…melyikük a legnagyobb közöttük.
Semmi nem emel fel, csak az alázat és semmi nem taszít le, mint a gőg és a gyűlölség, írja első királyunk Intelmeiben. Minek, kinek rendeljük alá magunkat, gondolatainkat, vágyainkat, időnket, erőnket, életenergiánkat az új esztendőben? Van/lesz sok minden ami meghatároz, befolyásol, korlátoz minket, aminek önként vagy kényszerből kell alárendelnünk magunkat. Megélhetés, munka, család, gyülekezet, szabadidő…Alá-zat, nem szeretem szó manapság, pedig nem jelent mást, mint tudni, el-és felismerni határaimat, lehetőségeimet, hogy nem mindig és mindenben én vagyok a király, hogy az erő nem abban van, aki mások vállara kapaszkodva lát messzire, hanem aki másokat tud a vállain elhordozni, hogy ők többet láthassanak, tudhassanak. Alá-zat az is; tudni s merni bevallani, nem az ún. fejlődés, a hatékonyság, az eredményesség a minden, hanem a gyermeki egy-ügyüség, saját kiszolgáltatottságunk bevallása és felvállalása Istennel, szeretteinkkel, embertársakkal, természettel, körülményekkel szemben. Jézus az egymással versengő, nagyképűsködő tanítványok elé, egy nem teljes értékű embernek számító gyermeket állít, aki tudja, ismeri, bevallja és megéli rászorultságát Istenre, a felnőttekre. Tudni, bevallani és megélni ’23-ban is, hogy alapvetően szorulunk rá az Atya szeretetére, nem gyengeség, hanem az isteni erő bennünk, általunk való megjelenésének lehetősége. Éljünk vele, általa!
Szentpály-Juhász Imre, Egyetemi Lelkigondozói Szolgálat
