Telt házzal zajlott az idei károlis gólyatábor

Telt házzal zajlott az idei károlis gólyatábor Tatán szeptember 7-10. között. Az elsőéves hallgatók a gólyatábort megelőzően úgynevezett gólyatalálkozón vehettek részt, melyet kari szinten hirdetett meg a Hallgatói Önkormányzat és rekordszámú résztvevő jelent meg az eseményeken. Az előzetes találkozásoknak köszönhetően a gólyatáborra egy nap alatt minden jegy elkelt, így nagy várakozás és érdeklődés mellett indultak hallgatóink Tatára. Összesen 520 új hallgató vehetett részt a rendezvényen, ahol a sportprogramok mellett rengeteg szórakozási és ismerkedési lehetőség várta a résztvevőket az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat által szervezett programokon.

Az egyetem kínálta sportok közül a pénteki napon a hallgatók kipróbálhatták a kötelező testnevelés egyik mozgásformáját, az ergométert. Hatalmas sikere volt a gólyák körében a zumbának, melyet a kötelező testnevelés keretében is választhatnak. A szombati napon a hallgatók a lézer lövészetet próbálhatták ki a labdás sorversenyek mellett.

A gólyatábor nyitónapján Trócsányi László rektor személyesen látogatott a tábor helyszínére és köszöntötte az első tanévüket most megkezdő fiatalokat. Az első napon Rektor úr mellett Balla Péter hitéleti rektorhelyettes, Szuchy Róbert oktatási rektorhelyettes és Bán Teodóra közkapcsolati és kommunikációs főigazgató is látogatást tett a rendezvény helyszínén. A gólyák a Károli Egyetemi Lelkészség bemutatkozásán keresztül megismerhették, hogy egyetemünkön milyen lelki programok, lehetőségek állnak rendelkezésükre. A Károli Sportiroda igazgatója, Sárfalvi Péter az egyetem kínálta sportolási lehetőségeket ismertette, illetve beszélt a Károli SC-ről, valamint a szeptember 27-én megrendezésre kerülő Károli Sportnapról is. A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnöksége is látogatást tett a tábor utolsó napján.

A gólyatáborról készült képgaléria ide kattintva tekinthető meg.

Fotó: Herle Kristóf