Jelöld első helyen a Károlit!

A felvételi eljárás során egyetlen alkalommal van lehetőség a jelentkezési sorrend módosítására is, de csak a jelentkezéskor megadott szakok elbírálási sorrendjén lehet változtatni, új képzést már nem lehet rögzíteni.

Az egyszeri sorrendmódosítás végső határideje az E-felvételiben: 2021. július 8.

Érdemes intézményünket első helyen megjelölni, hiszen egyedülálló ösztöndíjprogramjaink segítségével számos lehetőséget biztosítunk hallgatóinknak költségeik csökkentésére a tanulmányaik során. Ha első helyen jelölöd meg intézményünket, akkor jogosult lehetsz a Károli Ösztöndíjra, melynek célja, hogy támogassuk az első helyen hozzánk jelentkező tehetséges, de önköltséges képzésben részt vevő hallgatókat, akik Egyetemünk polgáraivá válnak. A Károli Ösztöndíjjal az önköltség mértéke akár 75%-kal is csökkenthető.
 

Miért érdemes még – ösztöndíjainkon kívül – első helyen megjelölni a Károlit?

Pillants be Egyetemünk életébe az alábbi videó segítségével:

 

  • A Károli a 7. legjobb a rangsorolt 38 magyarországi felsőoktatási intézmény közül. (HVG Diploma 2021)
  • Folyamatosan növekvő hallgatói létszám mellett nálunk még családias a hangulat, az oktató és hallgató között őszinte és nyílt légkör alakul ki! Nálunk névről ismernek majd a tanáraid, és itt választ kapsz az oktatóidnak küldött e-mailekre is. Vagyis nálunk a hallgató nem csak egy Neptun-kód.
  • Gyakorlatorientált képzéseink azonnal hasznosítható tudást adnak.
  • A Károlin számos országos ismertségű, elismert szaktekintélyű oktató várja a hallgatókat.
  • Egyetemünkön kiemelt szerepet kap a tehetséggondozás.
  • A károlisok aktív közösségi és tudományos életet élnek: rendszeresen tartunk könyvbemutatókat, konferenciákat, szakmai fórumokat, művészeti napokat.
  • Az elsőéves hallgatóink beilleszkedését évfolyammentorok segítik.
  • A hallgatók számára egyéni- és csapatsport lehetőségek nagy választékát kínáljuk. Büszkék vagyunk sportsikereinkre: például egyetemünk női röplabda csapata már négy alkalommal szerezte meg a bajnoki címet az Egyetemi-Főiskolai Röplabda Bajnokságban.
  • Az év során számtalan, a Hallgatói Önkormányzat által szervezett program (koncert, buli, kulturális esemény, belföldi és külföldi kirándulás) vár Téged, ahol garantált a kikapcsolódás, a jókedv, és ahol csatlakozhatsz egy barátságos és összetartó közösséghez.
  • 36 ország 156 egyetemével van partneri kapcsolatunk
  • Állam- és Jogtudományi Karunk 1. az oktatók kiválósági rangsorában a jogi képzésterületi rangsorban. (HVG Diploma 2021)
  • Az ÁJK-n végzett hallgatóink rendelkeznek a 2. legmagasabb havi bruttó átlagjövedelemmel a jogi képzésterületen. (Figyelő Felsőoktatási Rangsor 2021)
  • Az összesített képzési rangsorban a KRE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara az élmezőnyben, a 8. helyen végzett a rangsorolt 147 hazai felsőoktatási kar között. (HVG Diploma 2021)
  • Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karunk az oktatók és hallgatók kiválóságát tekintve is az előkelő 4. helyen végzett, emellett 1. a tudományos fokozattal rendelkező oktatók arányát tekintve a bölcsészettudományi képzésterületi rangsorban. (HVG Diploma 2021)
  • A bölcsészettudományi képzési területen a KRE BTK-n végzettek rendelkeznek a 2. legmagasabb bruttó átlagjövedelemmel a munkaerőpiacon (diplomantul.hu)
  • A KAPSZLI az egyetem pszichológia szakos hallgatóinak országosan is elismert diákköre, akik már több mint 10 éve foglalkoznak ingyenes, pszichológiai témájú előadások és konferenciák szervezésével. Fő programjuk a havi rendszerességű LelkiMorzsa előadássorozat, illetve a KAPSZLI Pszichológiai Napok Magyarország legnagyobb ingyenes pszichológiai konferenciája, ahol három napon keresztül a legnevesebb hazai szakemberek által tartott előadásokon és műhelyeken vehetnek részt az érdeklődők.
  • A Károli egy sikeres online egyetemi rádióval, a kultX-szel is büszkélkedhet. A rádiócsatorna jelentős szerepet játszik a rádiós szakemberek képzésében, de a közösségi életnek is fontos része Egyetemünkön.
  • A HTK-n a tudományos kvalifikációval rendelkező oktatók aránya csaknem 100%, ami az országban szinte egyedülálló.
  • Szociális és Egészségtudományi Kar 1. a tudományos fokozattal rendelkező oktatók arányát tekintve a társadalomtudományi képzésterületi rangsorban. (HVG Diploma 2021)
  • A KRE Szociális és Egészségtudományi Karon megszerzendő oklevéllel kimagaslóan jók az elhelyezkedési lehetőségek. A Károli szociális munka alapképzési szakon végzettek tudnak a leggyorsabban elhelyezkedni a munkaerőpiacon, mindössze néhány napba telik számukra. (diplomantul.hu)
  • A TFK a 3. legjobb a tanító alapképzési szakos rangsorban. (HVG Diploma 2020)
  • A Kar 2021-ben elnyerte az Akkreditált Kiváló Tehetségpont minősítést. Magas minőségű, színvonalas képzést és kutatást támogató környezetben biztosítjuk a tudományos diákköri tevékenység működtetését. Tehetséggondozási tanácsadó rendszerünk kiterjed a Kar jelenlegi és volt hallgatóira, partnerintézményeink szakembereire egyéni és csoportos szinten.
  • A TFK minden Nagykőrösre felvett hallgatónak tud kollégiumi férőhelyet biztosítani.

