Megjelent a Figyelő Felsőoktatási Rangsor

Megjelent a Figyelő Felsőoktatási Rangsor 2021-es lapszáma, melyből kiderül, hogy a Károli Gáspár Református Egyetem ismét remekül teljesített.

 
A KRE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara a pedagógusképzés képzési területi rangsor alapján 36 egyetemi kar közül a képzeletbeli dobogó második fokára állhat fel. Büszkeséggel tölt el bennünket, hogy a képzési területre felvett hallgatóink 94,5%-a a BTK-t jelölte első helyen. A karon kimagasló a tudományos fokozattal rendelkező oktatók aránya (82,2%), ami országosan a második legmagasabb érték.
 
Egyetemünk Állam- és Jogtudományi Kara az elmúlt években megkezdett minőségi megújulás eredményeként a jogi képzési területi rangsorban országosan a 4. helyen végzett.  Tudományos fokozattal rendelkező oktatóink aránya (92,3%) e területen is kiemelkedő, országosan a második legmagasabb.
A Kar elkötelezett a magas színvonalú oktatás irányában, melyet kiválóan példáz az is, hogy az általános felvételi eljárás során felvett hallgatóink közel fele 400-nál magasabb pontszámmal került be Karunkra.
A KRE-ÁJK által biztosított gyakorlatorientált képzésnek köszönhetően a jogász osztatlan szakunkon végzettek rendelkeznek a 2. legmagasabb havi átlagos bruttó átlagjövedelemmel a képzési területen.

Szakirányú továbbképzések

Szakirányú továbbképzések

Közösségi Média

Közösségi média

Kultúra, közélet

Rádió

Károli Podcast

Károli Podcast

Károli Klub

Károli Podcast

Napi biztatás

Napi biztatás

 

Tudomány, kutatás

Tudomány, kutatás

Galéria

galéria, fotógép