Német magánjogi specializáció - Deutsches Privatrecht Expertenausbildung

2024 szeptemberétől a Passaui Egyetemmel közös 4 féléves német magánjogi specializáció indul az Állam- és Jogtudományi Karon. A Passaui Egyetemmel történő együttműködés célja, hogy a magyar joghallgatóknak olyan képzés álljon rendelkezésére egyetemünkön, amelynek keretében első sorban német oktatóktól, német nyelven, német magánjogi (polgári jogi) elméleti és gyakorlati ismeretekre tehetnek szert blokkosított előadások és szemináriumok formájában (péntek és szombati napokon összesen 6 hétvége/szemeszter). A tantárgy azt a célt is szolgálja, hogy a német és magyar vállalatok, illetőleg ügyvédi irodák, bíróságok, közjegyzők jól képzett, a német magánjogot ismerő jogászokat találjanak együttműködő partnerként vagy munkavállalóként. Az oktatók az elméleti ismeretek mellett hangsúlyt fektetnek a német felsőbíróságok ítélkezési gyakorlatának megismertetésére is annak érdekében, hogy a munkaerőpiacon ténylegesen szükséges tudással vértezzék fel a képzésben részt vevő hallgatókat.

Bővebben ...

Gyermek gyászcsoport-vezető képzés Beregszászon

A képzést Albert Éva pedagógus és mentálhigiénés szakember, valamint gyermek gyászcsoportvezető és -oktató tartotta. Beregszászon immár másodszorra valósulhatott meg a mentálhigiénés szakemberek ilyen irányú továbbképzése. A program első napján a képzés elméleti hátterét tárgyalták, különös tekintettel a gyermekek gyászának specifikus sajátosságaira, amelyek lényegesen eltérnek a felnőttek gyászától. Ezen ismeretek elsajátítása alapvető fontosságú a megfelelő támogatás nyújtásához. A második napon a résztvevők gyakorlati foglalkozásokon vettek részt, ahol a gyermekek gyászfeldolgozását segítő technikákat sajátélményű formában próbálták ki. Ez a módszertan lehetővé teszi, hogy a csoportvezetők mélyebb megértést nyerjenek a gyermekek belső folyamatairól, mivel saját maguk is átélhetik az egyes feladatok hatásait.

A kiképző személyes indíttatásból fordult a gyermekek gyászának témája felé, miután saját családi tapasztalatai révén felismerte a gyászfeldolgozás nehézségeit. Magyarországon korábban az egyéni pszichoterápia volt az egyetlen elérhető lehetőség, amely nem minden gyermek számára bizonyult megfelelőnek. Egy külföldi rokona révén hallott elsőként arról, mennyire hatékony segítséget kaphattak a gyermekei a gyászfeldolgozó csoporttól. Érdeklődése ekkor fordult a módszer felé, s mentálhigiénés tanulmányai kezdetével elutazott Finnországba egy gyászkonferenciára, ahol támogatást és szakirodalmat kapott a módszerhez. Albert Éva hazatérése után alaposan áttanulmányozva az elméleti anyagot, magyarra fordította a szakirodalmat azzal a céllal, hogy gyászfeldolgozó csoportot indítson félárva gyermekek számára.

Az elmúlt évek alatt számos konferencián és szimpóziumon mutatta be a módszert, valamint rendszeresen tart kurzusokat segítő hivatásban tevékenykedő szakemberek számára. A háborús helyzetben a képzés kiemelt jelentőséggel bír Kárpátalján, mivel jelentős támogatást nyújthat a gyermekek és családjaik gyászfeldolgozásában. Reményeink szerint tavasszal újabb csoportot indíthatunk, hogy ezzel is segíthessünk a hozzánk forduló kliensek és klienscsoportok lelki egészségének megőrzését.

KREaktív

 

A Károli Gáspár Református Egyetem I. KREaktív tehetségkereső versenye
Trócsányi László rektor támogatásával valósul meg 

 

Október 24–27. között kerül megrendezésre
a Károli Közösségi Napok rendezvénysorozat, melynek nyitórendezvénye
az őszi félévben az első KREaktív tehetségkereső verseny döntője.

