Rektori tájékoztató a felsőoktatás átalakításáról

Tisztelt Oktatók, Munkatársak, Hallgatók!
A felsőoktatás átalakításának részeként tervezetten a Neumann János Egyetem is átalakul, melynek során a Pedagógusképző Kar és a Petőfi Sándor Gyakorló Általános Iskola és Óvoda a Károli Gáspár Református Egyetem részévé válik.

Az ezzel kapcsolatos törvényalkotás még folyamatban van, de a tervek szerint idén június 30-án történhet meg az átadás.
A Kecskeméti Református Egyházközség által 1918-ban alapított református tanítóképző az 1948-as államosítást követően 72 év után kerül vissza szellemi és lelki otthonába. A kecskeméti református felsőoktatás tradíciójára építve a kecskeméti Pedagógusképző Kar átvételében Egyetemünk a fejlődés lehetőségét látja. A térségben a pedagógusképzést korábbi hagyományait szem előtt tartva szeretnénk megerősíteni, illetve további képzések meghirdetésével igyekszünk új lehetőségeket biztosítani az itt tanulni vágyó fiatalok számára. Egyetemünk dinamikusan fejlődik, öt karral, közel 8000 hallgatóval, több doktori iskolával rendelkezik és a kecskeméti kar csatlakozásával a térség és az ország egyik meghatározó pedagógusképző intézményévé válik.

A Pedagógusképző Karon és a gyakorló intézményekben folyó színvonalas szakmai munkát és kezdemé¬nyezéseket rektorként támogatni fogom, és az egyházi jelleget körültekintően és fokozatosan fogjuk kidolgozni és bevezetni.

Kérem Önöket, hogy amennyiben a tervezett átalakulás megtörténik, továbbra is támogassák a Pedagógusképző Kart színvonalas szakmai munkájában!

Mindenkinek sok erőt és egészséget kívánok ebben a nehéz időben!

Áldás, békesség!


Prof. Dr. Zsengellér József
rektor

Közösségi Média

Közösségi média

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

Károli Podcast

Károli Podcast

Károli Klub

Károli Podcast

Napi biztatás

Napi biztatás

 

Tudomány, kutatás

Tudomány, kutatás

Galéria

galéria, fotógép

Szakirányú továbbképzések

Szakirányú továbbképzések