Károlis sikerek a 126. Atlétikai Magyar Bajnokságon

2021. június 26-27. között rendezte meg a Magyar Atlétikai Szövetség a 126. Atlétikai Magyar Bajnokságot Debrecenben, ahol egyetemünk hallgatói kiemelkedő eredményeket értek el.

Farkas Petra szociálpedagógia szakos hallgatónk a Budapest Honvéd színeiben már a bajnokság első napján sikerélményt könyvelhetett el, mivel a Skriván Bíbor, Bottlik Judit és Bognár Anna négyessel bronzérmet szerzett 4x100 méteres váltófutásban.

Kép: https://www.facebook.com/magyaratletika

A bajnokság másnapján pedig távolugrásban 6.58 méterre ugrott, aminek köszönhetően 2017 után újra aranyéremnek örülhetett. Ugyancsak ebben a versenyszámban a dobogó harmadik fokára – a szintén Honvéd színekben versenyző többszörös magyar bajnok és ifjúsági olimpikon, jogász szakon végzett hallgatónk –, Nguyen Anasztázia ért be 6.25 méteres eredményével.

Farkas Petra a verseny után így nyilatkozott: „Vasárnap a 126. Atlétikai Országos Bajnokságon sikerült 2017 után újra a dobogó legfelső fokára állnom távolugrásban. Nagyon jó hangulatú verseny volt és aminek külön örülök, hogy elég stabil és biztató sorozatot sikerült elérnem. Háromszor ugrottam 6.58 métert, ami meg is lepett és kicsit zavart is, hogy biztos nem volt-e az egyik nagyobb, mint 6.58, de nem. Viszont tényleg azt érzem, most kezdett el minden a helyére kerülni és jó úton haladok afelé, hogy egy nagyobb ugrást is sikerüljön kihozni magamból. Azt gondolom, innen lehet tovább építkezni és haladni előre, mert bármikor jöhet egy kimagasló eredmény."

Képek: https://www.facebook.com/magyaratletika

Klekner Hanga pszichológia szakos hallgatónk, a Debreceni Sportcentrum és Sportiskola országos bajnok rúdugrója pedig élete legjobb eredményét érte el 4.25 méterrel és állhatott fel a dobogó legfelsőbb fokára.

Nagyon örülök, hogy eljutottam erre a szintre. Bár nem vagyunk sokan ebben a szakágban, de a fiatalok nagyon ügyesek, így nem nevezném magam egyeduralkodónak, most én tudtam kihozni magamból a legtöbbet – fogalmazott Klekner Hanga. – Úgy álltam neki a versenynek, hogy mindenképpen meg szeretném védeni a címemet. A múlt heti csapat Eb-n magamhoz képest jól tudtam szerepelni, ezért szerettem volna mindenképpen egyéni csúcsot ugrani. Ez sikerült is, szóval nagyon büszke vagyok a mai eredményemre. A következő cél az országos csúcs megdöntése.

Kép: debsport.com


Szívből gratulálunk hallgatóinknak és további sok sikert kívánunk!

Szakirányú továbbképzések

Szakirányú továbbképzések

Közösségi Média

Közösségi média

Kultúra, közélet

Rádió

Károli Podcast

Károli Podcast

Károli Klub

Károli Podcast

Napi biztatás

Napi biztatás

 

Tudomány, kutatás

Tudomány, kutatás

Galéria

galéria, fotógép