Őszi sportnap a Károlin

Szeptember 27-én ismét megtelt károlis hallgatókkal és munkavállalókkal a Margitszigeti Atlétikai Centrum. Az őszi Károli Sportnap keretében számos sportágban és csapatsportban kipróbálhatták magukat a résztvevők. Az eseményen a nagy népszerűségnek örvendő dunai evezés mellett az elmaradhatatlan kötélhúzó verseny és tizenegyesrúgó bajnokság is várta a hallgatókat, emellett a károlis csapatok a labdarúgó-, streetball- és strandröplabda kupában is megmutathatták tehetségüket, a vállalkozó szelleműek különböző challange-játékokat is kipróbálhattak, de az e-sport szerelmesei sem maradtak magukra.

A sportnap elmaradhatatlan részeként táncház is várta az érdeklődőket, illetve a táncos kedvűek egy jó hangulatú zumba órán is részt vehettek.

„Mindenre van erőm Krisztusban, aki megerősít engem.” - Pál apostol szavaival köszöntötte Káposztás Gábor vezető egyetemi lelkész a sportnap résztvevőit, örömének adott hangot, hogy ilyen lelkes és összetartó közösséget lát együtt sportolni, kikapcsolódni. Kiemelte, hogy a jó közösség áldás és egyben megtartó erő, ugyanakkor Jézus Krisztus az a biztos alap, aki minden helyzetben megtart és megerősít.

Trócsányi László rektor köszöntőjében az ép testben ép lélek mondásra hívta fel a hallgatóság figyelmét rámutatva arra, hogy a sportnap alkalmával nemcsak az egészségünkért tehetünk, hanem megismerhetjük a másikat, közösségben lehetünk és jól érezhetjük magunkat. Örömét fejezte ki, hogy a hallgatók mellett oktatók és munkatársak is éltek a lehetőséggel, hogy aktívan töltsék el ezt a napot. Kiemelte, hogy a Károli számos lehetőséget kínál az egyetemi polgárság részére - ilyen ez a mai sportnap is -, Rektor úr reméli, hogy a hallgatók élményekkel telve gazdagodnak és élnek azokkal az alkalmakkal, amiket az egyetem nyújt részükre.

Sárfalvi Péter, a Károli Sportiroda igazgatója, a sportnap főszervezőjeként örömének adott hangot, hogy ilyen sokan részt vettek és számos sportágban kipróbálták magukat. Bátorította a résztvevőket, hogy bátran keressék a sportirodát és csatlakozzanak a Károli Sportegyesülethez. Horváth Géza, a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar dékánja arra bátorította a hallgatókat, hogy ne hagyjanak fel a sportolással, hiszen kihatással lesz egész életükre. A köszöntések során a Hallgatói Önkormányzat elnöke, Szalai Benedek elmondta, a Károli Sportnap minden alkalommal hűen tükrözi az egyetem szlogenjét: a színvonalas szervezés, a sportolási lehetőségek sokfélesége igazi közösségi élményt tesz lehetővé.

sportnap kép sportnap kép sportnap kép sportnap kép sportnap kép sportnap kép sportnap kép sportnap kép

Az eseményről a teljes képgaléria itt megtekinthető.

 

Szakirányú továbbképzések

Szakirányú továbbképzések

Közösségi Média

Közösségi média

Kultúra, közélet

Rádió

Károli Podcast

Károli Podcast

Károli Klub

Károli Podcast

Könyvtár

Könyvtár logó

Napi biztatás

Napi biztatás

 

Tudomány, kutatás

Tudomány, kutatás

Galéria

galéria, fotógép