Mert az Ő számára mindenki él.
Mi az ami mulandó és mi az ami megmarad? Az idő kérdése vetődik fel, bár a szadduceusok, a kiknek csoportja a papi és politikai arisztokráciából állt össze, egy általuk tagadott kérdésben akarta provokálni Jézust s nem az időről elmélkedni. Vallási és politikai befolyásuk megkerülhetetlen volt, nem volt mindegy mit gondolnak, mondanak a názáretiről. Jézus, mint mindig, az Atyával való egységből kiindulva, felőle nézi, érti, értelmezi az emberi életet. Az Atya számára az is él, aki már meghalt, de ez a fajta létmód nem azonos a biológiai élettel, a megszokott, hétköznapival. Az angyalokéhoz hasonlítja őket, ami azért furcsa, mert a szadduceusok a feltámadást és az angyalok létét is tagadták. Leginkább Mózesre való hivatkozás lehetett meggyőző érv számukra; hogy Ábrahám, Izsák, Jákób, az Úr előtt jelenvaló. A kérdés számunkra, hogy eljuthatunk-e, eljutunk-e, törekszünk-e arra, hogy életünk nagy kéréseit s a rájuk adható válaszokat, nem csak a saját szemszögünkből, hanem az Atyáéból is próbáljuk meg látni? Az Ő számára a halott is jelenvaló s ez ad súlyt, lehetőséget, felelősséget földi életünknek és halálunknak, ami számunkra egyszerre lezárás, befejezés ill. folytatás és valami minőségileg új kezdete. Kérhetjük, várhatjuk jelenlétét, támogatását ebben is.
Szentpály-Juhász Imre, Egyetemi Lelkigondozói Szolgálat
