A digitalizáció hatása az egyes jogterületeken c. konferencia

2020. február 27-én került sor a Digitalizáció hatása az egyes jogterületeken című konferenciára a KRE ÁJK keretein belül működő Szemere Bertalan Kutatóközpont szervezésében. A konferenciának a Magyarországi Református Egyház Zsinati Díszterme adott otthont.


„Egy nemzet ereje a kiművelt emberfők sokaságában rejlik” – idézte megnyitó beszédében Gróf Széchenyi Istvánt Dr. habil. Homicskó Árpád Olivér, a Szemere Bertalan Kutatóközpont vezetője, a fenti címmel megjelent  tanulmánykötet szerkesztője (amelynek a konferencián volt a bemutatója). A továbbiakban szólt arról, hogy az informatika, a digitalizáció mennyire megváltoztatja a mindennapjainkat, s bizony „elveszne az egyén, ha nem lennének olyan értékei, mint a vallás, a közösség, a nemzet”. A kérdésre, hogy melyek voltak a konkrét kutatási területek, Homicskó Dékánhelyettes úr az alábbi választ adta: „Munkánk során körbejártuk a digitalizáció szabályozásának változásait; a dologi jog legfontosabb technológiai jogi kérdéseit; a közösségi média felhasználási lehetőségeit a közigazgatásban; a digitalizáció hatását az alapjogok gyakorlására és érvényesítésére. Vizsgáltuk, hogy mennyire hasznos a digitalizáció a büntetés-végrehajtásban; milyen hatása van az egészségbiztosításra vagy éppen a sajtószabadság tartalmára. Kutattuk az okos városkártyák személyiségi jogi és jogbiztonsági aspektusait; feltérképeztük a digitalizáció hatását a munkavállalói érdekképviseletek tevékenységére; az élethosszig tartó tanulásra; megkíséreltük meghatározni, hogy milyen szerepe van a fogyasztók tájékoztatására; az Európai Uniós jogalkotásra. Elmélyedtünk a non-humán ágensek jogi szabályozásában; s végül az okos mobilitás és a közösségi gazdálkodás jogi kereteinek kihívásait vettük számba.”


A konferencián köszöntötte az egybegyűlteket Prof. Dr. Kurucz György, az egyetem fejlesztési rektorhelyettese, aki elismerését fejezte ki az Állam- és Jogtudományi Karon folyó kutatásokkal kapcsolatban.
Ezt követően a tanulmányok szerzői – név szerint is: Birher Nándor, Boóc Ádám, Csáki-Hatalovics Gyula Balázs, Cservák Csaba, Domokos Andrea, Homicskó Árpád Olivér, Klein Tamás, Kovács Róbert, Kun Attila, Lóth László, Miskolczi-Bodnár Péter, Pataki Gábor Zsolt, Szuchy Róbert és Udvary Sándor – röviden ismertették a jelenlévőkkel kutatásaik eredményeit.
Prof. Dr. Miskolczi-Bodnár Péter dékán zárszavában kiemelte a konferencia jelentőségét a KRE Állam- és Jogtudományi Kara szempontjából, valamint, hogy az Igazságügyi Minisztérium támogatásban részesítette a tavalyelőtt megkezdett kutatási programot, amely eredményeit immár a harmadik kötetben olvashatjuk  A digitalizáció hatása az egyes jogterületeken címmel.

A kutatás – melyben Jogtudományi Karunk oktatói vettek részt – az Igazságügyi Minisztérium „jogászképzés színvonalának emelését célzó programjai” keretében valósult meg.

A konferencián készült képek galériája itt tekinthető meg.

 A digitalizáció hatása az egyes jogterületeken című tanulmánykötet ide kattintva tölthető le.

 

Szakirányú továbbképzések

Szakirányú továbbképzések

Közösségi Média

Közösségi média

Kultúra, közélet

Rádió

Károli Podcast

Károli Podcast

Károli Klub

Károli Podcast

Napi biztatás

Napi biztatás

 

Tudomány, kutatás

Tudomány, kutatás

Galéria

galéria, fotógép