A Károli Gáspár Református Egyetem alapításának 30. évfordulójához kapcsolódóan, a Károli 30 emlékév keretében a Közkapcsolati és Kommunikációs Igazgatóság kezdeményezésére tegnap este Hallgatói kvízestet szervezett az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat.
A jó hangulatú estét Szalai Benedek, az EHÖK elnöke és Prof. Dr. Balla Péter hitéleti rektorhelyettes nyitotta meg, majd Káposztás Gábor, a Károli Egyetemi Lelkészség vezető egyetemi lelkésze szólt az egybegyűltekhez. Mindannyian örömüket fejezték ki, hogy az elmúlt évek elszigeteltsége után végre ismét összegyűlhettek a fiatalok.
Az ÁJK, BTK, GESZK és HTK hallgatói 5 csapatban, 2 fordulóban versenyeztek. A 10 fős csapatok a kvíz során többféle témakörben mérték össze tudásukat: a 30 éves Károli-egyetemre vonatkozó kérdések mellett többek között földrajzi, kémiai, történelmi és általános műveltségi kérdésekben is próbára tették ismereteiket. A fordulók között Majercsik Lili és Dimák Patrik jazz számokkal szórakoztatta a közönséget.
A megmérettetés során ezúttal a Hittudományi Kar csapata bizonyult a legjobbnak, a jogászok 2. számú csapata került a képzeletbeli dobogó második fokára, a 3. helyezett a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar csapata lett. A nyertesek értékes nyereményekkel gazdagodhattak, például könyvutalványt vihettek haza. A részt vevő csapatok a Margitszigeti Színházba szóló, belépőjegyre váltható utalványokat kaptak.
A nyerteseknek ezúton is gratulálunk!
A rendezvényről készült teljes képgaléria ide kattintva megtekinthető.