Pro Scientia Aranyérem kitüntetést kapott a BTK hallgatója

Hornos Dániel, a KRE BTK japanológia mesterszakos hallgatója  Pro Scientia Aranyérem kitüntetésben részesült a humán tudományi területen nyújtott kimagasló teljesítményéért.

Az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) által adományozott Pro Scientia Aranyérem kitüntetésben részesülhet az a fiatal, aki tanulmányai során és az általa választott szakmai területen kiemelkedő teljesítményt nyújtott és arról pályamunkák, előadások vagy irodalmi, művészeti és tudományos alkotások formájában számot adott. Az Aranyérem tehát hallgatói összteljesítményt ismer el.

A díjátadó ünnepségre a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében került sor november 20-án Balogh Zoltán, az Emberi Erőforrások minisztere és Lovász László, az MTA elnöke részvételével, valamint köszöntő beszédével.

A képeken az ünnepélyes díjátadó helyszíne, a kitüntetés, valamint Hornos Dániel és témavezető tanára, Dr. Farkas Mária Ildikó látható.

   

 

Szakirányú továbbképzések

Szakirányú továbbképzések

Közösségi Média

Közösségi média

Kultúra, közélet

Rádió

Károli Podcast

Károli Podcast

Károli Klub

Károli Podcast

Napi biztatás

Napi biztatás

 

Tudomány, kutatás

Tudomány, kutatás

Galéria

galéria, fotógép