…az Emberfia nem azért jött, hogy az emberek életét elveszítse, hanem hogy megmentse.
Egy kevert fajú nép a samáriai, akik a Garizim hegyén épített szentélyben tartották istentiszteleteiket, részben megtartva a régi, emberáldozattal járó szokásokat, akik akadályozták a jeruzsálemi templom és a városfal felépítését. Mindezek miatt is a zsidók és samaritánusok közötti gyűlölködés kölcsönös volt, hithű zsidó nem ment át Samárián, azok pedig nem fogadtak be Jeruzsálembe tartókat, ha arra vetődtek. Jézus nem alkalmazkodik a ‘körülmények’; történeti, vallási, etnikai és gyakorlati kényszeréhez, hanem az isteni szeretet-erő hatalmával, szabadon közlekedik, érintkezik a mások által messze került területtel és az ott lakókkal. Nem az életkeretek határozzák meg az emberekhez való viszonyulását, hanem küldetése, az Atyával való szeretetkapcsolata. Egy ilyen konfliktushelyzetben: nem adnak szállást, még a tanítványok sem értik a jézusi hozzáállást és értetlenségük a saját önazonosságukat is meghatározza; nem tudják milyen l/L/élek lakozik bennük. Kérjük-e, várjuk-e, hogy a Lélek ereje töltsön el/be minket s ezzel az erővel tudjuk jelen lenni a mindennapokban, emberi kapcsolatainkban, nehézségekben, konfliktushelyzetekben, családban, munkahelyen, gyülekezetben, nemzetben? S várjuk-e, akarjuk-e, engedjük-e, hogy indulatainkat, érzelmeinket, érzésvilágunkat is átjárja, átformálja az atyai szeretet és ennek szabadságával tudjunk viszonyulni másokhoz, helyzetekhez és önmagunkhoz is?
Szentpály-Juhász Imre, Egyetemi Lelkigondozói Szolgálat
