták, hogy Ő a Krisztus.”

Az ördögök, a szétdobálás erőit megtestesítő lények, pontosan tudják és nevén nevezik Jézust: Ő a felkent vagyis az isteni küldetésre elhívott és alkalmassá tett küldött. A negatív, destruktív erők hordozói ismerik, felismerik az isteni, életet hordozó, azt teljessé tévő erőt megtestesítő Jézust. Miért hallgattatja el őket Jézus? Egyrészt, nyilván nem akarja, hogy azonosítsák az ördögökkel, másrészt pedig a bizonyságtétel a mindenkori tanítványok dolga, lehetősége, felelőssége. Több dologról is nehéz beszélni a hétköznapokban, pénzről, szexualitásról, betegségekről, családi tragédiákról, tabukról, traumákról, de talán a legkevésbé merünk, tudunk szólni, a velünk történt isteni kegyelemről. A kimondott szó ereje pedig itt is tetten érhető, mert visszahat a beszélőre. Ha van istentapasztalásunk s azt meg tudjuk osztani másokkal, az erősít, megerősít minket is, nem csak a másikat. Ádventben, az Atya közel jöttét várva, mi úgy közelíthetünk Hozzá, hogy a Vele kapcsolatos üdvélményeinket megosztjuk másokkal.

Szentpály-Juhász Imre, Egyetemi Lelkigondozói Szolgálat

Loading


Közzétéve:

,

Szerkesztő:

Címkék: