Miért a Károli PK?
„Bízom benne, hogy amennyiben intézményünket választja, az elkövetkezendő években egyetemünk a második otthonává válik, megismeri, és javára fordítja azokat a lehetőségeket, amelyeket nyújtani tudunk.”
Prof. Dr. Pap Ferenc dékán
Érdemes intézményünket első helyen megjelölnie, hiszen egyedülálló ösztöndíjprogramjaink segítségével számos lehetőséget biztosítunk hallgatóinknak költségeik csökkentésére a tanulmányaik során. Ha első helyen jelöli meg intézményünket, akkor jogosult lehet a Károli Gáspár Ösztöndíjra, melynek célja, hogy támogassuk az első helyen hozzánk jelentkező tehetséges, de önköltséges képzésben részt vevő hallgatókat, akik Egyetemünk polgáraivá válnak. A Károli Gáspár Ösztöndíjjal az önköltség mértékét akár 75%-kal is csökkentheti.
Ha első helyen jelöli meg a Károli Gáspár Református Egyetemet, megpályázhatja a Református Ösztöndíjat is, melyet intézményünk azért alapított, hogy ez által segítse a hitük iránt elkötelezett református fiatalok felsőoktatási tanulmányait.
(Református Ösztöndíjunkra csak a nem hitéleti képzésben részt vevő hallgatóink jelentkezhetnek.)
A Pedagógiai Kar hallgatójaként további ösztöndíjakra is jogosult lehet, mellyel tovább mérsékelheti tanulmányi költségeit.
A felvételi eljárás során egyetlen alkalommal lehetősége van a jelentkezési sorrend módosítására is, de csak a jelentkezéskor megadott szakok elbírálási sorrendjén változtathat, új képzést már nem lehet rögzíteni.
Az egyszeri sorrendmódosítás végső határideje: 2024. július 16.
Miért érdemes a Károlit első helyen megjelölni?
A választ hallgatóink adják meg az alábbi videóban. 📽
- Karunkon tanuló hallgatónk szerint is egyetemünk a legjobb választás:
„A Károli nagyon sok pluszt adott nekem. Kis egyetem lévén nagyon családias a környezet,
így nem csak a társaimat tudom jobban megismerni, hanem az oktatókkal is közelebbi kapcsolatot tudunk kialakítani. Ezen kívül még arra is van lehetőség az egyetemen, hogy nem csak szakmailag lehet épülni, hanem lelkileg is ki tudunk teljesedni.”
Vere-Kiss Noémi, óvodapedagógus szakos hallgató
- A Károli a 7. legjobb a rangsorolt 26 magyarországi felsőoktatási intézmény közül. (HVG Diploma 2024)
- A Pedagógiai Kar 3 képzési helyszínen folytat oktatási tevékenységet: Nagykőrösön, Budapesten és Kecskeméten.
- A PK minden Nagykőrösre felvett hallgatónak tud kollégiumi férőhelyet biztosítani.
- A kar 2021-ben elnyerte az Akkreditált Kiváló Tehetségpont minősítést. Magas minőségű, színvonalas képzést és kutatást támogató környezetben biztosítjuk a tudományos diákköri tevékenység működtetését.
- A Károli Interdiszciplináris Akadémia (KIDA) négy képzési műhelyében a tanulmányoktól független témákban is elmélyedhet, melynek során naprakész tudás és nemzetközi kapcsolatrendszer birtokába juthat, ezzel is megalapozva és kiszélesítve az egyetemi tanulmányai befejezését követő karrierlehetőségeket. Az akadémia műhelyeiben változatos formákban – a hagyományos oktatáson túl kutatóreggelik, minikonferenciák, klubestek és kirándulások formájában is – történik az ismeretszerzés. Akadémiai tanulmányait kiválósági ösztöndíjjal is segítjük. A KIDA tehetséggondozó programjáról ide kattintva lehet olvasni.
- Kiemelt szempont egyetemünkön, hogy hallgatóink tanulmányaik során olyan plusz lehetőségek közül is választhassanak, melyek nem képezik a hivatalos tanrend részét. Ilyen egyedülálló alkalmat kínál például a Károli Szabadegyetem, mely a tanév során havonta kínál érdekes, ismeretterjesztő előadásokat hallgatóink számára is, mellyel gazdagíthatják és bővíthetik szakmai ismereteiket.
- Elsőéves hallgatóink beilleszkedését évfolyammentorok segítik.
- A karon intézményi lelkipásztor áll a hallgatók rendelkezésére lelki támogatást igénylő kérdésekben.
- Egyetemünket a minőségi oktatás mellett a családias hangulat, az oktatók és hallgatók között kialakult nyílt és őszinte légkör, valamint szakmai együttműködés jellemzi. Vladár Zsófia végzett óvodapedagógus hallgatónk tapasztalatait, valamint hallgatóink véleményvideóit karunkról ide kattintva tekintheti meg.
- Egyetemünkön 14 idegen nyelv tanulható, jelképes áron – köztük olyan különleges nyelvek, mint a finn, észt, norvég, kínai vagy japán.
- Az ERASMUS ösztöndíjprogram keretein belül egyetemünk 28 ország 180 felsőoktatási intézményébe kínál külföldi részképzési lehetőséget Európában és Európán kívüli területeken, ahol nyelvtudását is fejlesztheti.
- Külföldi tanulmányát a Károli GO ösztöndíjjal támogatjuk: az alapösztöndíjukon túl plusz egy havi összegnek megfelelő ösztöndíjban részesülhet.
- A Károli egy fiatalos és sportos egyetem, így intézményünkben élénk közösségi élet várja, melynek része, hogy egyetemünkön 9 csapatsport és rengeteg tömegsport közül is választhat. Sőt, ha korábban már sportolt, most sem kell lemondania sportolói karrierjéről, hiszen garantáljuk, hogy részt vehet az edzéseken és mérkőzéseken. Az egyéni, kedvezményes tanulmányi rendnek köszönhetően tanulmányai összhangban lesznek a sportkarrierjével.
- Minden félévben megrendezzük a Károli Sportnapot, ahol rengeteg sportág kipróbálására van lehetősége hallgatóinknak.
- Egyetemünkről további érveket itt olvashat.
Nagykőrösi hallgatóink életébe az alábbi videó segítségével tud bepillantani:
A budapesti képzési helyszínről bővebben az alábbi videóból tájékozódhat:
Keresse intézményünket a közösségi média felületein is: kövesse hivatalos Facebook-, Instagram- és TikTok-oldalunkat. Egyetemünkkel kapcsolatos kérdésekben kérjük, keresse fel honlapunkat, illetve a Pedagógiai Kar oldalát.
A hallgatói élettel kapcsolatban – többek között majd a gólyatábor kapcsán is – a kari Hallgatói Önkormányzat oldalain tájékozódhat: Facebook ǀ Instagram
Reméljük, hogy károlis hallgatóként üdvözölhetjük 2024 szeptemberében!
Frissítve: 2024.05.28.