Lk 5;27-32

Az felkelt és mindenét otthagyva, követte Őt.

A pénznek, vagyonnak vonzása, hatalma van, nem is kicsi. Emberi életek, tragédiák, népek, csoportok, földrészek sorsa dőlt/dől el ásványkincsek, ércek, nemes-és ritkafémek miatt, érdekében, mentén. Vámszedőként meg kellett állapodni az elnyomó, idegen, pogány, római hatalom képviselőivel, hogy az adott vámszedő helyről, megfelelő idő alatt, mennyi vámot fog befizetni a vámos, ami pedig felette volt, az részben törvényesen, részben jogtalanul megszerzett haszon volt. Ezt csak úgy, minden hezitálás, vita, érvelés és látszólag gondolkodás nélkül otthagyni, érthetetlen, felfoghatatlan! Lévi pedig ezt teszi; valami olyan különleges erő vonzásába kerül, ami ezt az életmódot, munkát, hivatást egyszerűen otthagyatja vele s Jézus követőjévé válik. Előtte még megtörténik Lévi és barátai rehabilitációja egy lakoma keretében, mely a közösségvállalás egy minősített formája, Jézus velük eszik, a bűnösökkel, a megvetettekkel, hogy meggyógyítsa őket. Az isteni szeretet velünk való közösségvállalása Jézusban helyreállító, gyógyító, újjáteremtő. Ádventben, erre az alapvető, egyszeri és mégis meg-megújuló találkozásra várunk, készülünk. Készülünk?

SzentpályJuhász Imre, Egyetemi Lelkigondozói Szolgálat

Loading


Közzétéve:

Szerkesztő:

Címkék: