Rektori látogatás Japánba

Prof. Dr. Balla Péter rektor Sümeghy Gyula nemzetközi igazgató kíséretében 2019. május 24-31. között Japánba látogatott.

Rektor úr tárgyalt a Josai Nemzetközi Egyetem, a Tokiói Keresztyén Egyetem, a Kaichi Nemzetközi Egyetem, majd az Oszakai Egyetem Idegen Nyelvi Kara, végül a Kiotói Nemzetközi Tanulmányok Egyeteme vezetőivel és oktatóival. A Károli mind az öt egyetem esetében rendelkezik érvényes együttműködési megállapodással, azonban a kapcsolatok intenzitása eltérő az egyes partnetintézmények vonatkozásában. Ezért is fontos, hogy az egyetemi megbeszéléseken - a japán kapcsolatok melletti elkötelezettségünk megerősítésén túl –  a hangsúly a konkrét együttműködési keretek kialakítására helyeződött. Egyetemünk széleskörű japán kapcsolatainak alapja, hogy a Károli azon két magyarországi egyetem egyike, ahol alap- és mesterképzésen is lehet japánul tanulni.

Prof. Dr. Balla Péter Takeshi Matsuda professzorral, a Kiotói Nemzetközi Tanulmányok Egyeteme rektorával

Szakirányú továbbképzések

Szakirányú továbbképzések

Közösségi Média

Közösségi média

Kultúra, közélet

Rádió

Károli Podcast

Károli Podcast

Károli Klub

Károli Podcast

Könyvtár

Könyvtár logó

Napi biztatás

Napi biztatás

 

Tudomány, kutatás

Tudomány, kutatás

Galéria

galéria, fotógép