És láttam az új eget és az új Földet….és a szent várost…
Lesz valami új, a mi még nem volt, de előképe igen, a paradicsomi állapotban, azzal a különbséggel, hogy majd, egy megtisztított módozatban jelenik meg, az Isten-ember, Isten és a teremtett világ kapcsolata. Reménység egy, látszólag s lehet, a realitásban is, egy, a pusztulásába rohanó ember-és természeti világban. Nem a rombolásé, az isten-és embertelenségé, a teremtettség kizsigerelésére átrendezett életé, az utolsó szó. Az Utolsó (D. Bonhoeffer) az Atya, ahogy az első is és minden más, az emberiség eddigi s reménység szerinti még következő története, utolsó előtti. Ahogy a teremtést, úgy a véget sem az ember „hozza létre”. Abba az irányban lökdösheti önmagát, a Földet, de az Utolsó az Atya. Az emberiség, a nemzetek, a kisebb-nagyobb közösségek, az egyetemes egyház és az egyének életében is. Dicsőség Neki!
Szentpály-Juhász Imre, ELSz
