…hányszor akartam összegyűjteni gyermekeidet, mint a tyúk a csibéit szárnyai alá…
Mikor még a falusi tyúkudvar hétköznapi jelenség volt s kotlós nevelte a csirkéket és nem keltetőben jöttek a világra, veszély esetén, mondjuk, ha egy barna kánya jelent meg a légben, a tyúkanyó kiterjesztett szárnyai alá hívta csirkéit. Jézus példázatai, hasonlatai parabolák vagyis egy ponton találkoztatja életünket az Atya akaratával, királyi uralmával, működésével. Jelen esetben a veszélytől, fenyegetéstől való megóvás a találkozási pont s az erre irányuló korábbi és jézusi kísérleteket Jeruzsálem, a szent város, mit a zsidó nép megtestesítője nem csak pusztán elutasította, hanem képviselőit megölte és megkövezte. Jézus az Atya küldötte, aki az övéi megmentésére érkezett, meg akar óvni az öncélú, kiüresedett, célt tévesztett élettől, mely magára hagyatott Isten nélkül. A hétköznapi mókuskerékben könnyen elvész a lényeg, a cél, az értelem; az atyai teremtő szeretet, a fiúi megváltó áldozat és a Lélek megszentelő munkálkodásának jelentősége. Jézus azokat tudja megtartani, megmenteni, akik hozzá tartozónak vallják magukat s kérik, várják, hogy tartsa meg életüket. Rajta keresztül tudunk kapcsolódni az Atyához és részesedni a Lélek áldásaiban, még önmagunktól is megóvottan, az örök életre. A Jézushoz tartozás közösségi megtapasztalás, a megmaradás, megmenekedés, nem egyéni élmény, hanem közösségben történik. Nem az Atyának van szüksége egyházi közösséghez való tartozásra, hanem nekünk, mert egymás hite által, a hozzátartozásban maradunk, maradhatunk meg istengyermekségünkben. Jézust, mint prófétát és küldöttet, először majd akkor ismeri el Jeruzsálem, mikor virágvasárnap bevonul. Számunkra az a kérdés, hogy elismerjük-e Őt atyai küldöttként s ha igen, az is csak rövid ideig tart, mint a jeruzsálemieké vagy életre szóló?
Szentpály-Juhász Imre, Egyetemi Lelkigondozói Szolgálat
