Kinyújtotta kezét és megillete őt……
Károli Gáspár fordítása nem elsőrenden azért korszakos, mert jelenlegi tudásunk szerint ő fordította le, először, a teljes Szentírást magyarra, hanem, mert egy olyan ősi nyelvezetet használt, ami ma veszendő, vesztésre ítélt; a maga finomságaval, tárgyszerűségével, sokszínűségével. Az illet-be megvan a kellő finomság s mégis kiábrázolódik az érintés; ami a Jézus korabeli előírások és törvények szerint tilos. A leprás (bélpoklos-megint a csodás magyar nyelv, amit a betegség következtében létrejövő, csillapíthatatlan éhségre utal) tisztátalan, nem közelithet úthoz, településhez, emberhez. Mégis odalép Jézushoz; mert vonzza őt, az atyai szeretet-erő jelenvalósága és Jézus nem utasítja el, nem küldi el, nem dobálja kővel, hanem illeti, finoman megérinti. Erre az erőátvitelre van szükségünk, hogy megtapasztaljuk, mit jelent az atya szeretet, a hétköznapokban az életünkben. Kérjük, várjuk, tapasztaljuk meg…
Szentpály-Juhász Imre, ELSz
