…azt tettük, ami kötelességünk volt.
Mi az, amit köt-eles-ségünk megtenni s mi az, ami azon felül van? Szántás és legeltetés után még főzőcskézni, felszolgálni éhen, szomjan….egy mai munkavállaló felmondana azonnal, ha ezt követelik tőle. Csakhogy ez a szolga valószínűleg rab-szolga, adós-rabszolga; vagy saját magát volt kénytelen, vissza nem fizetett adóssága miatt, árúba bocsátani vagy szülei, családtagjai tették ezt vele. Az adósságot, az ‘árát’ le kell dolgozza és senkit nem érdekel, hogy mennyire fáradt, elcsigázott, éhes vagy szomjas, tennie kell amit mondanak neki. Ma is van adósrabszolgaság; elárverezett házak, lakások, soha vissza nem fizethető hitelek, kamatok, törlesztőrészletek, uzsora és fizikai értelembe vett rabszolgaság formájában is. A kötél nem csak le-ki-megkötésre szolgál, hanem mértékegységként, a hossz, a kerület, terület vagy a függőlegesség mérésére is. Ami kötelező; udvariasság, viszonosság, segítőkészség, elvárható együttműködés, kommunikáció a munkahelyen, családban, gyülekezetben. Ha így élünk ‘semmirekellők’ vagyunk, mert csak a minimumot teljesítjük, ami lehet külső-belső kényszer, de mi van azon túl, afelett? Mi az, amit hálából, felajánlásból, nagylelkűségből, Isten és az élet feletti örömből teszünk, mondunk. Másképp: ha egzisztenciálisan felfogtuk, megértettük, magunkra nézve érvényesnek tekintjük az Atya szeretetét, Jézusban a Lélek által, akkor mit ne tehetnénk meg, ami túl van az elvárhatón, szokásoson, kötelezőn?
Szentpály-Juhász Imre, Egyetemi Lelkigondozói Szolgálat
