Beszámoló a 30. nyári Universiadéról

Két károlis hallgató, a taekwondós Gadácsi Dorottya és a judós Kárpáti Emese is bekerült a magyar egyetemi válogatottba és képviselték hazánkat, valamint intézményünket a 2019. évi nyári Universiadén, vagyis az egyetemek és főiskolák olimpiáján júliusban, Nápolyban.

Az Universiade második napján kezdődtek a judo küzdelmei. Nehezen indult a nap judósainknak, szereplésükre rányomta bélyegét a huszonhat órás utazás, miután Frankfurtban lekésték a csatlakozást, kis szerencse is kellett ahhoz, hogy a mérkőzés előtti napon a mérlegelésre éppen odaérjenek.

Kárpáti Emese (KRE ÁJK) első meccsén kikapott, így a magyar judós helyezetlenül zárta a küzdelmeket a +70 kg kategóriájában. Emese az „Open” kategóriában az első fordulóban nyert egy kazah, majd a második fordulóban egy észt versenyző ellen, de aztán a montenegrói ellenfelétől  kikapott. A vigaszágon ugyan nyert még egy meccset, de aztán ismét jött egy vereség, így 7. helyen zárta a versengést a női „Open” kategóriában. (Az összesítésben a magyar judósok a tizennegyedikek lettek ötvenöt ország közül az Universiadén.)

A versengés 11. napján kezdődtek a -62 kg női taekwondo kategória megmérettetései.  Gadácsi Dorottya (KRE BTK) az első meccsét az indiai Gaganjot ellen megnyerte, de a tajpeji egyetemista kifogott rajta, így végül 9. helyen zárta az Universiadét.

A hallgatóink azonban ezen a nyáron nem csak az Universiadén, hanem július 30. és augusztus 4. között éremesélyesként képviselni fogják a Károli Gáspár Református Egyetemet az Európai Egyetemi Sportszövetség által megrendezésre kerülő Egyetemek Európa Bajnokságán is Zágrábban.

képek forrása: MEFS

Szakirányú továbbképzések

Szakirányú továbbképzések

Közösségi Média

Közösségi média

Kultúra, közélet

Rádió

Károli Podcast

Károli Podcast

Károli Klub

Károli Podcast

Könyvtár

Könyvtár logó

Napi biztatás

Napi biztatás

 

Tudomány, kutatás

Tudomány, kutatás

Galéria

galéria, fotógép