Együttműködési megállapodást kötött egyetemünk a Kopp Mária Intézettel

Együttműködési megállapodást kötött egyetemünk és a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS). Az együttműködés célja a két intézmény szellemi erőforrásainak és tudományos kutatásainak összehangolása. A megállapodás kiterjed az egyetem hallgatóinak gyakornoki programjára is, a Kopp Mária Intézet ugyanis szakmai gyakorlati lehetőségeket biztosít majd a családtudományok iránt érdeklődő diákoknak.

 

 

Prof. Dr. Czine Ágnes rektori feladatokkal megbízott rektorhelyettes asszony köszöntőjében arról beszélt, hogy napjaink felgyorsuló világa próbára teszi az évszázadok során kialakult alapvető és fontos közösségek, a családok értékét, szerepét. Ezért a nevelés egyik feladata tudatosítani a gyermekekben a család, a házasság és a gyermekvállalás fontosságát. Kiemelte, hogy fontos és szükséges az a munka, amelyet az intézet végez, valamint az, hogy a felmerülő nézetek, kérdések vizsgálatát felkészült szakértők végezzék el és azokra tudományosan megalapozott, elfogadható válaszokat alakítsanak ki. Szükség van arra - folytatta -, hogy feltárják ennek a tradicionálisan fontos intézménynek a helyét a modern társadalmi és gazdasági életben, és ezzel eligazodást nyújtsanak a szülők és a leendő szülők számára.

 

 

Rektorhelyettes asszony kitért arra, hogy az egyetemen most is dolgozik családszociológiai kutatócsoport, és az intézményben működik egy úgynevezett baba-mama szoba is, ahol a hallgatók elláthatják gyermekeiket.

Az együttműködésről szólva kifejtette: cél a szakmai kutatásokban való együttműködés, valamint a hallgatóknak gyakornoki program és szakmai gyakorlati hely biztosítása az Intézetnél. Úgy vélte, ebben a munkában a református keresztyén szemléletű kutatók részvétele gazdagíthatja a tudományos értékelés minőségét.

Prof. Dr. Czine Ágnes reményét fejezte ki, hogy a hallgatók szellemi fejlődését is serkenti majd a közös munka.

 

 

Fűrész Tünde, a KINCS elnöke arról beszélt, hogy megalakulásuk óta keresik azokat a műhelyeket, egyetemeket, partnereket, ahol közösen tudnak munkálkodni a családokért. Mint mondta, a Károli Egyetem elkötelezett a családtudományok és a családi értékek érvényesülése mellett, és ez az együttműködés nemcsak egy tudományos szövetséget, hanem értékazonosságot is jelent. Felelevenítette, hogy a családi életre nevelés tananyagot ezen az egyetemen dolgozták ki, amely aztán később a nemzeti alaptanterv része lett.

Elnök asszony bejelentette: a jövő év Kopp Mária-emlékév lesz a tíz éve elhunyt pszichológus tiszteletére. Kopp Mária volt az, aki 2009-ben létrehozta a Népesedési Kerekasztalt, és ő volt a magyarok lelkiállapotának legnagyobb ismerője, kutatója - mondta Elnök asszony. Jelezte: 1988 óta öt alkalommal végezték el a magyarok lelkiállapotát, lelki egészségét vizsgáló felmérést, és idén lezajlott a hatodik ilyen kutatás, amelynek eredményét jövőre tervezik nyilvánosságra hozni. Fürész Tünde kitért arra, hogy az együttműködés keretében értékszociológiai adattárat hoznak létre, amiből látható lesz, hogy milyen értékek mellett kötelezik el magukat az emberek.

 

 

A megállapodás kapcsán Zsigó Róbert családokért felelős parlamenti államtitkár úr elmondta, hogy az együttműködés eredményessége kiemelten fontos, mivel a tudományos élet fejlődése mellett Magyarország boldogulását szolgája.

 

 

Az ünnepélyes eseményen Prof. Dr. Lentner Csaba, a Károli Gáspár Református Egyetem Gazdaság- és Vezetéstudományi Intézetének megbízott tanszékvezetője, a KINCS Családtudományi Szakmai Kollégiumának tagja, Dr. Engler Ágnes, a KINCS tudományos elnökhelyettese, valamint Prof. Dr. Mészáros József, a Barankovics István Alapítvány kuratóriumi elnöke is felszólalt.

 

 

A Károli Gáspár Református Egyetem részéről Prof. Dr. Czine Ágnes, rektori feladatokkal megbízott rektorhelyettes, a Kopp Mária Intézet részéről pedig Fűrész Tünde elnök írta alá a megállapodást.

Szakirányú továbbképzések

Szakirányú továbbképzések

Közösségi Média

Közösségi média

Kultúra, közélet

Rádió

Károli Podcast

Károli Podcast

Károli Klub

Károli Podcast

Napi biztatás

Napi biztatás

 

Tudomány, kutatás

Tudomány, kutatás

Galéria

galéria, fotógép