 

▪ 9:30 Kapunyitás, regisztráció ▪

▪ 10:00 Kezdés ▪

Nyitó áldás:
Káposztás Gábor
egyetemi lelkész

KREaktív döntő műsorrend:

Csuka Ágnes Karolina – Alexander Scriabin: disz-moll Etűd op.8. no.12.
Vass Geri – Kopott árnyék
Torda Barnabás – Velek Domonkos: Diszlexikon
Szecsődi Laura – Lana del Rey: Million dollar man
Bakó Péter – LGT: Ő még csak most tizennégy
Glózer Ádám – Szabó Lőrinc: Párbeszéd
Bodobács – Imregi népdalcsokor
Tóth-Horváth Zsófia – Légtorna
Iváncsics Noémi – Máté Péter: Most élsz
Csonka Dorina – Jászsági oláhos kanásztánc
Varju Emese – Karinthy Frigyes: Lecke
Re Va Dame – You don’t know me
Darvai Zsófia – Ki vagyok én?
Karajánnisz Andreasz Thomasz – Karajánnisz Andreasz Thomasz: Bordózó
Mónus Melinda – Szabó T. Anna: A mai nap (részlet)
Horgosi Tamás – Dánielfy Gergő és az Utazók: Ősz Öregúr
dr. Kotász – Szerenád (Kosztolányi versfeldolgozás)
Illésfalvi Hajna Ilona énekel
Forró Lajos – Hello, xy (saját szerzemény)
Wochna Rita – Fryderyk Chopin: Fantaisie impromptu in C-sharp minor, op.66
Őszintelegyek – Népdalfeldolgozás

 

▪ 12:30–13:00 Szünet ▪

 

Bolemányi Szabolcs – Metallica: Nothing Else Matters
Metál Antónia Helga – Zelk Zoltán: Vers a lehetről és a nem lehetről
Simon Áron – Bach: G-dúr praeludium
Sőreg Zsófia – The Sound of Music: Prelude
BeOne Dance Crew – IVE: I AM
A Flirt – Szemekék (saját szám)
Kopp Kinga – Rúzsa Magdolna: Vigyázz a madárra
Aibar Tangatov – Nomád zene
Tuska Noémi Jázmin – Hiphop stílusú tánc
Zsoldos Viktória – Louis Armstrong & Ella Fitzgerald: Summertime
Gondos Patrik Zoltán – Karinthy Frigyes: Előszó
Pucsok Tünde – Brahms: F-moll szonáta 3. tétele
Majercsik Lili – Tina Turner: Proud Mary
Dauner Péter – J. S. Bach Hegedű Partita No. 2 d-moll, BWV 1004: I. Allemande
Ványi Kata – Affection
Figeczky Anna – Demi Lovato: Stone Cold
Paizs Vanda – Szabó Lőrinc: Semmiért egészen vers részlet
Kétszemközt – Kifordít

 

▪ 15:30 Eredményhirdetés ▪

 

Zsűri tagjai:
Balla Gergő (zenész, Platon Karataev), Hegyes Berci (táncművész), Jancsó Gábor (zenész, Blahaluisiana),
Kardffy Aisha (énekművész), Kéméndi Tamás (harmonikaművész), Ódor Kristóf (színész),
Schwartz Zoltán (hegedűművész), Veres Mónika–Nika (énekművész), 
Vitáris Iván (zenész, Ivan & The Parazol)

 

Zsűri elnöke:
Wunderlich József
Junior Prima- és Soós Imre-díjas színész

álarcok

Megjelent a 2023. évi NTP hallgatóknak szóló felhívása!

Elérhetőek a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő, (a továbbiakban: NKT) által meghirdetett, a Nemzeti Tehetség Programból (NTP) megvalósuló és a Nemzeti Kulturális Alap (a továbbiakban: NKA) által kezelt 2023. évi NTP pályázati felhívások.

