EHÖK

Károli Gáspár Református Egyetem
Hallgatói Önkormányzat

Bemutatkozás

A hallgatók egyetemi szintű képviseletét az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat (KRE HÖK, EHÖK) látja el. A KRE HÖK célja és feladata többek között az Egyetemre beiratkozott, azzal hallgatói jogviszonyban álló hallgatók érdekképviseletének ellátása valamennyi őket érintő – felsőoktatási – kérdésben minden egyetemi, regionális, ill. országos testületben.

Az EHÖK feladata továbbá a hallgatók egyetemmel kapcsolatos ügyeiben történő segítségnyújtás; a kari hallgatói önkormányzatokkal való kapcsolattartás, egyeztetés; a hazai – különös tekintettel a HÖOK – és nemzetközi hallgatói szervezetekkel történő kapcsolatteremtés, ill. együttműködés, valamint a szükséges anyagi feltételek megléte esetén kulturális, sport, szociális szervezeti egységek létrehozása, irányítása.

Az EHÖK legfőbb döntéshozó szerve a Küldöttgyűlés, amely szemeszterenként minimum egy rendes ülés tart. A Küldöttgyűlés 15 főből áll (minden karról 3-3 hallgató tagja a testületnek). Az operatív feladatok ellátását az Elnök és az Alelnök végzi. Az EHÖK jelenleg 6 hallgatót (EHÖK Elnök, valamint 5 kari elnök) delegál az egyetem legfőbb döntéshozó szervébe, a Szenátusba, mindemellett részt vesz a Felsőoktatási Törvény által előírt egyetemi bizottságok munkájában.

A hallgatói érdekképviselet legközvetlenebb szintjét a kari hallgatói önkormányzatok látják el. A kari önkormányzatok képviselői részt vesznek a kari szintű döntéshozói fórumokon (Kari Tanács, Tanulmányi Bizottság stb.), kiterjedt rendezvényszervezési feladatokat látnak el, továbbá segítik a hallgatókat a felsőoktatást érintő ügyekben.

EHÖK Alapszabály (Frissítve: 2023.05.19.)

A KRE EHÖK tagjai:

Elnök:Kovács Mercédesz Flóra
e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Alelnök:Kenesei Sára
e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Rendezvényszervező referens: Katona Gyöngyvér
e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Diákjóléti referens:Szoboszlai Szabolcs
e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Kommunikációs referens:Herle Kristóf
e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Social media referens:Hegyi Kincső
e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Nemzetközi referens: Demény Kamilla
e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Állam- és Jogtudományi Kar Hallgatói Önkormányzat (ÁJK HÖK)
Elnök:
Kiss Virág
e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Hallgatói Önkormányzat (BTK HÖK)
Elnök: Farkas Gábor
e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Gazdaságtudományi, Egészségtudományi és Szociális Kar Hallgatói Önkormányzat (GESZK HÖK)
Elnök:
Zsiray Sándor 
e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Hittudományi Kar Hallgatói Önkormányzat (HTK HÖK)
Elnök:
Ótott- Kovács Zalán
e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Pedagógiai Kar Hallgatói Önkormányzat (PK HÖK)
Elnök:
Veres-Kiss Noémi