…aki a maga házát jól igazgatja….
A gyülekezetvezetőkről ír Pál, akik nem a mai értelemben vett püspökök, inkább papokkal, lelkészekkel azonosíthatók. Hosszú a lista, hogy milyen ill. milyen ember ne legyen mások lelki vezetője. A leírásból az is kikövetkeztethető, hogy már a levél megírásakor sem felelt meg minden gyülekezetvezető ezeknek az elvárásoknak. Ránk ebből az a kérdés mindenképp vonatkozik, ha nincs házastársunk akkor is, hogy a saját családjainkban mit tartunk fontosnak, értéknek, követendő példának, szokásnak. Sok minden meghatároz minket, akár még fogantatásunk előttről is, a megelőző generációkat érő traumáktól elkezdve, a nemzedékeken átívelő hagyományok, a tragédiák, bűnök, bűnesetek, de az emberi jóság, nagylelkűség, áldozathozatal, egymás és mások segítése, a kisebb-nagyobb közösségekért tett cselekedetekig. Mindezekkel együtt felelősek vagyunk saját és szeretteink életéért. Túlpszichológizált világunkban túl sok az elvárás magunkkal, szüleinkkel, gyermekeinkkel szemben; ebbe a túlzásba se jó esni. Isteni szeretet-erőből merítve szerethetjük mieinket s nem szükséges a tökély kényszerzubbonyát magunkra erőltessük.
Szentpály-Juhász Imre, Egyetemi Lelkigondozói Szolgálat