A pályázati program a hallgatóknak 2023-2024. évben szervezett hazai és nemzetközi tanulmányi, és OTDK versenyeinek, szervezésének és részvételének támogatásával a magyar tehetségek fejlődését kívánja elősegíteni, egyúttal növelve a hazai tehetséges hallgatók és intézményeik hazai és nemzetközi elismertségét.

 

  1. Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíj

A pályázat kódja: NTP-NFTÖ-23

A pályázat célja: A kiemelkedően tehetséges fiatalok egyedi fejlesztésének ösztönzése ösztöndíj-támogatás formájában.

A pályázati dokumentáció elérési linkje: https://emet.gov.hu/nemzet-fiatal-tehetsegeiert-osztondij-a-palyazat-kodja-ntp-nfto-23/

 

A pályázók a pályázataikat az EPER (eper.emet.gov.hu) felületen, de egy megújult elektronikus űrlapon nyújthatják be, amely jelentősen hozzájárul a programok sikerességének későbbi értékeléséhez.

 

Az elektronikus benyújtási határidő a most megjelent pályázatok esetében egységesen 2023.10.12, csütörtök, 23:59.

 

A Tudományos Pályázati és Projektkoordinációs Osztály munkatársai támogatják a pályázók munkáját, így, ha a pályázat benyújtása kapcsán kérdéseik merülnének fel, keressenek minket bizalommal a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.

Kötelező testnevelés a 2023-2024-es tanévben

Tisztelt Hallgatók!

A 2022/2023-as tanévre az Egyetem nagyszabású sportfejlesztés keretében megindította az első kötelező testnevelés órákat, így a hallgatók több sportág közül választhatnak felmenő rendszerben.

Ez alól kivételt képeznek a pedagógusképzés képzési területhez tartozó óvodapedagógus alapképzési szak és a tanító alapképzési szak hallgatói, mivel ezen képzések esetén a képzési és kimeneti követelmények szakterületi ismeretként írják elő a kötelező testnevelés teljesítését.

A többi nappali munkarendű alapképzési szak, osztatlan képzés, felsőoktatási szakképzés mintatantervében a Testnevelés 0 kreditértékű, aláírással záruló kötelező kritériumtantárgyként szerepel.

A Testnevelés kötelező kritériumtantárgy keretein belül felvehető sportágak:

  • Aerobik
  • Funkcionális köredzés
  • Röplabda
  • Stretching
  • Zumba

 

A tanórák hossza mind az 5 sportág esetében 90 perc.

A Neptun egységes tanulmányi rendszerben kínált kurzusokból 1 kurzust kell kiválasztani, amely heti 1 sportolási alkalmat (heti 2 tanóra) jelent.

A tantárgy aláírás megszerzésével teljesíthető, a tanórákról legfeljebb 3 igazolt hiányzás megengedett.

Felmentések:

A Testnevelés kötelező kritériumtantárgy alól felmentést azon hallgató kaphat, aki:

  • csapatsportágak esetén NB II., NB I/B., NB I., OB II., OB I/B., OB I. vagy ezeknek megfeleltethető osztályban versenyengedéllyel rendelkezik a 2022/2023-as szezonra, valamint tudja igazolni, hogy versenyzik is;
  • egyéni sportágak esetén az országos bajnokságokban szerepel, és a 2022/2023-as tanévre be tudja mutatni a sportági szakszövetség által kiállított eredményigazolást;
  • aki orvosi igazolás benyújtásával tudja igazolni, hogy egészségügyi állapota nem teszi lehetővé a sportolást.

 

A tantárgyfelmentési kérelmet a képzésért felelős Kar Tanulmányi Osztálya által a honlapon közzétett módon és határidőig kell benyújtani.

A 2023/2024-es tanévben a következő tárgyak közül választhatnak a hallgatók:

  • Funkcionális köredzés: A tantárgy célja, hogy a hallgató megismerkedjen az evezés, az erősítés és a funkcionális köredzés módszertani sajátosságaival. A heti kétszer negyvenöt percben külön figyelmet fordítunk az evezés mozdulatsorának helyes elsajátítására és végrehajtására, az izmok és ízületek helyes terhelésére, a nyújtó gyakorlatok megfelelő kivitelezésére. Hiánypótló mozgásforma, nem csak fiúk számára!

 

Helyszín: R6 Konditerem

Időpont: Kedd, Szerda, Csütörtök 8:00 - 9:30 és 10:00 - 11:30

Oktatók: Sinka Flóra, Pergel László, Koncsik Dominik, Boros Bálint

 

  • Zumba: Zumba óráink lehetőséget teremtenek hallgatóink számára, hogy bekapcsolódjanak egyetemünk egyik legvidámabb, zenés-táncos edzésformájába, és egy kiváló csapat részévé váljanak. Fiatal oktatóink nem csak a minőségi mozgásra, hanem a jó hangulatra is kiemelt figyelmet fordítanak, így a zumba órák egy kihagyhatatlan választásnak bizonyulnak. Húzzátok fel a tánccipőt és gyertek!

 

Helyszín: R6 Fitneszterem

Időpont: Hétfő, Kedd, Szerda 8:00 - 9:30 és 10:00 - 11:30

Oktató: Szabó Lili

 

Helyszín: D25 Tornaterem

Időpont: Hétfő és Péntek 8:00 - 9:30

Oktató: Angyal András

 

  • Röplabda: Az egyetem legnépszerűbb csapatsportága, mely nem maradhat ki a kötelező testnevelés sportos kínálatából sem. A röplabda igen aktív sport, különösen alkalmas rugalmas, gyors feladatok gyakorlására. Fejleszti a motoros képességeket és úgy, mint számos más sportág ez is fegyelmet és önuralmat tanít. Egyetemi csapataink évről-évre a legjobbak között szerepelnek a bajnokságokban, ezért kiemelten fontos számunkra a gólya-utánpótlás.

 

Helyszín: D25 Tornaterem

Időpont: Hétfő és Péntek 10:00 - 11:30 és 12:00 - 13:30

Oktató: Szlávik Boglárka

 

  • Aerobik: Az aerobik egy zenére végzett tornagyakorlatokból álló mozgásforma, amely sok izomcsoportot mozgat meg egyszerre. Kiváló közösség építő program. Már előző tanévben is nagy népszerűségnek örvendett a Károli egyetem hallgatói körében, így idén is nagy lelkesedéssel várunk mindenkit ez a foglalkozáson.

 

Helyszín: R6 Fitneszterem

Időpont: Hétfő, Kedd, Szerda, Csütörtök 12:00 - 13:30 és 14:00 - 15:30

Oktató: Varga Rebeka

 

  • Stretching: Azoknak, akik a kevésbé dinamikus, lassabb mozgásokat kedvelik, kínálunk egy speciális óratípust - a strechinget. Heti egyszeri alkalommal lehetőség nyílik a test nyújtására, erősítésére, pihentetésére és belső fókuszálásra. Ez a mozgásforma kiváló választás lehet azok számára, akik koncentrációs nehézségekkel küzdenek és egy kis kikapcsolódásra vágynak. Nem csak vizsgaidőszakokban ajánljuk!

 

Helyszín: D25 Fitneszterem

Időpont: Kedd, Szerda, Csütörtök, Péntek 10:00 - 11:30 és 12:00 – 13:30

Oktató: Magyar Zsófia

 

Kérdésekkel kapcsolatban a Sportiroda munkatársai állnak a hallgatók rendelkezésére a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címen.

 

Kommunikáció- és rendezvényszervezési asszisztens

A Károli Gáspár Református Egyetem Rektori Hivatala
pályázatot hirdet

KOMMUNIKÁCIÓ- ÉS RENDEZVÉNYSZERVEZÉSI ASSZISZTENS
munkakör betöltésére

 

Fő feladatok:

  • Konferenciák, rendezvények, konzultációk előkészítésének, szervezésének segítése, részvétel a lebonyolításban.
  • Külső szolgáltatókkal történő kapcsolattartás.
  • Jelentkezések fogadása, regisztrálása, visszaigazolása.
  • Külföldi vendégek szállás-ügyintézése.
  • Vendégek fogadása és kísérése.
  • Protokoll ajándék előkészítése, beszerzése, raktárkészletének felügyelete.
  • Személyes jelenlét a rendezvényeken (amelyek adott esetben az esti órákban, illetve hétvégén kerülnek megrendezésre).
  • A rendezvényekhez kapcsolódó adminisztratív feladatok (árajánlatok bekérése, szerződések előkészítése, teljesítésigazolások, számlaügyintézés) teljes körű intézése.
  • Együttműködés az Egyetem további szervezeti egységeivel a rendezvényekhez szükséges feltételek biztosítása érdekében (vendégek beléptetése, terem-berendezés megrendelése, catering megrendelése, technikai eszközök kezelésének megszervezése, ültetőkártyák és irányítótáblák elkészítése/ megrendelése).
  • A rendezvényekhez kapcsolódó nyomdai vagy online képi anyagok szerkesztése.

 

Munkakör betöltésének feltételei:

  • Felsőfokú végzettség
  • 1 év. hasonló munkakörben szerzett tapasztalat
  • Legalább alapszintű képszerkesztési ismeret (Adobe Photoshop, InDesign)
  • Kiváló együttműködési, kommunikációs- és szervezőkészség
  • Alkalmasság az önálló munkavégzésre
  • Általános irodai alkalmazások, számítógépes ismeretek (MS Office)
  • Dinamikus, jó problémamegoldó személyiség
  • Igényes, precíz munkavégzés
  • Jó stressztűrő képesség
  • Lojalitás és megbízhatóság
  • Rugalmasság
  • 3 hónapnál nem régebbi bejegyzésmentes erkölcsi bizonyítvány bemutatása


Előny:

  • Felsőoktatási intézményben és/ vagy nagy szervezetben szerzett rendezvényszervezői tapasztalat
  • Alap fotózási ismeretek

 

Amit ajánlunk:

  • A teljesítményt elismerő, versenyképes jövedelem
  • A szakmai tudás és képességek folyamatos bővítésének a lehetősége
  • Támogatás a szakmai és munkatársi beilleszkedésben
  • Irodai munkaidő 𝗛-𝗖𝗦 𝟬𝟴.𝟬𝟬-𝟭𝟲.𝟯𝟬; 𝗣 𝟬𝟴.𝟬𝟬-𝟭𝟰-𝟬𝟬
  • Közigazgatási határon kívüli lakóhely esetén napi munkába járás és hazautazás 𝟭𝟬𝟬%-𝗼𝘀 költségtérítése tömegközlekedés esetén
  • 12 alkalmas 50%-os utazási kedvezmény
  • Szemüvegvásárlási támogatás


Ami a pályázathoz szükséges:

Pályázati anyag: motivációs levél és magyar nyelvű fényképes szakmai önéletrajz, elvárt bruttó havi jövedelem megjelölése.

Pályázati anyagát a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre szíveskedjen küldeni, „Rendezvényszervezési asszisztens” címmel.

A pályázati anyagban foglalt személyes adatok kezelésével kapcsolatban a kre.hu/adatvedelem oldalon megtekinthető "Álláspályázatok adatkezelési tájékoztató" című dokumentumban találhat információkat. Tájékoztatjuk, hogy a pályázat érvényes benyújtásának feltétele a fenti dokumentum mellékletét képező, vagy azonos adattartalommal elkészített nyilatkozat pályázati anyaghoz történő csatolása.

