…mindazt beledobta, amije volt, az egész vagyonát.
Mi kell ahhoz, hogy valaki minden pénzét egy templomi perselybe dobja? Pillanatnyi elmezavar, fogadalom, elvetemült könnyelműség, végtelen bizalom az atyai gondoskodásban? Jézus példaként állítja a tanítványok elé a szegény özvegyasszonyt, aki nem a feleslegéből ad, hanem mindent odaajándékoz. Pénzügyekben Istenre hagyatkozni, manapság nem hétköznapi dolog. A szakrális közösségekben még magától értetődő volt, de mikor az öngondoskodás olyan jelentőssé válik, mint ma, kockázatosnak tűnik. „Mid van, amit nem kaptál?” kérdi Pál (I Kor 4;7) s bár teszünk, tettünk azért, hogy legyen pénz, vagyon, tartalék vagy az előttünk lévő generációk munkája, ügyeskedése révén jutottunk hozzá, de végső soron az Atyának köszönhetjük, amink van. Az életet, a családi, rokoni, baráti kapcsolatokat, lakóhelyet, otthon, hazát, egyházi közösségeket. Ha kaptuk nem tulajdonunk, bírhatjuk, gondozhatjuk, szaporíthatjuk, építhetjük, gondozhatjuk, de nem a miénk! S ha így van vissza is adhatjuk, akár az egészet is. A kiszolgáltatott helyzetben lévő özvegyasszony, valószínűleg már korábban is megtapasztalhatta, hogy az Isten „álmában is ad eleget, akit szeret”. Imádkozzunk azért, hogy az anyagi ügyekben is rá merjük bízni magunkat az Atyára.
Szentpály-Juhász Imre, Egyetemi Lelkigondozói Szolgálat
