Ekkor ő elkezdett átkozódni és esküdözni: Nem ismerem azt az embert….
A boltban, a kért árúra mutatva az eladó azt kérdi a szalonnára; őt kéri? A kutyasétáltató megkérdezi a másiktól, az ebére mutatva: ő fiú vagy lány? Dolgok, tárgyak, állatok megszemélyesítve; irritáló, de sajnos ennél sokkal több, mert a másik oldalon, ennek logikus párhuzama a személyek tárgyiasítása; az, azt. Azt az embert, mondja Péter a Mesterre, aki meggyógyította anyósát, aki kősziklának nevezte, akinek a kulcsok hatalmát adta, akit a szűk tanítványi körbe bevette, akit elsők között hívott el. Amikor még nem veszélyes, de már fenyegető a Jézussal való közösségvállalás, a körülmények, vélemények, a helyzet, a tér és az idő beszorítanak, leszűkül a látás, az érzékelés s megkezdődik a szűkölés, a menekülési kísérlet attól, aki a soha, semmilyen körülmények között nem tagadott meg, mindig felvállalt és szeretetét nem vonta meg. Szánalmas kiszolgáltatottság, a belső szabadság helyett, pedig Ő, az utóbbit képviseli, adja, ajándékozza. Melyiket kérjük, várjuk, fogadjuk el?
Szentpály-Juhász Imre, Egyetemi Lelkigondozói Szolgálat
