…mert akik jól szolgálnak, köztiszteletet szereznek maguknak….
Az ősgyülekezetben, ahol kezdetben naponta összejártak megünnepelni Jézus feltámadását és ezt egy közös étkezés (úrvacsora, eucharisztia) alkalmával tették, hamar szükség lett az asztalok körüli szolgálatra kiválasztott és felszentelt férfiakra. Ők voltak a diakónusok, aki később a részt venni nem tudó, de a közösséghez tartozó betegeket, árvákat, özvegyeket, támogatták, segítették, fizikailag, anyagilag, élelmiszerrel. Másképp hozzáfértek és rendelkezhettek a gyülekezet erőforrásai felett, ezért nem volt mindegy, kik kerülnek ebbe a pozícióba. Később kifejezetten a püspökök segítői lettek a szegény és beteggondozásban (püspök=gyülekezet vezető). A közösségi erőforrásokhoz jutás, azok feletti kisebb vagy nagyobb mértékű rendelkezés lehetősége nagy felelősség, hogy s miként továbbítjuk, kinek, milyen szempont/ok alapján. Ne csak pénzbeli, természetbeni dolgokra gondoljunk, hanem szellemi és lelki adományokra. A köztisztelet nem cél, hanem eszköz az evangélium hirdetésére. Jó lenne ezzel az eszközzel is élni, Isten dicsőségére.
Szentpály-Juhász Imre, Egyetemi Lelkigondozói Szolgálat