 

Rendezvényszervező

A Károli Gáspár Református Egyetem Rektori Hivatala
pályázatot hirdet

KOMMUNIKÁCIÓ- ÉS RENDEZVÉNYSZERVEZÉSI MUNKATÁRS
munkakör betöltésére

 

Fő feladatok:

  • Konferenciák, rendezvények, konzultációk teljes körű előkészítése, szervezése, részvétel a lebonyolításban.
  • Külső szolgáltatókkal történő kapcsolattartás.
  • Jelentkezések fogadása, regisztrálása, visszaigazolása.
  • Külföldi vendégek szállás-ügyintézése.
  • Vendégek fogadása és kísérése.
  • Protokoll ajándék előkészítése, beszerzése, raktárkészletének felügyelete.
  • Személyes jelenlét a rendezvényeken (amelyek adott esetben az esti órákban, illetve hétvégén kerülnek megrendezésre).
  • A rendezvényekhez kapcsolódó adminisztratív feladatok (árajánlatok bekérése, szerződések előkészítése, teljesítésigazolások, számlaügyintézés) teljes körű intézése.
  • Együttműködés az Egyetem további szervezeti egységeivel a rendezvényekhez szükséges feltételek biztosítása érdekében (vendégek beléptetése, terem-berendezés megrendelése, catering megrendelése, technikai eszközök kezelésének megszervezése, ültetőkártyák és irányítótáblák elkészítése/ megrendelése).

 

Munkakör betöltésének feltételei:

  • Felsőfokú végzettség
  • Min. 3 év. hasonló munkakörben szerzett tapasztalat
  • Magas szintű, komplex nyelvvizsgával igazolt angolnyelv-tudás és nyelvhasználat (szóban és írásban egyaránt)
  • Nemzetközi protokoll szabályok és diplomáciai elvárások ismerete
  • Kiváló együttműködési, kommunikációs- és szervezőkészség
  • Alkalmasság az önálló munkavégzésre
  • Általános irodai alkalmazások, számítógépes ismeretek (MS Office)
  • Dinamikus, jó problémamegoldó személyiség
  • Igényes, precíz munkavégzés
  • Jó stressztűrő képesség
  • Lojalitás és megbízhatóság
  • Rugalmasság
  • 3 hónapnál nem régebbi bejegyzésmentes erkölcsi bizonyítvány bemutatása


Előny:

  • Felsőoktatási intézményben és/ vagy nagy szervezetben szerzett rendezvényszervezői tapasztalat


Amit ajánlunk:

  • A teljesítményt elismerő, versenyképes jövedelem
  • A szakmai tudás és képességek folyamatos bővítésének a lehetősége
  • Támogatás a szakmai és munkatársi beilleszkedésben
  • Irodai munkaidő 𝗛-𝗖𝗦 𝟬𝟴.𝟬𝟬-𝟭𝟲.𝟯𝟬; 𝗣 𝟬𝟴.𝟬𝟬-𝟭𝟰-𝟬𝟬
  • Közigazgatási határon kívüli lakóhely esetén napi munkába járás és hazautazás 𝟭𝟬𝟬%-𝗼𝘀 költségtérítése tömegközlekedés esetén
  • 𝟭𝟮 𝗮𝗹𝗸𝗮𝗹𝗺𝗮𝘀 𝟱𝟬%-𝗼𝘀 utazási kedvezmény
  • Szemüvegvásárlási támogatás


Ami a pályázathoz szükséges:

Pályázati anyag: motivációs levél és magyar nyelvű fényképes szakmai önéletrajz, elvárt bruttó havi jövedelem megjelölése.

Pályázati anyagát a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre szíveskedjen küldeni, „Rendezvényszervezés” címmel.

A pályázati anyagban foglalt személyes adatok kezelésével kapcsolatban a kre.hu/adatvedelem oldalon megtekinthető "Álláspályázatok adatkezelési tájékoztató" című dokumentumban találhat információkat. Tájékoztatjuk, hogy a pályázat érvényes benyújtásának feltétele a fenti dokumentum mellékletét képező, vagy azonos adattartalommal elkészített nyilatkozat pályázati anyaghoz történő csatolása.

 

Alkategóriák

Szakirányú továbbképzések

Szakirányú továbbképzések

Közösségi Média

Közösségi média

Kultúra, közélet

Rádió

Károli Podcast

Károli Podcast

Károli Klub

Károli Podcast

Könyvtár

Könyvtár logó

Napi biztatás

Napi biztatás

 

Tudomány, kutatás

Tudomány, kutatás

Galéria

galéria, fotógép