Psallite egyháziének-verseny, az értékek ünnepe

Befejeződött a Psallite Kárpát-medencei gyülekezeti ének, egyházi népének és zsoltáréneklési verseny döntője. A versenyt a KRE Pedagógiai Kara alapította és 2022. 12. 07-én első alkalommal rendezte meg. Az első forduló a középiskolákban zajlott, a továbbjutott diákok mérkőztek meg egymással Nagykőrösön. A seregszemlére nyolc városból érkeztek versenyzők, és három kategóriában mérették meg magukat, képességeik legjavát adva.

A szólisták versenyén Mizsei Molli (Baksay Sándor Református Gimnázium és Általános Iskola, Kunszentmiklós, felkészítő tanár: Draskóczy Balázs) első, Mikesi Péter (Kecskeméti Református Gimnázium, felkészítő tanár: Jámbor Zsolt) második, Kaszás Lilla Kata (Szent Margit Gimnázium és Általános Iskola, Tatabánya, felkészítő tanár: Farkas Patrik) harmadik helyezést ért el.

A második kategóriában első díjat kapott a Pécsi Református Kollégium kvártettje (felkészítő tanár: Pap Tamás), második helyezést a Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakgimnáziumának kvártettje (felkészítő tanár: Parola Csaba). A kamarakórusok döntőjén első lett a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégium kamarakórusa (Felkészítő tanár: Csorba Emese), második a Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakgimnázium kamarakórusa (felkészítő tanár: Parola Csaba), harmadik a Pécsi Református Kollégium Kamarakórusa (Pap Tamás).

A verseny megrendezését övező szándékok, mint a magyar egyházzenei értékek éltetése, a kollégiumi zenei hagyományok felélesztése, a társas éneklés népszerűsítése olyan céloknak bizonyultak, amelyhez lelkes fiatalok társultak, akik hallgatóikat és egymást is maradandó zenei és lelki élményekkel ajándékozták meg.

A verseny a Nemzeti Tehetség Program támogatásával, az NTP-TMV-22-0071 azonosítószámú „Psallite” Kárpát-medencei gyülekezeti ének, egyházi népének és zsoltáréneklési verseny című pályázathoz kapcsolódóan a Nemzeti Tehetség Alapból valósult meg. Köszönetet mondunk továbbá a KRE PK kari kutatási pályázati programjának támogatásáért.

 

Szakirányú továbbképzések

Szakirányú továbbképzések

Közösségi Média

Közösségi média

Kultúra, közélet

Rádió

Károli Podcast

Károli Podcast

Károli Klub

Károli Podcast

Könyvtár

Könyvtár logó

Napi biztatás

Napi biztatás

 

Tudomány, kutatás

Tudomány, kutatás

Galéria

galéria, fotógép