Lk 6;6-11

Azokat pedig esztelen indulat szállta meg és arról beszéltek egymás között, hogy mi tegyenek Jézussal.

Elvakult, értelmetlen és mértéktelen haragot vált ki, egy beteg ember Jézus általi, szombaton történő meggyógyítása. Semmilyen együttérzés nincs ezekben az írástudókban és farizeusokban kivel, mivel azonosítják magukat? Istenért, Őmiatta haragusznak ilyen mértéktelenül, az Ő dicsőségét, hatalmát, törvényét féltik s ezért fordulnak Jézus ellen. Istenért, az isteni küldöttel szemben…micsoda állásfoglalás! Hol állunk, kinek, minek az oldalán? Önbecsapás azt hinni, vallani, hirdetni, hogy lehetséges valamiféle semleges álláspont elfoglalása a hit terén (és még sok más egyéb területen). Egy biztos, ha a mennyei Atya mellett, mellé állunk, jelképesen és valóságosan is, az nem jelenti a másik emberrel és az önmagunkkal való szembenállást (azzal, akinek teremtettünk). A teremtés, megváltás és megszentelődés oldalán van a helyünk, ott van, lehet életünk s ebből a szempontból láthatjuk, érthetjük embertársaink életét is.

Szentpály-Juhász Imre, Egyetemi Lelkigondozói Szolgálat

Loading


Közzétéve:

Szerkesztő:

Címkék: