Új dékáni kinevezések egyetemünk két karán

Augusztus elsejével új dékánok vezetik a Károli Gáspár Református Egyetem két karát. Az Állam- és Jogtudományi Karon Tóth J. Zoltán egyetemi tanár lép hivatalba, aki Miskolczi-Bodnár Pétert, míg Literáty Zoltán habilitált egyetemi docens a Hittudományi Karon Kocsev Miklóst váltja a dékáni poszton. Elkötelezett dékáni munkájukat a több mint két évtizedes Károlin töltött időszak tudásával és tapasztalataival kezdik meg. A mandátumuk lejártával leköszönő dékánok továbbra is az egyetem kötelékében maradnak.

Tóth J. Zoltán a Szegedi Tudományegyetemen végzett 2002-ben, doktori oklevelét 2008-ban szerezte. 2017-ben a Károli Gáspár Református Egyetemen vette át habilitációs oklevelét. 2002-től főállású oktató a Károlin, a Jogelméleti Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára. Tóth J. Zoltán számos monográfia szerzője, kötetek és folyóiratok szerkesztője, tankönyvek és egyetemi jegyzetek írója, akinek nevéhez több mint kétszáz publikáció fűződik idegen és magyar nyelven egyaránt. A tudományos-szakmai előadások mellett széles közéleti tevékenységet is végez, több kutatóműhely és külföldi jogi szervezet tagja, a Magyar Jog- és Államtudományi Társaság alelnöke. Kutatási területei közé tartozik az élethez és méltósághoz való jog, a véleménynyilvánítási szabadság, a modern jogelméleti irányzatok, a politikafilozófia, a jogi hermeneutika metodológiai kérdései, a jogalkotástan és az alkotmánybíráskodás gyakorlati problémái. Tóth J. Zoltán 2022 augusztusában a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésben részesült.

Az előző dékáni ciklus munkájára építve Tóth J. Zoltán dékáni programjának központi célkitűzése a tehetséggondozás további erősítése és a nemzetközi együttműködések fejlesztése, illetve a közösségépítés folytatása nemcsak kari, hanem kari és egyetemi szinten egyaránt. Az új dékán munkáját három dékánhelyettes segíti: a tehetséggondozási dékánhelyettes Domokos Andrea egyetemi tanár, a nemzetközi és tudományos dékánhelyettes Boóc Ádám egyetemi tanár, míg az oktatási dékánhelyettes Udvary Sándor egyetemi tanár lesz.

A Károli Gáspár Református Egyetem egykori hallgatóját választotta meg az egyetem Szenátusa augusztus elsejével a Hittudományi Kar dékánjává. Literáty Zoltán dékáni megbízatása mellett a kar Gyakorlati Teológiai Tanszékének tanszékvezetői feladatát is ellátja, ahol a kezdetek óta végzi szakmai és tudományos oktatói munkáját. Literáty Zoltán a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán végzett 2001-ben, PhD-fokozatát 2009-ben szerezte. 2020-ban habilitált a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen. Kutatási területe a gyakorlati teológia, homiletika, retorika, ekkléziasztika.

A dékán célja, hogy a magas színvonalú teológiai oktatás mellett a karon nevelkedő leendő lelkészek alapos gyakorlati és gyülekezeti felkészítésben is részesüljenek, hogy egyrészt ezáltal is mindinkább megerősödjenek lelkipásztori elhívásukban, másrészt pedig diplomájukat megszerezve magabiztosan léphessenek ki szolgálati területükre.

Literáty Zoltán először 2003-ban tanársegédként kezdett oktatni a Károlin, 2010-től adjunktusi minőségben. Számos tanulmány és kötet szerzője, szerkesztője és fordítója, magyar és idegen nyelvű konferenciák előadója, szervezője. A Magyarországi Református Egyház Doktorok Kollégiuma Gyakorlati Teológiai szekciójának elnöke, a lelkesz.com prédikációs adatbázis szerkesztője, a Societas Homiletica igazgatósági tagja. 2011-től az Érdligeti Református Egyházközség önálló lelkipásztora, az Északpesti Református Egyházmegye tanácsosa. A dékán munkáját Lányi Gábor dékánhelyettes, a Hittudományi Kar Egyháztörténeti Tanszékének egyetemi docense segíti.

Augusztus elsejétől – az egyetem Szenátusának döntése értelmében – a Pedagógiai Karon Pap Ferenc egyetemi tanár, a kar korábbi dékánja folytatja a megkezdett munkát.

 

Szakirányú továbbképzések

Szakirányú továbbképzések

Közösségi Média

Közösségi média

Kultúra, közélet

Rádió

Károli Podcast

Károli Podcast

Károli Klub

Károli Podcast

Könyvtár

Könyvtár logó

Napi biztatás

Napi biztatás

 

Tudomány, kutatás

Tudomány, kutatás

Galéria

galéria, fotógép