Református templomokról készített naptárt Egyetemünk

A Károli Gáspár Református Egyetem Művészettörténeti Tanszékének oktatója, Dr. Ordasi Zsuzsanna egyetemi docens ötletéből és a művészettörténet mesterképzés nyolc hallgatójának közreműködésével készítette el a Rektori Hivatal az Egyetem 2021-es falinaptárát, mely igazán különleges válogatást mutat be a 2010-2020. között épült református templomokból.

Dr. Ordasi Zsuzsanna a modern és kortárs művészet elismert kutatója, a Károli Egyetem művészettörténet mesterképzésének oszlopos tagja. A művészettörténet mesterszak a szabadbölcsész alapszak (BA) művészettörténeti szakirányára épül és az egyetemes és magyar művészettörténet nagy korszakait áttekintő kurzusok, a muzeológia és műemlékvédelem speciális kérdései mellett a kortárs művészettel való foglalkozás különböző területeit is oktatja.

Az elkészült falinaptár lehetőséget adott a részt vevő hallgatóknak, hogy elméleti tudásukat a gyakorlatban is alkalmazzák. Egyetemünk a református hagyományokat szem előtt tartva, a református értékek mentén keresi azokat a kapcsolódási pontokat, ahol múlt és jelen, hagyomány és megújulás találkozik: erre ékes példák ezek a templomok is, hiszen a hagyományos református templomépítészet találkozott a modern építészeti elemekkel. A hiánypótló, kétnyelvű magyar-angol kiadvány részletesen bemutatja az egyes templomok építészeti és környezeti sajátosságait.

A 2021-es falinaptár elkészítésében részt vevő mesterszakos hallgatók: Balázs Martin, Cséby Flóra Hanna, Dávid Eszter Demeter Adrienn, Fehér Csongor, Kucsera Sándor, Turóczi Réka és Vass Petra.

 

A naptárban szereplő templomok és építési évük:

  • A címoldalon: a Nagykovácsi Református Gyülekezet temploma, 2012
  • Badacsony és Vidéke Református Egyházközség badacsonytomaji temploma, 2015
  • Monorierdői Református Missziói Egyházközség temploma, 2019
  • Taksonyi Református Missziói Egyházközség Békesség Háza templom, 2019
  • Nyékládháza-Mezőnyék református közösség temploma, 2013
  • Egerszalóki református templom, 2019
  • Hortobágyi Ökumenikus Pusztatemplom, 2016
  • Pesterzsébet Szabó-telepi Református Egyházközség, 2011-től
  • Svábhegyi Református Egyházközség temploma, 2018
  • Nyíregyháza Örökösföldi Református Templom, 2020
  • Debrecen, Lencz-telepi Református Gyülekezeti Központ, 2014
  • Újpalotai Református Egyházközség temploma, 2018
  • Vác Alsóvárosi Református Missziói Egyházközség Hősök emléktemploma, 2017

 

A teljes naptár a képre kattintva tekinthető meg.

(A naptár kereskedelmi forgalomban nem kapható.)

Szakirányú továbbképzések

Szakirányú továbbképzések

Közösségi Média

Közösségi média

Kultúra, közélet

Rádió

Károli Podcast

Károli Podcast

Károli Klub

Károli Podcast

Könyvtár

Könyvtár logó

Napi biztatás

Napi biztatás

 

Tudomány, kutatás

Tudomány, kutatás

Galéria

galéria, fotógép