 

Amikor egyetemre jelentkeztem, nem igazán tudtam, hogy mi fog rám várni. Azt tudtam, hogy az életem teljesen megváltozik. Ez így is történt, elszakadtam a biztonságot adó otthontól, a saját lábamra kellett állnom. Sokszor aggódtam amiatt, hogy menni fog-e a beilleszkedés, mennyire lesznek távolságtartóak, ridegek a társaim vagy a tanáraim. Vidéken szinte közhiedelemnek mondható, hogy aki a fővárosba költözik az magányos lesz, hiszen nem ismer senkit. Erre a Károli tökéletesen rácáfolt. A diákok keresik egymás társaságát, szoros barátságok köttetnek, de egy-egy vizsgaalkalom is összekovácsol néhány órára. A kollégiumi élet jótékony hatásairól pedig kisebb regényeket is lehetne írni. A tanárok érdeklődőek és segítőkészek, próbálnak mindenkit minél hamarabb belerázni az egyetemista létbe, és ez úgy gondolom, hogy az első éveseknek hatalmas segítség. A szemináriumok általában kislétszámú csoportokban zajlanak, ez szintén arra ad lehetőséget, hogy megismerjük a másikat, hiszen mindenki hallatja a hangját. Én minden évben hálát adok valamiért a Károlinak. Hálás vagyok, amiért lehetőséget biztosítottak arra, hogy elérjem a céljaimat és azért is, hogy itt életre szóló kapcsolatokat köthetek.”

Sümegi Luca, osztatlan tanárképzés, IV. évfolyam

 

Reméljük, hogy károlis hallgatóként üdvözölhetünk 2021 szeptemberében!


Minőség. Közösség. KÁROLI.

Szakirányú továbbképzések

Szakirányú továbbképzések

Közösségi Média

Közösségi média

Kultúra, közélet

Rádió

Károli Podcast

Károli Podcast

Károli Klub

Károli Podcast

Könyvtár

Könyvtár logó

Napi biztatás

Napi biztatás

 

Tudomány, kutatás

Tudomány, kutatás

Galéria

galéria, fotógép