Hálával és örömmel adjuk hírül a Teremtés ünnepének végén, hogy a teremtésvédelem iránt elkötelezett közösségek száma idén is gyarapodott.
A Magyarországi Református Egyház teremtésvédelmi programja, az Ökogyülekezeti Mozgalom (amely a KRE Teremtésvédelmi Műhelyének keretein belül működik) 2012 óta minden évben, a Föld napján hirdeti meg az ökogyülekezeti cím és díj pályázatát, melyre jelentkezni szeptember 10-ig van lehetőség. Az eredmények kihirdetése a Teremtés hetén történik.
Nemcsak gyülekezetek jelentkezhetnek, hanem bármilyen más egyházi közösség (iskola, intézmény) pályázhat ökogyülekezetnek, és nem csupán a református egyházból. A pályázat ökumenikusan nyitottsággal kerül meghirdetésre, hiszen szükség van az összefogásra a teremtésvédelemben. Ezek mindig egyúttal a helyi aktivitást is növelik, amiből a helyi református emberek is profitálnak.
Az ökogyülekezeti cím egy önkéntes vállalás arra vonatkozóan, hogy a jövőbeli tervezési és megvalósítási folyamatokban a teremtésvédelem is fontos szempont lesz, spirituális és gyakorlati szempontból egyaránt. Míg az ökogyülekezeti díj egy következő lépcsőfok, amely egy legalább 3 évre szóló részletesen átgondolt program, célkitűzés megvalósítása.
Idén kilenc közösség csatlakozott az Ökogyülekezeti Mozgalomhoz, ezzel hetvenre nőtt az ökogyülekezeti címmel rendelkező közösségek száma. Három gyülekezet adta be hosszabbítási kérelmét az ökogyülekezeti díjra, mivel folyamatosan fenntartják teremtésvédelmi tevékenységeiket és nagyobb ívű programokat működtetnek.
Ökogyülekezeti címben részesült 2021-ben
három gyülekezet:
- Szekszárdi Református Egyházközség
- Tiszakeszi Református Egyházközség
- Váncsodi Református Egyházközség
négy oktatási intézmény:
- Géza Fejedelem Református Általános Iskola, Óvoda és Bölcsőde, Verőce
- Pécsi Református Kollégium
- Hódos Tanoda, Nagyhódos
- Szendrői Mustármag Tanoda
és két gyerekház:
- Biztos Kezdet Gyerekház Sellye
- Menedék Biztos Kezdet Gyerekház, Bódvaszilas
Teremtésvédelmi szolgálataikra is kérjük Isten gazdag áldását!
KRE Teremtésvédelmi Műhely (MRE Ökogyülekezeti Mozgalom)