…és jelül, melynek ellene mondanak,…
Egy jel, a jelzett dologra, eseményre, személyre mutat, utal. Jézus, a mennyei Atya, emberekkel lételére utal, arra hogy közvetlenül, mellettük, bennük és általuk van a hétköznapokban, az élet sűrűjében. A jel vezet, segít, a célra utal, önmagán túl mutat. A jel, Jézus elutasítása, nem jelent mást, mint az atyai akarat, cselekvés, jelenlét komolyan nem vételét, elvetését. Az akkori zsidóság többségének tragédiája, hogy az isteni tekintélyt, dicsőséget és nagyságot féltve vetik el, az atyai szeretetet. Ma is el lehet vetni Őt s mindazt amit kínál, ad nekünk, de épp úgy a Lélek bennünk való munkájának jeleit is elutasíthatjuk. A lelkiismeret szavát, az Isten szerinti gondolatokat, indíttatásokat el lehet hallgattatni, figyelmen kívül hagyni, komolytalanul kezelni vagy kihunyni hagyni. Így aztán nincs, nem lesz, nem lehet önmagán túl mutató, Istenre irányuló erővonala életünknek. Pedig ez az örökkévalóba utal minket, az élet teljességbe.
