Sporttörténelmi siker részese hallgatónk

Katona Renáta harmadéves óvodapedagógus hallgatónk részvételével olimpiai kvótát szerzett a női kardcsapat a március 14-i budapesti kvalifikációs világkupaversenyen. Katona Renáta mellett a Márton Anna, Pusztai Liza és Battai Sugár Katinka összetételű kardcsapat történelmi sikert ért el, hiszen korábban női kardcsapat sohasem szerepelt olimpiai játékokon.

Katona Renátát  a siker után röviden arról kérdeztük, hogy milyen érzések, gondolatok kavarogtak benne, amikor kiderült, hogy a kardcsapat kvalifikálta magát a tokiói olimpiára, illetve hogy hogyan készül tovább a csapat az ötkarikás játékokra:

„Nagyon megkönnyebbültem, mert ez a plusz egy év a vírus miatt nagyon stresszes volt és ez a verseny közeledtével egyre csak fokozódott bennem/bennünk, és persze iszonyatosan örültem, hogy sikerült még egy lépéssel közelebb kerülnöm az álmomhoz. Most egy kicsit pihenünk, egy hetet kaptunk pihenőnek, aztán folytatjuk a felkészülést. Van pár nemzetközi verseny még kiírva, nagyon reméljük, hogy ezek közül megtartanak egyet-kettőt, mert szeretnénk még versenyezni az olimpia előtt.”

 


A tokiói olimpiai kvalifikációs sorozatban fontos mérföldkő volt a Düsseldorfban rendezett vívó Európa-bajnokság 2019-ben, ahol a kardcsapat ezüstérmet szerzett. Ennek kapcsán is kérdeztük Katona Renátát a Károli Magazin korábbi számában. Az interjú a magazin 32. oldalán olvasható:

https://portal.kre.hu/images/karoli-magazin/Karoli-magazin-beliv-4.pdf

Battai Sugár Katinka, Katona Renáta, Pusztai Liza és Márton Anna
Forrás: hunfencing.hu


Ezúton gratulálunk Katona Renátának és a női kardvívó csapat tagjainak, eredményes felkészülést kívánunk az olimpiára!


Fotó: Tumbász Hédi

Szakirányú továbbképzések

Szakirányú továbbképzések

Közösségi Média

Közösségi média

Kultúra, közélet

Rádió

Károli Podcast

Károli Podcast

Károli Klub

Károli Podcast

Napi biztatás

Napi biztatás

 

Tudomány, kutatás

Tudomány, kutatás

Galéria

galéria, fotógép