Ő pedig (Jézus) ráemelte tekintetét tanítványaira és így szólt: Boldogok vagytok ti…
Semmit nem kell tenni; felesleges, értelmetlen, céltalan, hiábavaló, a boldogságra törekvés, akkor is, ha évtizedek vagy évszázadok óta azt fuvolázzák fülünkbe, szívünkbe, agyunkba, hogy csak ki kell nyújtanunk kezünket és megragadnunk a boldogság kék madarát s aztán az már soha többé el nem hagy minket. Jézus nem támaszt feltételeket, nem reklámozza az isteni boldogságot, nem mondja, hogy milyen tudati, fizikai, szellemi állapotra kell eljussunk a boldogsághoz; csak kijelenti: boldogok vagytok…S ezt azokra mondja, akik szegények, éhezők, sírók, megvetettek, kirekesztettek, szidalmazottak, másképp a mindenkori emberi közösségek peremén élőkre. Ez minden hétköznapi gyakorlattal, tudással, elmélettel szembe megy! Ez az isteni logika, mely nem a bankkártyákat, birtokokat, vagyontárgyakat, eszközöket és emberi erőforrásokat nézi, hanem az Isten-ember kapcsolatot. A ráutaltságot, rászorultságot, ráhagyatkozást az isteni kegyelemre, szeretetre. Jó lenne, ha nem csak jobb híján, végső kétségbeesésünkben, ha már minden emberi eszköz el-és kifogyott fordulnánk a mennyei Atyához, hanem az „élet sűrűjében” (D. Bohoeffer), hisz Ő az életünk középpontja. Ő jön Ádventben is.
Szentpály-Juhász Imre, Egyetemi Lelkigondozói Szolgálat
