A jel pedig ez lesz számotokra: találtok egy kisgyermeket, aki bepólyálva fekszik a jászolban.
A gyermek a jövő, szokták, szoktuk mondani s egy Egyetem számára különösen is fontos, hogy legyenek majd akik, hallgatóként az oktatásban részesülnek. Egy gyermek a jel, jele annak, hogy az eddig a templomi áldozat bemutatásában, a zsinagógai írásmagyarázásban, a közösségi és személyes imádságban, esetleg csodás jelenségekben megnyilvánuló Isten, „testközelbe” jön az emberhez. Hatalma nem a szokásos földi módon jelenik meg, ereje nem a hősök harcossága, dicsősége nem pompában és szolgák hadában látszik. A kiszolgáltatottban, a kicsiben, az esendőben, a még hosszú testi-lelki-szellemi fejlődés előtt állóban. Így közeli, így hasonlít hozzánk, akik felnőttként is vagyunk, kerülünk, vagy ahhoz hasonló helyzetekbe hozzuk magunkat, mint egy kisgyerek. A legfontosabb ráutaltságunk, minden felnőttségünk, minden tudásunk, képességünk, tehetségünk, erőnk ellenére, hogy az Atya nélkül nem teljes az életünk. Azért a gyermek, azért az emberrélétel, hogy kérjük, várjuk, fogadjuk, rászorultságunkban, Tőle a teljességet.
Szentpály-Juhász Imre, szupervízor, KRE Egyetemi Lelkigondozói Szolgálat
