Isten éltesse a Földünket!

Minden év április 22-én ünnepeljük a Föld napját. Az időpont arra utal, hogy 1970. április 22-én Denis Hayes amerikai egyetemi hallgató mozgalmat indított el a Föld védelmében, melyhez megindításakor több mint 25 millió amerikai csatlakozott, ma pedig szinte az egész Földre kiterjedt az általa kezdeményezett mozgalom. Magyarország 1990-ben csatlakozott ehhez a környezetvédelmi jeles naphoz, azóta tartanak a Föld napjával kapcsolatos eseményeket, rendezvényeket. Kezdetben a földi élet kialakulását, a Föld születésnapját ünnepelték e napon, mára a környezet- és természetvédelem egyre aktuálisabb kérdéseire hívja fel a figyelmet a megemlékezés.

Dr. Bogár László közgazdász, a Károli Gáspár Református Egyetem Társadalom- és Kommunikációtudományi Intézetének egyetemi docense a gondola.hu oldalon megjelent, a Föld napja alkalmából írt cikkében Földünk állapotáról, a teremtett világ megbomlott rendjéről és a gazdasági növekedés hátrányairól beszél. Pozitívumként kiemelte, hogy a jelenlegi helyzetben a „jó hír egyelőre csak annyi, hogy egyre többen ismerik fel, hogy az emberiség egész létmódjának kell megváltoznia, ha el akarjuk kerülni a mindent elpusztító katasztrófát”.

A Dr. Bogár László által írt, a Földünket köszöntő cikk teljes egészében itt olvasható:
https://gondola.hu/cikkek/119260-A_Fold_napja.html

Április 22-e nem csak a Föld születésnapja, hanem maga a cikk írója is a Föld napján született, ezért Isten éltesse a Földünket és Isten éltesse a 70. születésnapját ünneplő Dr. Bogár László tanár urat!

Közösségi Média

Közösségi média

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

Károli Podcast

Károli Podcast

Károli Klub

Károli Podcast

Napi biztatás

Napi biztatás

 

Tudomány, kutatás

Tudomány, kutatás

Galéria

galéria, fotógép

Szakirányú továbbképzések

Szakirányú továbbképzések